3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS

3.1. A fejlesztő szakemberek és a szülők együttműködése a tehetséggondozásban

3.1.3. Apa–gyermek kapcsolat és a kognitív képességek néhány összefüggése

A 20. század első felében a szülő (gondozó)–gyermek kapcsolatában szinte kizárólag az anya–gyermek kapcsolat tanulmányozásával foglalkoztak a kutatók. Ez a gyakorlat az 1970-es években kezdett megváltozni, amikor egyre több kutatási eredmény kezdte alátámasztani, hogy a gyermek fejlődésében nagy jelentősége van az apa szerepének. A „tradicionális” és a „modern” apák közötti különbség ma az, hogy a „modern apa” és a „bevonódó apa” fogalmai jóformán egymás szinonimáivá váltak. Az apa szerepének fontosságát korábban azon az alapon is alábecsülhették, hogy sokáig csupán a direkt, face-to-face hatásokat elemezték. Ebből a nézőpontból az apák a családok többségében általánosságban véve, még ma is kevesebb időt töltenek a gyermekekkel, mint az anyák (körülbelül harmadannyit), de ha figyelembe vesszük, hogy az együtt töltött idő mennyiségi tényezőjénél fontosabb a közös időtöltések minősége, illetve hogy az apáknak nagyon fontos indirekt hatásuk van a gyermek fejlődésére az anyával való kapcsolatukon keresztül is, akkor árnyaltabb a kép (Parke, 2000). Amikor egy amerikai vizsgálatban 15 hónapos gyerekeket arra kértek, hogy válasszák ki szüleik közül azt, akivel szívesebben játszanának, a többség választása az apára esett (Lamb, 1981).

A gyermekgondozásban betöltött/betölthető szerep mélyebb biológiai evidenciáját bizonyítják az anyák és apák hasonló hormonszintváltozásai (a prolaktin és a kortizol fokozódása, valamint a tesztoszteron és az ösztradiol csökkent szintje) csecsemők születése körül (Storey és mtsai, 2000). Notaro és Volling (1999) nem találtak különbséget anyák és apák érzékenységében és válaszkészségében 1 éves gyermekükkel való interakciójuk során. Számos bizonyíték szól arról, hogy jelentős kulturális és egyéni különbségek találhatók az apai viselkedés hátterében. A következő kísérlet árnyalja a képet: fiatal szülőknek idegen csecsemő kétfajta sírását játszották le felvételről: az egyik éhségében sírt, a másik lényegesen nagyobb stresszt (pl. erős fájdalmat) élt át. Figyelték a felnőttek arcán megjelenő érzelmi reakciókat, és mérték egyes hormonok (kortizol, prolaktin, tesztoszteron) mennyiségének változását. Az eredmények szerint traumatikus, fájdalmas sírásra mindkét felnőtt egyformán reagált, az éhséget közvetítő sírásra viszont a nők lényegesen gyorsabb és intenzívebb válaszokat adtak, mint a férfiak (Stallings és mtsai, 1997). Lamb (1975) a következő megállapításokat tette: (1) lényeges bizonyíték van arra, hogy mind az anyák, mind az apák képesek érzékenyen (sensitivity) és válaszkészen (responsibility) viselkedni a csecsemőkkel való interakcióban; a laktáció kivételével nincs bizonyíték arra, hogy a nők biológiailag hajlamosabbak arra, hogy jobb szülők legyenek, mint a férfiak. A szociális konvenciók nem biológiai alapúak, (2) az apák által a csecsemőkkel töltött idő nagymértékben egyéni és családi tulajdonságoktól függ, amit a kulturális előírások is befolyásolnak; (3) a legtöbb csecsemő az anyákhoz és az apákhoz kötődik az élet első évében, de az, hogy a legtöbb csecsemő inkább az anyját részesíti előnyben, valószínűleg azért alakulhatott ki, mert az anyák az elsődleges gondozók, de ez a funkció akár meg is fordulhat; (4) a hagyományos szülői szerepek befolyásolják az interakció stílusát. Számos megfigyelés kimutatta, hogy az apák gyakran erőteljesen ösztönző funkciót töltenek be, míg az anyai funkció inkább a gondozáshoz kapcsolódik. Ezek hagyományos szexuális sztereotípiájú szerepeket tükröznek, jelentőségük a nemi szerep és a nemi identitás korai fejlesztésében van, komplementer szerepük nem vitatható. Későbbi munkájában Lamb az apai funkciókat az alábbiakban foglalta össze:

(1) apai elkötelezettség – közvetlen személyes interakció a gyermekkel, mely magában foglalja a gondviselés, játék, kikapcsolódás és tanítás tevékenységeit;

(2) elérhetőség/hozzáférhetőség – az apa olyan pozíciója, mely lehetővé teszi a gyermek számára az apával való interakció létrehozását, ha arra szükség lenne;

(3) felelősségvállalás a gyermek gondozásáért – tervek kialakítása és cselekvések végrehajtása a gyermek ellátása érdekében (Lamb, 2004).

