A tehetség kézikönyve

2.6.11.2.2. A táncos kreativitása

A kreativitás alkotóképességet jelent, az ember teremtő, újat létrehozó, a meglévőt javítani akaró szándéka és képessége, amely megnyilvánulhat egy adott tevékenység során, egy létrehozott produktum kapcsán a tevékenység eredményeként vagy magatartásban és életvitelben. Nem túlzás azt mondani, hogy az emberi képességek közül az egyik legmeghatározóbb, hiszen ennek megléte az új és értékes produktumok létrehozásában jelentős szerepet játszik (Mező és Mező, 2003).

A kreatív emberben belső alkotási kényszer munkál, az alkotásában új gondolkodásmód és új látásmód mutatkozik meg, amelyet másokkal is meg kell osztania.

„A kreativitás azt a nehezen megragadható eseményt jelenti, amikor az elmében az addigiaktól eltérően rendeződnek az elemek, és valami új, eredeti jön létre, és azt a viselkedést, amely során a személy ellenáll a megszokottnak, elviseli, sőt keresi a kétértelműt, a bizonytalanságot, a rendezetlenséget, amelyből új rend alakulhat ki.” (Gyarmathy, 2007)

A kreatív képességek alapkoncepcióját megalkotó Guilford és Hoepfner (1971) rendszerét (Balogh, 2012, 101.) a táncra vonatkoztatva a teljesség igénye nélkül a következő megállapításokat tehetjük.

Az ötletgazdagság az alkalmazott táncelemek mennyiségével, az újszerű kombinációk jelenlétével mérhető. A rugalmasságot (flexibilitás) megfigyelhetjük a táncos partnerrel való együttműködésben, és abban, hogy az improvizáció során kialakult helyzetet milyen gyorsan és könnyedén képes megoldani. Az eredetiség (originalitás) szokatlan formai vagy tánctechnikai megoldásokat eredményez a tánc újraalkotási folyamatában, amelyben már a táncos egyéniség is kifejeződni látszik. A kidolgozottság (elaboráció) szintjét megfigyelhetjük az improvizáció során, amikor a saját maga által elindított ötletet, mozdulatsort tudatosan végigviszi a táncos, annak van íve, eleje, közepe, vége, és a motívumok kidolgozottsága ritmikai, plasztikai, dinamikai megvalósítása tudatos és pontos. A problémaérzékenység (szenzitivitás) megfigyelhető a párválasztó gyermekjátékokban, a helyzetfelismerésben, a korrigálásban, a tánc során pedig megnyilvánulhat a színpad használatában, a tudatos térkitöltésben, a kötött táncfolyamat korrekciójában, a koreográfiakészítés folyamatában, amikor az alkotó pedagógust segíti a táncos is a megvalósításban. A vizualizációra lehet példa a szólótáncos, aki a tánc újraalkotása során képes a mozgás képzeletbeli megalkotására és annak táncos megjelenítésére. A kreativitás velünk született adottság, amely fejleszthető, ezáltal a művészeti nevelés egyik legfontosabb célja. Jellemzője továbbá a divergens gondolkodás, amely több módon is tetten érhető a táncórán: a játékok szabályainak átdolgozásában, illetve be nem tartásában, az instrukció szerinti feladatok megvalósításában, a tánc improvizációjában. Előfordulhat, hogy jellemzően szembe megy a feladattal, túloz, kinagyít, tempóban is feltűnő akar lenni, sajátos megoldásaihoz megfelelő szereplési vágy is társul, állandóan felhívja magára a figyelmet.

Mindezeknek a tényezőknek a megfigyelése, elemzése meghatározó lehet a tehetségfejlesztés irányultságának meghatározásakor, alkalmazható megfigyelési szempontsorként is.

Következő fejezet: >>> 2.6.11.2.3. A táncos motivációja