A tehetség kézikönyve

2.6.15.1.2. Érzelmi intelligencia, érzelmi kompetencia

Az érzelmi intelligencia fogalma akkor robbant be a köztudatba, amikor Daniel Goleman 1995-ben megjelentette Érzelmi intelligencia (Emotional Intelligence) című, azóta már bestsellerré vált könyvét. Az érzelmi intelligencia gyökerei a társas/szociális intelligencia fogalmához vezethetők vissza, amely Thorndike (1920), majd Gardner (1983) munkásságához kapcsolódik. Az azóta eltelt időszakban számos könyv és tanulmány foglalkozott az érzelmi intelligencia fogalmának és tartalmának megahatározásával. Jelenleg az érzelmi intelligenciának több definíciója is létezik, amelyek közül a legismertebb Salovey és Mayer nevéhez fűződik. Eszerint „[…] az érzelmi intelligencia az érzelmi információ észlelésének, kifejezésének, felhasználásának és irányításának azon képessége, amely elősegíti a személy fejlődését.” (Salovey és Mayer, 1990, 189.)

Az érzelmi intelligenciamodellek két fő típusa különböztethető meg: a vonás-érzelmi intelligencia és a képesség-érzelmi intelligencia (Petrides és Furnham, 2001). „A vonás-érzelmi intelligencia viselkedéses diszpozíciókra és önjellemzésekre vonatkozik a személy azon képességeivel kapcsolatban, hogy felismerje, feldolgozza és hasznosítsa az érzelemi információkat. […] A képesség-érzelmi intelligencia a személy aktuális képességeire vonatkozik, hogy felismerje, feldolgozza és felhasználja az érzelmi információt.” (Nagy, 2006, 74.) E csoportba tartozik Salovey és Mayer (1990) modellje, amelyben az érzelmi intelligenciát a következő három képességegyüttes alkotja: (1) az érzelmek észlelése és kifejezése, (2) az érzelmek használata a problémamegoldásban és (3) az érzelmek szabályozása. Ezt a megközelítést néhány évvel később a szerzők módosították, modelljükben ekkor a hangsúly a kognitív komponensekre helyeződött. Ennek megfelelően ezek a képességcsoportok alkotják az érzelmi intelligenciát: (1) az érzelmek észlelése és kifejezése, (2) az érzelmek integrálásának képessége, (3) az érzelmek megértésének, az érzelmi tudás alkalmazásának képessége, (4) az érzelmek szabályozásának képessége (Mayer és Salovey, 1997; idézi: Nagy, 2010, 24.).

E két fő típusú megközelítés mellett megszülettek az érzelmi intelligencia kevert modelljei is, amelyek közül a legismertebb Bar-On elmélete. Szerinte „az érzelmi intelligencia azon érzelmi, személyes és társas kompetenciák, valamint készségek együttese, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén eredményesen küzdjön meg környezete követelményeivel.” (Bar-On, 1997, 17.) Bar-On Gardner elméletből kiindulva úgy értelmezi az érzelmi intelligenciát, mint ami a társas intelligenciával szorosan összefügg, s azzal egy közös rendszert (érzelmi és társas intelligencia) alkotnak, így annak az egyik összetevője.

A kevert modellekkel szemben számos kritika fogalmazódott meg, amelyek főként arra irányultak, hogy bennük nagyon sok, a személyiséggel kapcsolatos pozitív tulajdonság gyűlik össze, s ezek többsége (pl. különböző szerepek, a tudatosság típusai) nem sorolható az érzelmi intelligencia tartományába, a kulcsképesség-együttesek pedig elveszítik jelentőségüket (Mayer, Salovey, Caruso és Sitarenios, 2001; Nagy, 2010). A felvetett problémák, hasonlóan a szociális/társas intelligencia esetében leírtakhoz, egy új kutatási szemlélet és irány, az érzelmi kompetencia vizsgálatának megjelenését eredményezte.

Következő fejezet: >>> 2.6.15.1.3. Érzelmi kompetencia