2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai

2.3.3. Intenzitás és szenzitivitás egy életen át

2.3.3.2. Fejlődési potenciálok a Dabrowski-féle pozitív dezintegráció tükrében

Kazimierz Dabrowski teóriájának alapját két fogalom képezi: az egyik a fejlődési potenciál (developmental potential), a másik pedig a többszintűség (multilevelness). A fejlődési potenciál a kezdeti adottságokat, az egyében rejlő lehetőségeket jelenti, ezek természetesen egyénenként különbözőek. Minél erősebbek ezek a kezdeti (velünk született) adottságok, annál nagyobb az egyén esélye a korát megelőző fejlődésre egy vagy több területen. E potenciál kiteljesítését befolyásolják az életkörülmények, mégpedig azzal, hogy vagy akadályozzák, vagy pedig segítik azt. A fejlődési potenciál összetevői:

az adottságok és képességek,

intenzitás és szenzitivitás, túlingerlékenység,

képesség a belső átalakulásra (Daniels és Piechowski, 2009).

Dabrowski serdülőkre és felnőttekre fejlesztette ki a belső átalakulásra vonatkozó fejlődési koncepcióját. A modell megköveteli, hogy az egyén rendelkezzen élettapasztalattal, illetve azt, hogy az adott személy az érzelmi és erkölcsi komplexitás terén való fejlődés érdekében képes legyen értékelni, mérlegelni különböző elképzeléseket. Öt fejlődési szintet ír le (többszintűség), melyek tehetséges személyek megfigyelésén alapulnak. Dabrowski elméletének gyermekekre való alkalmazhatósága a tehetséggel párosuló kivételes emocionális érzékenységben és intenzitásban rejlik (lásd korábban). Attól kezdve, hogy a tehetséges gyermek serdülőkorba lép, és elkezd formálódni identitása a személyes értékek mentén, megkezdődhet fejlődése a Dabrowski-féle fejlődési állomásokon keresztül (Lovecky, 2004).

Dabrowski szerint a fejlődést jelentő, úgynevezett integráltabb struktúra csak akkor erősödhet meg a személyiségben, ha a kevésbé integrált struktúra szétesik, felbomlik (dezintegrálódik). Nézete szerint ez minden esetben fájdalommal, szenvedéssel jár az egyén számára. A pozitív dezintegráció pedig az a folyamat, amelynek során egy alacsonyabb szintű működésmód felbomlik, hogy egy magasabb rendű értékrendszer kialakulhasson. E folyamat állomásait Daniels és Piechowski (2009) tanulmánya alapján mutatjuk be az alábbiakban:

1. szint: Az elsődleges integráció szintje, nincs belső növekedés. Kevés befelé tekintés (introspekció) és kevés belső konfliktus jellemző, a belső növekedés korlátozott. Főként anyagi jellegű célok elérése és a mások fölötti hatalom megszerzése, a siker elérése a mozgatórugó, s ez erősen versengő magatartáshoz vezet.

2. szint: A dezintegráció természetes fejlődési krízisek során jelenik meg, mint például a serdülőkor vagy a menopauza, illetve nehéz, stresszel teli élethelyzetekben. Ezen a szinten az egyének gyakran élnek át ambivalenciát, kétségeket, önmagukkal való elégedetlenséget, ugyanakkor még nem rendelkeznek letisztult belső értékrenddel, a társadalmi főáramlathoz tartozó értékek és saját szociális csoportjuk befolyásolja a fejlődésüket. Az egyén fejlődése során ekkor még nem lép magasabb szintre. Elindul az úton, de – hegymászói hasonlattal élve – nem a csúcs felé mozdul, hanem a hegy lábánál túrázik. Ugyanazok a jól ismert, régi dolgok köszönnek vissza – csak más szemszögből.

3. szint: Itt a dezintegrációs folyamat spontán indul el, olyan külső katalizátorok révén, mint egy szeretett személy elvesztése, súlyos betegség megtapasztalása, a pszichikum belső változása, esetleg misztikus tapasztalatok által, stb. Az egyén erős belső feszültséget él át aközött, ami van, és aminek ideálisan lennie kellene, azaz az alacsonyabb szintű és a magasabb szintű motívumok között erős konfliktus alakul ki. A belső konfliktus egyre erősebbé válásával párhuzamosan az empátiára való hajlam és a kreativitás felerősödik. Egyfajta „pozitív alkalmazkodási zavar” alakulhat ki, mely valójában tiltakozás az egyén társas környezetének azon elvárásai és attitűdjei ellen, amelyek nem illenek össze az egyre tudatosabban vallott magasabb értékekkel.

4. szint: A fejlődés előrehaladtával az egyén egyre inkább képessé válik ideáljainak és aktuális élete értékrendjének összhangba hozására. Életének küldetéstudata lehetővé teszi, hogy saját eszméit kövesse, s ez megszünteti azt a vertikális (magasabb szintek felé mutató) irányú feszültséget, amely korábban az „ilyennek kellene lennie” késztetésből fakadt. Valójában ekkor kap teret az énkiteljesítés, azaz a maslowi értelemben vett önmegvalósítás. A tehetséges személy ekkor szabaddá válik a társas konvencióktól, lehetőség nyílik számára a teljes önelfogadásra. A hegytetőre való kitartó emelkedés elhozza az egyén potenciáljainak teljes realizálását, az éntudatos, önmaga által választott személyiség kialakulását. Az elmélet szerint a „hegytetőre érve” sem áll meg a belső fejlődés, hiszen „a hegytető a magasabb rendű tudatosság univerzumának a földszintje” (Daniels és Piechowski, 2009, 27.).

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.3.4.1. Alulreprezentált és alulellátott csoportok a tehetséggondozásban