2. fejezet

2.2. fejezet

2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

2.2.2.2. Szükséges-e a tehetségazonosítás?

Egy átfogó tehetségazonosítási rendszer felállítása előtt mindenképp érdemes megfontolni, hogy az adott intézményben valóban szükség és lehetőség van-e komplex, pszichológiai eszközökkel történő tehetségazonosításra. A tehetség 3D-modellje szerint a tehetség definiálása (Define), azonosítása (Discover), majd fejlesztése (Develop) lépésein keresztül tudunk egy komplex tehetséggondozó rendszert kialakítani (Gyarmathy, 2012; Rosemarin, 1999; Solano, 1979). Ugyanakkor a 21. századi igények, követelmények egyre inkább a 3D-modell fordított verzióját kívánják meg: először mindenki számára lehetőséget adni a kihívást jelentő tevékenységre, azaz a „Develop” lépésével kezdeni. A programokban való részvétel sikeressége alapján történhet meg az azonosítás, így a korábban első lépésként megjelenő definiálás már csak egyszerű összesítéssé, az adott tevékenység során kiemelkedő teljesítményt mutató tanulók jellemzőinek leírásává válik. A fordított 3D-modellel lehetővé válik a definíciók sokféleségéből és az azonosítás előbb említett kritikus pontjaiból fakadó nehézségek elkerülése, és egy inkluzív tehetséggondozási rendszer felállítása. A legfőbb kérdés tehát az, hogy van-e lehetőség a tevékenységek során történő tehetségazonosításra, vagy a programok, lehetőségek korlátai és igényei, illetve az egyéni fejlődési útvonalak tervezése miatt szükségesek-e a mérések és a pszichológiai vizsgálatok.

A tehetségvizsgálatok szükségessége és hatékonysága mellett a következő érveket sorakoztathatjuk fel:

Információ a tanulóról: A pszichológiai mérések (melyek nemcsak a képességekre, hanem egyéb területekre is irányulhatnak, pl. énkép, szorongás, érdeklődés) nagyon sok információt nyújthatnak a tanulók egyéni jellemzőinek megismeréséhez és a további támogatás irányának meghatározásához. A pszichológiai mérések mellett egyéb módszerek – pl. a tanári megfigyelés, a szülőkkel való konzultáció – is hasznos kiegészítői lehetnek a mérési folyamatnak. Az egyéni jellemzők mellett a környezet megismerése, „diagnosztizálása” is fontos lehet ahhoz, hogy az egyéni tanulási útvonalakat meghatározhassuk.

„Alulteljesítők”, az iskolában nem jól teljesítő, jó képességű tanulók felismerése: A képességtesztek rámutatnak a különböző területeken jelen lévő, kiemelkedő potenciál meglétére abban az esetben is, ha az adott tanuló iskolai teljesítményében ez nem mutatkozik meg. A középiskolából lemorzsolódó diákok 10-20%-a, más becslések szerint 25-30%-a tehetséges (Harmatiné Olajos, 2012; Kim, 2008), ezeknek a tanulóknak pedig körülbelül a felének nincs összhangban a megvalósuló teljesítménye a képességeivel. Így a tanulók néhány százaléka biztosan abba a kategóriába esik, akik kiemelkedő képességeik ellenére az érdemjegyeik vagy a tanár általi jellemzések alapján nem kerülnének bele a tehetség kategóriába. Az ő azonosításukat nagyban segíti a képességek mérése.

Objektív mérések a potenciál megállapítására: A képességtesztek, különösen a sztenderd módon felvett és értékelt tesztek (Rózsa És Bergyár, 2006) – a korábban említett tesztelési nehézségek ellenére is – a szubjektív értékelő eszközöknél precízebben és objektívebben mérnek, használatukkal jobban megállapítható az egyéni fejlődési előny az adott téren, így az életkori normákhoz viszonyítva az egyének közti különbségek megbízhatóbban jelezhetők.

Beválogatás konkrét programba, konkrét célokkal: Sok esetben nagyon egyértelmű célokkal indítanak egy-egy tehetségtámogató programot, ahová jól körülírható jellemzők mentén keresnek embereket. Nagyon más, ugyanakkor jól definiálható paraméterek mentén válogatják be a jelölteket, pl. egy komolyzenei, hangszeres mesterkurzusra, fiatal vállalkozók soft-skill fejlesztési tréningjére vagy pályatanácsadás-orientációjú pszichológiai konzultációra. A beválogatási döntés során segíthetnek azok a mérési adatok, melyek többé-kevésbé megbízható becslést adnak arra nézve, hogy ki fog a leginkább profitálni a programból, vagy ki az, akinek a leginkább szüksége van rá.

Érzékenyítés: Egy komplex tehetségazonosítási rendszer érzékenyíti a pedagógusokat a tehetség témája iránt. A különféle területek mérése arra hívja fel a figyelmet, hogy sokféleképpen lehet jónak lenni, a profiljellegű diagnosztika pedig az egyéni jellegzetességek változatossága mellett az egyéni fejlődési útvonalak biztosítására és az ideális környezeti feltételek megteremtésére irányítja a figyelmet.

Gyakorlati szempontok: A tehetségazonosítás gyakran szükséges a limitált feltételek, a pályázatokra, különböző programokra való jelentkezés vagy delegálás szempontjából, illetve az adott programokra való beválogatás szakmai indoklása szempontjából.

A tehetségazonosítás előnyei mellett számos nehézséget és problémát is találunk a területen, melyek alapján érdemes átgondolni az azonosítás szükségességét. Milyen érveink lehetnek ezen az oldalon?

Mérés helyett tevékenység: Mivel a tehetség egy fejlődési folyamat eredménye, amihez elsősorban megfelelő kihívás és tevékenységi szabadság kell, nem feltétlenül szükséges tesztekkel azonosítanunk a tehetséget a gondozáshoz. A képességek mérése vagy az egyéb, azonosításhoz kapcsolódó mérések mellett érdemes azt is vizsgálnunk, hogy mi segíti az egyént abban, hogy tehetséggé legyen. A korábban említett 3D-modell jegyében azt mondhatjuk, hogy a képességmérés helyett az erőforrásokat inkább a kihívást jelentő tevékenységek kialakításába célszerű fektetni, illetve Ziegler és Stöger (2004) alapján az egyéni tanulási útvonalak feltárására koncentrálni.