1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG

1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)

Ebben a korszakban a pesti tudományegyetem munkáját még a bécsi tanulmányi bizottságtól való teljes függés jellemezte. Az egyetem választott vezetői a rektor és a kari dékánok voltak, de a tulajdonképpeni vezetői jogokat a király által kinevezett elnök és a kari igazgatók birtokolták. Az egyetemi autonómia teljes mértékben formalitás maradt csupán (lásd 9. internetes forrás). A tanulmányok nyelve a latin volt. E tekintetben csak az 1844. évi 2. törvény hozott némi változást: elrendelte, hogy bizonyos tárgyakat magyarul tanítsanak. A bölcsészkaron a filozófiai, fizikai és matematikai előadások egészen 1849-ig latin nyelven folytak (Pukánszky és Nóbik). A második Ratio rendelkezése nyomán a két évfolyamos bölcsészkarra a hatosztályos gimnázium elvégzése után (tehát legalább tizenöt éves korában) léphetett a fiatalember. Ez a fakultás – a középkori hagyományoknak megfelelően – nem volt egyenrangú a többivel: a teológiai, a jogi és az orvosi kar előkészítését szolgálta. Éppen ezért minden egyetemi hallgatónak eredményesen el kellett végeznie a filozófiai fakultás stúdiumait (Pukánszky és Nóbik). A továbbiakban e kor néhány kiválóságának életét ismertetjük, rajtuk keresztül bemutatva tehetségük kibontakozásának útját az akkori feltételek közepette.

Katona József (1791–1830) Kecskeméten született, iparos, nem nemesi családban. Szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak, fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. Gimnáziumi osztályait befejezve Katona József jogi tanulmányokat kezdett. Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont számos egyetemi társához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar színtársulathoz. A színészet mellett egyetemi évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi tárgyúak voltak. 1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készült el Bánk bán című történelmi drámájának első változata, amelyet aztán 1819-ben átdolgozott. Ezután drámát többet nem írt. Pesti ügyvédek irodájában dolgozott mindaddig, amíg 1820-ban rövid ideig önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött, viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott. Még nem volt negyvenéves, amikor egy nap, a hivatalába tartva összeesett; szívroham végzett vele. Katona József jó példa arra, hogy azt a drámaíró zsenit, aki évtizedekkel megelőzi a korát, a kora nem érti meg. Katona tudta, hogy jelentőset alkotott, de tehetetlen volt a közömbösséggel szemben. A cenzúra a drámát nem engedte előadni. Könyv alakban megjelenhetett, amelyet viszont senki nem olvasott. Később Széchenyi és maga Vörösmarty is elítélően nyilatkozott a műről, amely csak akkor lett igazi közönségsiker, amikor Erkel Ferenc 1861-ben operát írt belőle. Azóta a Bánk bán nemcsak nemzeti drámánk, hanem nemzeti operánk is (lásd 10. internetes forrás).

Eötvös József (1813–1871) apjáról az volt a közvélemény, hogy Magyarország legellenszenvesebb embere. Elődei nemzedékről nemzedékre a Habsburg-önkényt készségesen kiszolgáló arisztokraták voltak. De édesanyja finom érzékű és kultúrájú német arisztokrata asszony volt, házitanítója pedig Pruzsinszky József, aki egykor részt vett a Martinovics-mozgalomban, egyenesen a börtönből került az úri házhoz nevelőnek. Az anyja Goethe és a német szentimentalizmus szeretetét, az érzelmes önzetlenség eszményét oltotta belé, tanítója pedig a francia felvilágosodás szellemét. Iskolatársaitól pedig megtudta, hogy apja nemzeti közgyűlölet tárgya. Közben bámulatosan jó tanuló volt, aki mindig többet tanult, mint amennyire tanították. Tizenöt éves korában már költőnek tudja magát. Tiszteletteljes látogatást tesz Kazinczynál, aki szívélyesen fogadja. A fiatal Eötvös az elegánsan szentimentális Kazinczyban és követőiben találja meg első példaképeit. Az egyetem elvégzése után ugyan egy ideig megpróbál hivatalnokoskodni, de nem karriert akar, hanem szolgálni a népet, amely méltán gyűlöli az apját. Az irodalmat is ennek a feladatnak a szolgálatába akarja állítani. Személyes oka is van, hogy szakítson az arisztokrata világgal: szerelmes egy polgárlányba, de az otthoni ármánykodások elszakítják tőle. Nincs többé kibékülés, elhagyja az atyai házat, elhagyja a hivatalt. Két évig utazgat Európában. Látóköre európai távlatokig bővül. Amikor hazajön, 26 évesen megírja első nagy regényét, A karthauzit. Ez a filozófiával teli szentimentális regény jelenti a magyar társadalmi regényirodalom kezdetét. Eötvös mindenekelőtt közéleti férfi, ám közéleti mondanivalóit is legnagyobb erővel irodalmi úton fejezi ki. Költő, regény- és drámaíró, filozófus, publicista, kitűnő szónok. Magamagával szembeni igénye, hogy példamutató legyen embertársai számára. Idővel példás férj és példás apa, majd maga neveli nagy emberré méltó fiát, Eötvös Lorándot, a későbbi nagy fizikust és demokrata államférfit. Eötvös oktatási miniszteri feladatot vállal a forradalmi kormányban, de a szeptemberi fordulat után leköszön, és családjával Bajorországba távozik. Csak 1851-ben tér haza, de politikailag inaktív. A kiegyezés utáni kormányban azonban ismét szerepet vállal, újra oktatási miniszterként. Négy regénye közül a legjelentősebb A falu jegyzője valójában egy széles társadalomrajz. Vele kezdődik a magyar realista regény. Halálakor Magyarország tudta, hogy egyik legnagyobb fiát vesztette el. Hírén, jelentőségén, műveinek értékén mit sem rontott az azóta múló idő. Nagy államférfi, nagy politikai gondolkodó, nagy író volt (lásd 11. internetes forrás).

