A tehetség kézikönyve elé

A kézikönyveknek nagy hagyománya van minden tudományterületen. Ezek megjelenése az egyes diszciplínákban attól függött, hogy mikor gyűlt össze átfogó és rendszerezett kutatási anyag, amellyel új minőséget lehetett kínálni az olvasók számára, meghaladva a csak az egyes résztémakörök kutatási eredményeinek összefoglalását bemutató szakkönyvek információinak értékét.

Nem véletlen, hogy a tehetségfejlesztés témakörében csak a múlt évszázad utolsó évtizedében kezdtek megjelenni a kézikönyvek a nemzetközi szakirodalomban. Bár a tehetségkutatások tudományos eredményeiről szóló első könyvek már a 20. század elején napvilágot láttak, mégis csak a század végére vált igazán átfogóvá és rendszerezetté a tehetség mibenlétéről és fejlesztéséről szóló tudásunk. E témakörben a kézikönyv megjelentetésének igénye először 1988-ban fogalmazódott meg. A. H. Passow, a World Council on Gifted and Talented akkori elnöke egy müncheni konferencián tartott beszédében hangsúlyozta: a kutatási eredmények és a tehetségfejlesztés gyakorlati tapasztalatai biztos alapot jelentenek egy átfogó témakörű tehetségkézikönyv megjelentetéséhez. Javaslata általános egyetértést váltott ki a világ vezető tehetségkutatói körében, s 1993-ban meg is jelent Heller, Mönks és Passow International Handbook of Research and Development of Giftedness and Talent című korszakos jelentőségű műve (Oxford, New York, Seoul, Tokyo: Pergamon Press). Majd tekintettel a nagy szakmai sikerre 2000-ben megjelent ennek a kötetnek a második, bővített kiadása is, Heller, Mönks, Sternberg és Subotnik szerkesztésében, amely közel ezer oldalon adta közre az akkori legújabb kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat a témakörben, 24 ország több mint száz kutatójának tollából. A magyarországi tehetségkutatás nagy elismerését jelentette, hogy szerkesztői felkérésre közreműködhetett a kötet megírásában egy hazai szakember is. Ezt követően, ahogy egyre gazdagabb ismeretek gyűltek össze a tehetséggondozás egy-egy témakörében, sorban kezdtek megjelenni az egyes résztémakörök kézikönyvei is, melyek ma már gombamód szaporodnak.

Magyarországon lassabban értek meg a feltételek az átfogó, „nagy” tehetségkézikönyv megjelentetéséhez, mint a fentebb említett országokban. Ennek fő oka az volt, hogy hazánkban ugyan voltak már nemzetközi hírű tehetségkutatások a második világháborút megelőző évtizedekben is, de az 1940-es években ezek megszakadtak, s csak az 1980-as évek közepétől indultak meg újra. Az elmúlt három évtizedben – sok külföldi tanulmányúttal és külhoni jeles kutatók szakmai támogatásával – ismét eljutott a magyarországi tehetségkutatás a nemzetközi szintekre, és sorra jelentek meg az értékes publikációk itthon és külföldön egyaránt (vö. http://tehetseg.hu/tehetsegkonyvtar, Géniusz Könyvek; www.mateh.hu, „Tehetség szakirodalom”; „Tehetség bibliográfia”).

Ennek a fejlődésnek az eredményeként felnőtt itthon egy olyan szakembergárda, amelyikben lehetett bízni, hogy tudásukat összerakva képesek lesznek egy hazai feltételek között jól használható tehetségkézikönyv megírására. Erre a munícióra építve indította el a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége két évvel ezelőtt A tehetség kézikönyve kidolgozásának folyamatát. A kötet megírásában harminc jeles hazai tehetségkutató és gyakorlati szakember működött közre. A tehetségkutatás és tehetséggondozó gyakorlat aktuális kérdésköreit négy nagy fejezet 35 tanulmányában bontották ki a szerzők, a következőkben ezekből emelünk ki érdeklődésfelkeltés céljával néhány résztémakört. A teljes áttekintést a tartalomjegyzék foglalja magában. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy bizonyos alapvető információk ismétlődhetnek több tanulmányban is. Ennek az az oka, hogy minden egyes tanulmány szerzője teljességre törekedett az adott témakör feldolgozásában, feltételezve, hogy az olvasók nem a kézikönyv elején kezdik a tájékozódást, hanem célirányosan választanak ki egy-egy írást munkájuknak, érdeklődésüknek megfelelően.

