A tehetség kézikönyve

2.6.9.2.2. A portfólió mint a vizuális alkotások értékelési módszere

A művészi alkotást, illetve a tervezés, építés és tárgykészítés folyamatát dokumentáló eljárás a „portfóliómódszer” (Wolf, 1987), amely jelenleg világszerte a legnépszerűbb értékelési mód a vizuális nevelésben. Lényege, hogy a tanuló egy tanév vagy ennek része alatt készített valamennyi művét – terveket, skicceket, félig megvalósított, majd elvetett megoldásokat – dátumozva összegyűjti, és munkafüzetet vezet, amelyben az egyes feladatok készítése közben megszerzett háttér-információk, saját gondolatok, értékelések is helyet kapnak.

A módszer évszázados hagyományokon alapul: a művészektől sosem volt idegen a végső műhöz vezető úton született „műhelyforgácsok” megőrzése, a referenciaalbum és portfólió a tervezőknél és iparművészeknél alapvető szakmai követelmény. Számos művészről tudjuk, hogy műhelynaplót vezetett. A művészettörténet fontosnak tartja az alkotói folyamat képes és szöveges dokumentálását, a rajzpedagógiában pedig a kezdetek óta szokás mappákat készíteni és műelemző füzetet vezetni. A különbség mindössze annyi, hogy a rajzpedagógiai értékelésben használandó portfólióba a félresikerült alkotások is bekerülnek, hiszen a vizuális gondolkodás nyomon követésére, a „mellékutcák”, „zsákutcák” feltérképezésére, a problémakeresés és a megoldási stratégiák feltárására, tehát a képességfejlődés dokumentálására különösen alkalmasak (Bodóczky, 2002).

A másik fontos tényező a funkcióból adódó különbség a művészek és a tehetséges tanulók portfóliói között az, hogy az ide kerülő feladatok irányítottak, nem szabadok. A tanár a tanév során legalább kétszer hosszú munkát igénylő, egy vizuális problémára irányuló, összetett feladatot ad (a szakirodalomban ezt „domain project”-nek, egy képességszférához kapcsolódó feladatsornak nevezik). Ezek a feladatok alkotják a tanév végi értékelés sarkpontjait, hiszen jól mutatják, hogyan kezd egy vizuális probléma feldolgozásához a tanuló: milyen szöveges és képi forrásokat használ, mely anyagokkal és technikákkal próbálkozik a téma kibontásával, s milyen technikai színvonalon, végül pedig hogyan mutatja be és értelmezi az elkészült műveket.

A portfólió szó olasz eredetű, dokumentumdossziét jelent. Leginkább az üzleti élet és a művészet világában terjed el. Az oktatásban az 1980-as évektől van jelentős szerepe (Falus és Kimmel, 2003). Oktatási értelemben vett előnye, hogy a portfólió anyagának összeválogatási folyamata segítheti az önreflexió, a kritikai gondolkodás, a tanulás iránt mutatott felelősség és az információkeresés képességeinek fejlődését (Arter, 1995). További szerepe lehet a tanítási-tanulási folyamatban a tudásintegrációnak és annak, hogy pozitív attitűd alakul ki magáról az eszközről annak használata során (Asztalos, 2016).

A portfólió segítségével szélesebb képet kaphatunk arról is, amit az egyének tudnak, mivel az értékelés alapvetően több hiteles (autentikus) munkából történik; kiegészíti a standardizált eljárásokat; jó módja az előrehaladás kommunikálásának. A portfóliók értékelésének módjai fókuszában állhat: a kompetencia tanúsítása; a fejlődés nyomon követése; és az elszámoltathatóság. Az előnyök nem automatikusak, azokat be kell építeni a portfóliórendszerbe. Fontos meghatározni a portfólió célját (mi a célja és/vagy mit kíván fejleszteni), mert enélkül könnyen zavarossá válhat (Arter, 1995). A portfóliónak több fajtája ismert, az egyes típusok használata szintén magától a céltól függ.

Pataky Gabriella (2009), aki vizuális nevelők oktatásában alkalmazta a portfólió eszközét, a következő módszertani megfigyeléseket tette:

nagyobb időráfordítás az órákra való készüléskor a tanárt és a tanítványt illetően is;

a hallgatók részéről nagyobb igény a személyes konzultációra;

a portfólió használata segítette hatékonyabbá tenni a kommunikációt a tanítványok között, illetve a tanár és a tanítványok között is;

a portfóliót készítők többet dolgoztak, mint a hagyományos órákat látogatók.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.6.9.2.3. Rajzversenyek