Diamond úgy gondolja, hogy az apák elsősorban védelmezők, facilitátorok, modellek, érzelmi konténerek, kezdeményezők és mentorok gyermekeik számára, s ez az egész életciklusra vonatkozik. Részleteiben ez az alábbiakban nyilvánul meg. A várandóság alatt és a csecsemő életének kezdeti szakaszán az apa Diamond (1998) szerint elsődlegesen mint az anya–baba diád védelmezője, biztonsági bázis. Féléves kortól 2 éves korig az apa alternatív kötődési személyként szolgál, ő az izgalmas másik, részese a korai szeparáció-individuáció folyamatának. Másfél és 3 éves kor között erőteljes játékos ideál, facilitátor. A következő időperiódusban, 2 és 4 éves kor között az apa segít a negatív és agresszív affektusok modulálásában, reprezentálja a kisgyermek számára a férfierőt. 3 és fél éves kortól 6 éves korig az apa igen fontos szerepet játszik a szabályok definiálása, az önkontroll, fegyelmezés és autoritás kérdésköreiben. Az apa teszi képessé a gyermeket a szublimációra, alkotásra, szimbolizációra, a morális standardok elsajátítására. Ezt követően az adoleszcenciáig az apa a nemi szerepek kialakításának elősegítője. A latencia időszakában mint mentor, tanár és vezető jelenik meg, segít abban, hogy a gyermek kitartó és önálló legyen kreatív vágyainak megvalósításában. A serdülőkor során az apa feladata a serdülőkori individuáció megalapozása. Az utolsó 3 fázis már a gyermek felnőttkorba lépésének elősegítéséhez, a felnőtt maszkulinitás támogatásához, a saját gyermek szülőként való működéséhez való mintanyújtás. Végül az öregedő szülők adják meg az élet végességének és mégis fennálló folytonosságának mintáját.

Mint az imént láttuk: az anyák viselkedése jobban befolyásolja a babák kötődését, az apai involváció viszont abban segít, hogy a kötődés biztonságos legyen (Easterbrooks és Goldberg, 1984). A gyermekek iskolai karrierjét elősegíti az apai jelenlét, a magasan involválódó apák gyermekei nagyobb mértékű belső kontrollt tulajdonítanak maguknak, magasabb az önbecsülésük. Az apák bevonódása pozitív hatással van a gyermekek (elsősorban a fiúk) kognitív fejlődésére is. Megfigyelték, hogy ilyenkor az apák általában több „Hol?” és „Mi?” kérdést tesznek fel gyermekeiknek, az apák kezdeményezésére a gyerekek többet beszélnek, változatosabb szókészletet használnak, hosszabban fejezik ki magukat, többször szolgálnak magyarázattal. Mindezek azt a hipotézist valószínűsítik, mely szerint az apák nyelvi hidat képeznek a gyermek és a külvilág között (Flouri, 2005). Ezek a hatások hosszú távon is érvényesülnek: gyermekeik nevelésébe bevonódó apák gyermekei jobb iskolai eredményeket produkálnak, és ami külön érdekes megfigyelés, hogy az apa saját végzettségétől függetlenül jobb esélyeik vannak a felsőfokú végzettség elérésére (Blan­chard, 1971, idézi: Williams és Radin, 1999)! Egyetértés van abban, hogy az „apai hatás” abban jelentkezik, hogy javítja az utódok versenyhelyzetét a szociális státuszok megszerzésében. Több vizsgálat szerint az apa aktív gondoskodásának mértéke és minősége szoros pozitív korrelációt mutat gyermekei későbbi iskolai előmenetelével és foglalkozási státuszával (Cabrera és mtsai, 2000).

Összefoglalva: a kötődés lehetővé teszi a gyermeknek, hogy fizikailag és érzelmileg is el tudjon távolodni az anyától. Így érezheti biztonságban magát idegen környezetben, mondhatni ez a belső feltétele annak, hogy elinduljon a külvilág felfedezésére. Ez Bowlby nyomán az exploráció biztonságos alapja. Ahhoz, hogy a gyermek kimerészkedhessen anyja mellől, szükség van egy másik referenciaszemélyre, aki bevezeti őt a világba, aki megtanítja a gyereket arra, hogyan alkalmazzon különféle stratégiákat. Az apák ebben az aktív stimulálásban vesznek részt. Lamb szerint az ilyen családokban mindkét szülő igényei kielégülnek: az apának a közelség iránti vágya, az anyának pedig az, hogy karriert csináljon. Ezek a kapcsolatok gazdagabbak és mindkét fél pozitívan éli meg mind a házasságot, mind a gyereknevelést.

Következő fejezet: >>> 3.1.4. Kortársi hatások, nemi különbségek