A tehetség kézikönyve

3.1.6. A tehetséggondozást segítő szakemberek: iskolai tehetségkoordinátorok, mentorok, tutorok

Valamennyi feladat ellátása a pedagógus számára szinte lehetetlen. Különösen fontos a gyerekekben rejlő potenciál felismerése és fejlesztése olyan társadalmi közegben, amely ismeri és elismeri a tehetség kibontakozásának, fejlesztésének óriási jelentőségét egyéni és társadalmi vonatkozásaiban egyaránt. A világon mindenütt nagy erőfeszítéseket tesznek különböző oktatási reformokkal olyan programok kidolgozására, amelyek elvárásai nem túl alacsonyak a tehetséges diákok számára, de teljesíthetők az átlagos képességűek számára is. Hazánkban számos szakember segíti a tehetséggondozást: a Pedagógiai Szakszolgálatok munkatársai, pszichológusok, szakirányú továbbképzésen részt vett tanárok, az iskolai tehetségkoordinátorok. A pedagógusok munkáját segítő további szakemberek a kollégiumi tanárok, mentorok és tutorok. A kollégiumi tehetségfejlesztő tevékenység több évszázados hagyományai Magyarországon közismertek. Ezek élő hagyományok, hiszen a kollégiumok nemcsak lakhatási és tanulási lehetőséget jelentenek, hanem jellegüknél fogva kiváló színterei egy komplex tehetségfejlesztő tevékenységnek (erről részletesen lásd Tóth, 2015). Fontos szerepe van a tehetséggondozásban a mentoroknak. Míg a mentorálás története időszámításunk előtti időkre tehető – gondoljunk Homérosz híres eposzára, az Odüsszeiára –, a mentorálás mai formájában az 1990-es évektől ismert. Ennek nemzetközi és hazai történetéről, a tehetséggondozásban betöltött szerepéről részletesen olvashatunk Gefferth és munkatársai (2014) kötetében. A mentor jelenléte számos előnyt tud nyújtani. Ilyen előny a teljesítményjavulás, a specifikus készségek elsajátítása, a kritikus gondolkodás fejlődése, az önbizalom-növelés, a lappangó képességek felfedezése, a jövőbeli elvárások és törekvések növelése, valamint az aktuális és későbbi siker maximalizálása is (Bank, Slavings és Biddle, 1990; Roberts, 2000). Valójában minden mentorálási folyamat célja ugyanaz, viszont az út, amely elvezet ehhez a célhoz, minden hallgató esetében különbözik. A mentor mindig a hallgató igényeinek, lehetőségeinek és hiányosságainak megfelelően alakítja a tevékenységeket. A mentorálás kezdetben a hátrányos helyzet kompenzálását látta el, később lett kiemelkedően fontos funkciója az előbbiekkel párhuzamosan a tehetséggondozásban. Ennek hazai mintapéldája az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP), egy állami fenntartású tehetséggondozó program, amelyet 2000-ben alapítottak, és amely a mai napig betölti az alapításkor vállalt feladatait. A Matehetsz a Géniusz program sikeres lezárása után indított új programjában, a Tehetséghidakban számos olyan célt fogalmazott meg, melyben szerepeltek a mentorálás különböző formái, így például itthon vagy külföldön sikeres felnőtt/ifjú tehetségek bevonása, hazai kapcsolatainak erősítése, mentori szerepvállalásának ösztönzése. A mentor személye több ponton eltér vagy túlmutat a tanárok feladatain, kompetenciáján. Egy vizsgálat szerint a mentorok 70%-a szerint az, hogy valaki jó tanár, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy jó mentor is legyen (Nagy, 2014). A mentor általában idősebb, szakterületének kiemelkedő képviselője, kiemelkedő készség- és képességfejlesztő, aki általában egy fiatalabb tehetségígérettel vagy tehetséggel, esetleg csoporttal foglalkozik. Az a szerepe, hogy tudása segítségével felvértezze a tanulót mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek további önálló fejlődéséhez, önmaga fejlesztéséhez szükségesek, és afelé a terület felé segítse, ahol a tehetsége maximálisan fejlődhet. A hangsúly a mentorált és a mentor közti szakmai és egyéb tulajdonságok fejlesztésén van, a mentor és mentorált között olyan érzelmi kötelék alakul ki, amelynek alapja a bizalom. Nagy (2014) így foglalja össze a mentorálás lényegét: „a mentoráló folyamat küldetése mindig a »jövőbe néző«, azért dolgozik, hogy a mentorált megőrizze a megszerzett képességeit és tudását, azt kamatoztatni tudja élete során, és ha lehetséges, ő maga is mentorrá váljon.” (Nagy, 2014, 65.)

