A tehetség kézikönyve

2.6.10.1. Sport, tehetség és fejlődés holisztikus nézőpontból

A sporttehetséget leggyakrabban a teljesítménnyel, eredményességgel való összefüggésében határozzák meg a szakemberek. A sporttehetségre legtöbbször úgy tekintenek, mint a sportban való sikeresség feltételére, jelenbeli indikátorára vagy jövőbeli előrejelzőjére. Gabler és Ruoff (Révész, 2008) például azokat tekintik tehetségeseknek a sportban, akik a különböző életszakaszokban olyan testi és pszichés feltételekkel rendelkeznek, amelyek a véletlenszerűnél erősebben valószínűsítik a későbbi magas színvonalú teljesítményt. Harsányi (1992) az atlétikában azokat tartja tehetségesnek, akiknek öröklött fizikai, pszichológiai, antropometriai, motoros, szociális képességei az adott fejlődési szinten – megfelelő fejlesztő folyamatot feltételezve – a legnagyobb valószínűséggel biztosítják a jövőbeli magas szintű teljesítményt. Harsányi a sporttehetség hátterében több tényezőt azonosít, s elgondolása szerint a meghatározó örökletes jellemzők a környezeti hatásokkal való interakcióban válnak tehetséggé. Frenkl (2003) hasonló komplex szemlélettel közelít a témakörhöz. Értelmezésében az ember, mint bio-pszicho-szociális lény a maga teljességében vesz részt a sporttevékenységben, így a sportteljesítmény mind a fizikai, mind a szellemi tulajdonságok, kvalitások, mind pedig a társas tényezők által meghatározott. A környezeti és társadalmi hatások szerepét kiemelve Child (2004) is az átlagosnál magasabb szintű teljesítményt tartja a tehetség mutatójának.

A sporttehetség azonosítása azokra a tényezőkre irányul, amelyek az adott sportágban predesztinálhatják a jövőbeli sikerességet. A tudományos megközelítés térhódításával az azonosításban a sportspecifikus tényezők mellett előtérbe került az egyéb fizikai, mentális és társas tényezők számbavétele is. Bompa (Régnier, Salmela és Russel, 1993) tehetségazonosítási modelljében a sportteljesítmény mögött három faktort tart lényeges tényezőnek: a motoros képességeket (ide a perceptuális és motoros készségeket, az állóképességet és az erőt sorolja), a fiziológiai adottságokat és a morfológiai jellemzőket. Havlicek, Komadel, Komarik és Simkova (van Rossum és Gagnè, 1994) csehszlovák tehetségkiválasztási modelljében a sporttehetség multidimenzionális természete kap hangsúlyt. Elgondolásuk alapján a sporttehetség kibontakozását befolyásolják stabil, nem kompenzálható faktorok (például a testmagasság), stabil, kompenzálható faktorok (például a gyorsaság) és nem stabil, kompenzálható faktorok (ilyennek tartják például a motivációt).

A sporttehetség-elméletek és -modellek általában a versenysportbeli siker szemszögéből tekintenek a sportoló gyerekekre. Tekinthetünk azonban a sportra és abbéli tehetségre más megközelítésből is: ebben a megközelítésben a sportot és a tehetséget egyaránt a teljes személyiség kiteljesedését segítő tényezőknek tartjuk. Így a tehetség kibontakozása vagy a sportbeli sikeresség nem a fejlesztési folyamat végső céljai, hanem eszközök és segítőtársak egy teljesebb létezés felé tartó úton. Ez a szempontváltás mind a fejlesztési folyamatban, mind a tehetség kiválasztáshoz való hozzáállásban jelentős eltéréseket hozhat. Ha a sporttehetség-gondozás beszűkül a jelen- vagy jövőbeli teljesítmény elérésére, könnyen elveszhet a gyermek lénye, háttérbe szorulhatnak szükségletei, lelki történései, valós fejlődési igényei. Például egy érdeklődésében teljesen beszűkült, túledzés miatt hónapok óta sérült labdarúgó fiú, arra a kérdésre, hogy milyen dolgok okoznak neki örömet így válaszolt: „A szüleim azt mondták, hogy most inkább csak a focival foglalkozzam.” Egy másik, egyébként válogatott szintű játékos ezt fogalmazta meg: „Akkor örülök a játéknak, ha nincs ott apa. Egyébként arra figyelek, hogy megfeleljek neki.” Egészen más céljai, kimenetelei, hozadékai lehetnek a fejlesztésnek, ha a sportot nem mindenek felettinek, csupán az élet egy részének tekintjük, és a puszta teljesítménynél tágabb kontextusba helyezzük. Ilyen tágabb összefüggésben a sport által teljesebb életet lehet élni. Életre szóló baráti kapcsolatok szövődhetnek, utazás, világlátás és még számtalan más lehetőség nyílhat meg. Egy tágabb összefüggésben a sport a személyiségfejlődés és kiteljesedés támogatója lehet. Például megfelelő körülmények között a sporttevékenység ténylegesen kedvező hatással van az akarat és önbizalom fejlődésére. Tágabb kontextusból szemlélve a sportban mint szimbólumban összesűrítve megjelennek az élet jelentős területei: például a küzdelem vagy az emberi viszonyok összetettsége egy zárt, átláthatóbb rendszerben megélve felkészíthet az élet egyéb területein való hatékonyságra (Orosz és Jónás, 2016).

A sporttehetség fejlődését – egy tágabb, holisztikus összefüggésrendszerben szemlélve a sportot –az élet részének tekintjük, mely – jó esetben – támogatja az egyén fejlődését és kiteljesedését. A későbbi sportbeli eredményesség tehát nem végső célja, hanem egyik fontos eredménye a személyiség többszintű, egészséges fejlődésének. Ilyen holisztikus megközelítést támogat a sporttehetség-gondozás integratív szemléletű modellje (Orosz, 2009), mely szerint a fejlődés párhuzamosan több szinten zajlik. A fizikai képességek kibontakozásában szerepet játszanak személyes (perszonális), társas (interperszonális) és személyen túlmutató (transzperszonális) tényezők is. Személyes szinten a fejlődés fizikai, érzelmi, kognitív és spirituális síkon egyaránt zajlik (2.6.10.1. ábra). Vannak a sporttehetség szempontjából különösen fontos tényezők. Ilyenek például fizikai szinten az adottságok, érzelmi szinten a szorongás, kognitív szinten a figyelem, spirituális szinten a sorsfaktor, társas szinten az edző stb. Ezek a tényezők kölcsönhatásban vannak egymással, s a tehetség kibontakozását vagy elvesztését nem feltétlenül egy-egy összetevő hatásának tulajdonítjuk, hanem a tényezők dinamikus összjátékának. Az integratív szemlélet ezért is tartja fontosnak, hogy holisztikusan közelítsünk a tehetséggondozáshoz. Előnyben részesíti a párhuzamosan több szinten zajló fejlesztést, melynek során a fizikai tényezőkön túli összetevőkkel is tudatosan dolgoznak. Továbbá az egyén fejlődése mellett a rendszerbeli kölcsönhatások, valamint a rendszer egészének fejlődése is központi jelentőségű. Így például az edzők szakmai és mentális fejlődése ugyanúgy a sporttehetség-gondozás része, mint a sportklubok kreatív környezeti klímájának fejlesztése.

2.6.10.1. ábra. A sporttehetség-gondozás integratív szemlélete (Orosz és Bíró, 2009, 24.)

Következő fejezet: >>> 2.6.10.2. Elvárások, megfelelés, teljesítmény, kiteljesedés