Vörösmarty Mihály (1800–1855) Kápolnásnyéken, katolikus nemesi családból született. 1811 őszéig otthon tanult, azon túl a ciszterciek székesfehérvári gimnáziumában iskolázott. Jó előmenetelű, csendes, szelíd gyermek volt; sem szállásadóinak, sem tanárainak nem lehetett rá panaszuk. Anyja korán szívébe oltotta a vallásosságot, atyja komoly gondolkodásra szoktatta. Szülei 1816 őszén a kegyesrendiek pesti gimnáziumába vitték, itt végezte a hatodik osztályt. A következő évben súlyos csapás érte: atyja meghalt, s a család csakhamar érezni kezdte a szegénység minden baját. Megtakarított pénzüket, házukat, szőlőjüket fölemésztették a kiskorú gyermekek nevelésének költségei, az özvegy nyomorogni kezdett, gyermekei szétszóródtak. Vörösmarty a maga erejére utalva nevelőséget vállalt. Perczel Sándor családjánál 1817 őszén, egyúttal beiratkozott a pesti egyetemre. A hároméves filozófiai szak elvégzése után 1820-ban Pestről Tolna megyébe költözött tanítványaival. Két évet töltött a Perczel család börzsönyi birtokán, ez idő alatt elvégezte jogi tanulmányait. Titokban mély szerelemre gyulladt tanítványainak nővére, Perczel Etelka iránt, de érezte, hogy egy olyan szegény ifjú, mint ő, sohasem vezetheti oltárhoz a gazdag és előkelő úri leányt. 1823 őszén újra átvette a Perczel-fiúk nevelését, velük együtt Pestre ment, fölesküdött jegyzőnek a királyi táblához. Csak 1826-ban vált meg tanítványaitól, ekkor már okleveles ügyvéd volt, országos nevű költő. Hosszú ideig tartó nevelősége megérlelte benne a vágyat a független életre, költői tervei visszariasztották az ügyvédi pályától. A Zalán futásával 1825-ben fényes sikert aratott, költeményeit magasztalták, de anyagi helyzete nem javult. Nehéz helyzetében váratlan szerencse érte: Károlyi István pesti nyomdász, a Tudományos Gyüjtemény kiadója, megkínálta a folyóirat szerkesztésével, s évi nyolcszáz forint tiszteletdíjat adott számára. 1828 januárjától kezdve öt éven át szerkesztette a folyóiratot. Ez az állása nemcsak tekintélyét emelte, hanem módot adott költői terveinek megvalósítására is. Mikor a Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban megalakult, mindjárt fizetéses rendes taggá választották. Vérnászával 1833-ban megnyerte az Akadémia első drámai pályadíját, munkái gyűjteményét az 1834. évi akadémiai nagyjutalom felével tüntették ki. Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly halála után reá szállott az irodalmi vezérség. Ezt követően írta a Szózat című, nagy hatású versét (1836). Az 1830-as évek vége felé Vörösmarty Mihály úgy állt nemzete előtt, mint a legnagyobb tehetség minden addig fellépő magyar költő között. Dicsőségével nem járt együtt anyagi jólét, erős küzdelmet vívott a megélhetésért, a családi élet boldogsága azonban kárpótolta gondjaiért. Nejét, Csajághy Laurát, 1843 tavaszán vette feleségül. A szabadságharc alatt mindvégig híven támogatta a nemzeti kormányt, így a világosi katasztrófa után bujdosni kényszerült. A sok izgalom tönkretette, megtört lélekkel vonult vissza szülőföldjére. Falusi gazda lett, szűkös viszonyok között éldegélt nejével, fiával és két leányával. Betegsége miatt végül kénytelen volt Pestre költözni: itt halt meg ötvenöt éves korában, temetése valódi nemzeti gyászünnep volt (lásd 12. internetes forrás).

Következő fejezet: >>> 1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században