2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.8. A zenei tehetség felfedezése és fejlesztése

2.6.8.1. A zenei tehetség fogalma

A tehetség modern szemlélete előtt általános volt a megközelítés, amely a zenei tehetséget a kivételes zenei képességgel azonosította. Ezért a zenei képességkutatás története kezdetben elválaszthatatlan a zenei tehetségétől. A zenei képességeket érintő elméletek és empirikus vizsgálatok a zenei tehetség definiálásának, az egyes összetevők meghatározásának, fontosságának és egymással való összefüggésének, azonosításának céljával születtek. Ezekhez adunk itt egy vázlatos áttekintést, mely kapaszkodókat nyújt a zenei tehetség értelmezéséhez.

A muzikalitás első tudományos igényű kutatója az orvostudomány jelentős alakja, Theodor Billroth volt. Ki a muzikális? (1895, idézi: Gembris, 2002a) című művében kora természettudományos eredményeire, például Helmholtznak a hangérzékelés fiziológiájáról szóló kutatásaira épített. Elmélete szerint a muzikalitás a ritmus, a hangmagasság, a hangerő és a hangszín észlelésén alapul, amelyek közül a ritmus alapvető, velünk született tapasztalat. A képességek közül a legfontosabbnak a formai összefüggések felismerését találta, ez ugyanis az emlékezésre épül. Az emlékezet pedig a megértéstől függ, és minél jobban értünk valamit, annál jobban tudunk rá emlékezni.

Az orvos és filozófus Kries (1926; idézi: Gembris, 2002a) a pszichológiának az érzékeléssel és észleléssel kapcsolatos legújabb eredményeit adaptálta a zenére. Leszögezte, hogy a zenei tehetségnek számtalan formája van. Ezen belül megkülönböztetett alkotó és befogadó, valamint intellektuális és érzelmi zenei tehetséget, melyek közül az alkotókészséget ítélte legfontosabbnak.

Häcker és Ziehen (1922; idézi: Erősné, 1993) által felállított rendszer is azt tűzte ki célul, hogy a zenei tevékenységhez szükséges képességeket összefogja. Eszerint a zenei tehetséget a következő képességek alkotják:

(1) szenzorális képességek;

(2) retentív képesség, azaz zenei hallási emlékképek;

(3) szintetizáló képességek, azaz összetett zenei észlelések;

(4) ideatív és emocionális képességek;

(5) reprodukálási, kinesztetikus képességek.

Varró Margit (1930) a magas színvonalú képességeket csak a zenei tehetség előfeltételének tekintette, de a kibontakoztatáshoz egyéb személyiségjegyek is nélkülözhetetlenek. A zenei képességek közé a zenei hallást, az auditív képzeletet, valamint az előadáshoz szükséges motorikus képességeket sorolta. A zenei halláson belül megkülönböztette a ritmikai, dallami és harmóniai érzéket, továbbá a belső hallást és az ezzel összefüggő zenei emlékezetet.