A tutor, tutorálás program kifejlesztésének egyik indoka a tehetséggondozás felértékelődése a köznevelésben. A másik indok, hogy a Matehetsz előző programjai során alakult új tehetségpontok, tehetségtanácsok működésével a mentorálás mellett megnőtt az igény a csoportos tehetséggondozás újabb formája iránt. A mentorhálózat, tehetségtanácsok hálózata mellett az új segítő, támogató hálózat, a tutorrendszer a Tehetségek Magyarországa program zászlóshajója (Polonkai, 2018). A tutor széles ismeretek birtokában – a fejlesztendő fiatal erős és gyenge oldala, a fejlesztendő intézménye, családja stb. – a gondozása alatt levő kiscsoport (8-10 fő) számára egyfajta szolgáltatásként nyújtja a tapasztalatszerzés különféle lehetőségeit. Míg a mentor konkrét fejlesztőtevékenységet végez, a tutor a lehetőségek széles körét tudja nyújtani a fejlesztendő fiatalok számára, amiben fontos szerepe van széles szakmai ismeretségének, jó szervező és kommunikációs képességének. A családnak centrális szerepe van a tutorált fejlesztésében, így a tutor-rendszerben is.

A tehetséggondozásban részt vevő szakemberek együttműködésének területei az alábbiak:

(1) a tanuló megismerése, tehetségterületének felismerése,

(2) a célok tisztázása, egyeztetése, azonos követelményrendszer kialakítása,

(3) a fejlődés közös értékelése,

(4) a pedagógus, pszichológus tanácsa, módszertani segítségnyújtása,

(5) a közös megoldáskeresés az esetleges problémákra (pl. érzelmi), közös programok szervezése (Balogh, 2014).

A család és a pedagógusok együttműködésének kevésbé „hivatalos” formái a különböző rendezvények, családi napok, egy-egy szakember, szülő meghívása szakkörökre, osztályfőnöki órákra, stb. A szülők jelenlétükkel, hivatásukkal modellt állíthatnak saját gyermekükön kívül a többiek elé is. A sok esetben formálissá váló találkozások (fogadóórák, szülői értekezletek) mellett elérhető távolságba kerülnek szülők, tanárok, gyerekek, s az ilyen alkalmak azonosulási mintát nyújthatnak pl. egy szakmai életút bemutatása eredményeként. Példaként említjük, hogy az AJTP indulása után több helyen is felmerült, hogy szükség van olyan fórumra, amikor kötetlen formában találkozhatnak diákok, szülők, egykori és jelenlegi tanárok. Ilyen alkalom volt a Családi Nap (Bihariné, 2015) vagy a pécsi Apáczai Nevelési Központ „Ismerd meg a természetet” komplex tehetségfejlesztő programjának záróeseménye, a foglalkozásokon részt vevő gyerekek bemutató előadásai. A komplex program lényege ezekben éppen az volt, hogy vetített kiselőadást láthattunk a dinoszauruszokról, a földtörténeti korok geológiai kutatásáról, de láttunk robotikai modellkísérletet egyaránt 5.–8. osztályos gyerekek részéről. Ezekre meghívót kapott a család (testvérek, szülők, nagyszülők), ahol nagymamák sütötték a fánkot, nagypapák adomáztak, a szülők pedig büszkén nézték tehetséges gyerekük produkcióját. Az ilyen alkalmak semmi mással ki nem váltható, egyedi élményekkel járnak a tehetséggondozásban. A közös kirándulások, terepgyakorlatok, gazdagító programpárok teszik a tehetséggondozás aktuális feladatait reális és vágyott életcéllá. Meglehet, ezek a „lazító” programok lesznek majd legkedvesebb emlékeink forrásai.

Egy biztos: a tehetség elkallódása nem csak az iskola felelőssége (Winner, 2014), a szülők erőfeszítése mellett széles körű összefogásra van szükség! Optimizmusra ad okot, hogy a Matehetsz programjai széles körű érdeklődést tudtak elérni az elmúlt 10 évben: több ezer diákot, több száz tanárt tudtak programjaikba bevonni, a Tehetségpontok száma évről évre nő, az „Országos Tehetségnapok”, a „Felfedezettjeink”, a Bonus Bona stb. rendezvényei társadalmi ünnepek, igazi nyertesei a gyerekek!

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 3.2. A tehetségfejlesztő szakemberek szerepei, együttműködésük