1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG

1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)

1.2.1. A kollégiumi típusú iskolák szerepe a tehetségsegítésben

A 16–17. századi magyarországi állapotok új, korszerű, teljes szervezetű egyetem vagy egyetemek alapítására nem adtak lehetőséget. Az elemi osztályok elvégzése után a polgárság előkelőbb rétegéhez tartozó családok gyermekeit a klasszikus műveltséget adó gimnáziumi osztályokba íratták be. Nem volt kicsi azonban már az a nemesi és polgári eredetű réteg sem, amelynek a méltóságához illő pályafutáshoz, a szaporodó állami és városi hivatalok betöltéséhez s természetesen az egyházi, papi hivatáshoz magasabb fokú ismeretekre volt szüksége. Az új típusú iskolákban tehát – a hiányzó egyetemet pótlandó – olyan akadémiai jellegű osztályokra is szükség volt, ahol legalább a felsőfokú ismeretek leglényegesebb elemeit összefoglalták. Az adott társadalmi, politikai helyzethez való alkalmazkodásból és az említett igények kielégítése céljából jött létre Magyarországon az az igen tartósnak bizonyult iskolafajta, amelyet a szakirodalom kollégium típusú iskolának nevez. E főiskolai tagozatokkal is rendelkező iskolák elnevezése a reformátusok esetében kollégium, az evangélikusoknál legtöbbször líceum, míg a katolikusoknál – főleg a jezsuita iskolák esetében – akadémia volt. A protestánsok ilyen iskolái a hazai igények jelentős részét kielégítették, de akik tanulmányaikat legfelső fokon kívánták befejezni, az itteni akadémiai osztályok elvégzése után külföldi protestáns egyetemeken tanultak tovább.

A protestáns kollégiumokban és líceumokban a felsőbb ismeretek oktatása szervezetileg nem vált el teljesen az iskolák többi részétől, tudományos fokozatok szerzésére sem nyílt lehetőség. Ami egyetlen esetben sem hiányzott a protestáns kollégiumok képzési rendszeréből, az a teológiai ismeretek oktatása volt, mivel ezek az egyházak különös fontosságot tulajdonítottak az általános műveltségben a vallási ismereteknek. Ennek megfelelően a nem teljes rendszerű kollégiumban elmaradt a klasszikus egyetemek hagyományos filozófiai (bölcsészeti) alapképzése, de nem hiányzott a teológia. Ez a megoldás azonban csak speciális felekezeti igényeket elégíthetett ki, de nem tekinthető még az egyetemi képzés első fázisának sem.

A katolikus iskolák, akadémiák esetében elsősorban a jezsuita rend 1599-ben összeállított oktatási szabályzatának, a Ratio Studiorumnak hatására a főiskolai, egyetemi képzést sokkal határozottabban választották el a középfokú oktatástól. A jezsuita akadémiák lényegében két fakultásból álló, csonka egyetemek voltak, ahol a hároméves előkészítő jellegű filozófiai, bölcsészeti alapképzést a négyéves teológiai kurzus követte. Ezek az akadémiák tudományos fokozatot adhattak, és egyben előképzést arra, hogy más európai egyetemen a felsőfokú tanulmányokat folytatni lehessen. Ennek megfelelően a magyarországi katolikusok számára – ha nem is olyan mértékben, mint a protestánsok esetében – a külföldi egyetemjárás ugyancsak fontos maradt a vizsgált korszakban.

Az ország legismertebb református kollégiumai a 16. század hatvanas éveiben alakultak, esetenként evangélikus kezdeményezésekre, másutt önálló iskolaként, amelyek kezdetben egyáltalán nem nyújtottak felsőfokú képzést. Debrecen kollégiuma 1538-ban, Sárospatak és Pápa későbbi híres református iskolái 1531-ben jöttek létre, de felsőbb akadémiai osztályaikat csak később nyitották meg. Debrecenben 1588 után már külön anyakönyvben vezették a bölcsészeti és teológiai osztályok hallgatóinak névsorát. A református kollégiumokban ezeket a diákokat jellegzetes ruhájukról tógátus diákoknak nevezték. Ők alkották a Coetust, a diákok közösségét, amelynek vezetőit saját maguk közül választották. E tógátus diákokból kerültek ki a külföldön is tanult akadémisták. Sárospatak csak a 17. század elején emelkedett a teljes szerkezetű felsőfokú képzést végző kollégiumok sorába (lásd 2. internetes forrás).

Következő fejezet: >>> 1.2.2. Katolikus felsőoktatás, az első, tartósnak bizonyuló magyar egyetem megalapítása