Az 1. fejezet egyetlen tanulmánya a hazai tehetséggondozás történeti áttekintését és eredményeit összegzi a múlt század nyolcvanas éveinek végéig. Különös értéke ennek a munkának, hogy ilyen elemzés eddig még nem készült, s ékesen bizonyítja, hogy mind a kutatásokban, mind a gyakorlati tehetségfejlesztő munkában évszázadokra visszavezethető komoly hagyományaink vannak. Azért zártuk le ezzel az időponttal a feldolgozást, mert a kilencvenes évek elejétől új időszámítás kezdődött a hazai tehetséggondozásban, s az azóta született kutatási eredmények és gyakorlati előrelépések már nyomon követhetők a kötet további fejezeteinek tanulmányaiban.

A 2. fejezet a legterjedelmesebb, 28 tanulmányt tartalmaz. Ebben kerülnek kibontásra a jelenleg itthon működő tehetségsegítő tevékenységek elméleti alapjai. Természetesen az írások mindegyike nemcsak tisztán tudományos ismereteket foglal magában, hanem ezek gyakorlati felhasználásának lehetőségeire is kitérnek a szerzők – összhangban a kézikönyvekkel szemben támasztott szakmai elvárásokkal.

Elsőként kerülnek bemutatásra itt a legfontosabb külföldi és hazai tehetségmodellek, amelyek a kiindulási pontjait jelentik a rendszerszerű tehetségfejlesztő munkának. A tanulmány áttekintést ad a tehetségfogalom kialakulásáról, a tehetségelméletek faktorairól (intelligencia, kreativitás, motiváció), valamint e fogalmak további összetevőiről, s röviden kitér az öröklés–környezet vitára, a gyakorlás szerepére a tehetség kibontakozásában, valamint a látens gátlás, kreativitás és pszichopatológiai sérülékenység problémáira. Ebből a témakörből egy vitatott kérdésnek, az intelligencia és a tehetség kapcsolatának tisztázására külön tanulmányt is szántunk, amelyben a szerző a nemzetközi kutatások eddig itthon nem olvasható nagy ívű összegzését adja, bizonyítva, hogy az intelligenciavizsgálatok sok értékes információt hoznak a tehetségígéretek felderítésének folyamatában.

A tehetségígéretek keresése, azonosítása is sokat vitatott területe a tehetséggondozó munkának. Ebben a tanulmányban a szerzők külön kitérnek arra a fontos kérdésre: miért van nagy jelentősége annak, hogy kit is tart tehetségesnek a tanár, hogyan definiálja a tehetséges tanuló fogalmát. Részletesen bemutatják a gyermekek megismerésének különféle módszereit, eljárásait: a biológiai jellemzők, a testi adottságok megismerésének, valamint a pszichológiai jellemzők, a tehetségjegyek felismerésének eszköztárát. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódóan külön tanulmányban kapnak részletes tájékoztatást az olvasók a csoportos képességméréseken alapuló vizsgálati módszerekről.

A versenyek és a versengés kiemelt területe a tehetségek kibontakoztatásának. E tanulmány a témakör azon legfontosabb pszichológiai vonatkozásait veszi sorra, amelyek ismerete hozzásegítheti a gyakorlati szakembert a hatékonyabb fejlesztőmunkához: olvashatunk egyebek között a személyre jellemző versengési attitűdök jelentőségéről, a versenyzéssel járó stressz kezeléséről, a rezilienciáról, a mentális erőről, valamint a győzelemmel és a vesztéssel való megküzdésről.

A tehetségígéretek általános jellemzőiről szóló tanulmányban bemutatásra kerülnek azon alapelvek és jellemzők, melyek a tehetségfejlődés összetett folyamatában hangsúlyosan érvényesülnek. Az aszinkron fejlődés, valamint a szocioemocionális jellemzők mellett a pozitív dezintegrációban rejlő fejlődési potenciálokon túl a speciális bánásmódot igénylő tehetségcsoportok (kétszeresen kivételes tehetségek, alulteljesítő tehetségek, kreatív tehetségek, tehetséges lányok) főbb fejlődési és személyiségjellemzőire is kitér az írás.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG