2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.9. A vizuális tehetség

2.6.9.4. Hogyan értékelhető egy vizuális tehetséggondozó program?

Egy tajvani művészetpedagógiai hatékonyságvizsgálat részeként megnézték, mennyire hasonló a vizuális képességek megítélése a szigetország különböző részein. Úgy találták, hogy míg a diákok önértékelése és a kreativitás, illetve vizuális képesség tesztekben nyújtott teljesítménye hasonló, tehát a tehetségesek megbízhatóan minősítik saját teljesítményüket, a tanárok azonban erős különbségeket mutatnak a különböző nemű és életkorú tanulók teljesítményének megítélésében, és a tehetséggondozó programok értékelésében is (Liu, 2007). Ez a vizsgálat arra utal, hogy a tehetséggondozásban a képzés és továbbképzés rendkívül fontos, hiszen csak ez biztosíthatja az egységes, értékelvű, egyénre szabott pedagógiai programok megvalósítását.

De hogyan értékelhető egy tehetséggondozó program, melynek lényege az egyéni képességek kibontakoztatása? Egy, a vizuális tehetségek gondozásáról szóló kézikönyv így összegezi a tehetséggondozó programok értékelésének lehetőségeit (Hurwitz, 1983):

kvalitatív módszerek: a részt vevő értékelés, vizuális környezetvizsgálat, strukturált interjú, kérdőív, portfólió-elemzés,

kvantitatív módszerek: eredményességmérés kérdőívvel, megfigyelőlappal, tesztekkel, a vizuális képesség fejlődésének longitudinális vizsgálata, életpályák követése.

A tehetségdiagnosztikában különösen nagy szerepe lehet a külső értékelőnek, aki a tanulók személyiségét nem, csupán alkotásaikat látja. Így felismerhet olyan tehetséget is, aki a szaktanárnak nem rokonszenves, vagy olyan stílusban alkot, amely tanára ízlésétől idegen. A tervező-konstruáló vagy befogadói tehetség is könnyen elkerülheti az alkotásra orientált művész-pedagógus figyelmét. Igen fontos, hogy a tehetséggondozó programok értékelésére a diákok munkáját egy-egy mű alapján mérő tanulmányi versenyek mellett a mindennapi munkát nyomon követő, árnyaltabb vizsgálati eredmények szülessenek.

(a) A kvalitatív elemzés módszerei

Ezek közül a vizuális környezetvizsgálat, strukturált interjú, kérdőív, portfólió-elemzés a leginkább használatos. Az alábbiakban egy olyan kérdőívet közlünk, amely a portfólió-feladatot tartalmazó holland rajzi érettségi része, a tanulók töltik ki, de mint interjús kérdéssort is használtuk az érettségi adaptálási lehetőségeit vizsgáló, már említett kutatásunkban. (Az eredeti kérdőíven természetesen sokkal több üres sort hagytunk ki a válaszoknak.)

Vajon miért tartják fontosnak angol, amerikai és holland kollégáink egyaránt, hogy a vizuális alkotásokról a tanulók beszámolókat is tudjanak készíteni? Miért hangsúlyozzák az elemző beszéd, a kritika, a háttértanulmányok fontosságát? A válasz a vizuális tehetség fogalmának kiterjesztésében keresendő. Ezekben az országokban a rajzpedagógusok szerint nemcsak az számít tehetségesnek ezen a területen, aki jó alkotó, hanem az is, aki művelt és gondolatait megosztani képes befogadó is. Pedagógiai programjaikban mindkét típus kifejlesztésére törekszenek, mindkét tehetség gondozását vállalják. Mivel növendékeink túlnyomó részéből csupán befogadó lesz, talán nem ártana elgondolkoznunk a vizuális tehetség ilyen felfogásán.

(b) Kvantitatív módszerek

A kérdőíven a program céljainak eléréséről szerzünk információkat. Ez természetesen nem pótolja, de igen hasznosan kiegészíti a program keretében készült alkotások vizsgálatát. A kérdőívet a tanuló tölti ki, a rajta szereplő kérdések a program hatására, az egyes részfeladatok értékére és a tanuló munkájával szembeni attitűdjeire vonatkoznak. A kérdőív jól jelzi, mennyire elégedett a tanuló az oktatási programmal, mennyire képes megítélni saját teljesítményét és milyen képzési tartalmakat és módszereket látna szívesen a jövőben. Ha a tanár is kitölti a kérdőívet, véleményét összevetheti az osztályéval, és gyakran igen meglepő eredményekre juthat.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.6.10. Sporttehetség-gondozás holisztikus szemléletben