A tehetség kézikönyve

3.1.2. Az anya (gondozó)–gyermek kapcsolat: kötődés–kognitív képességek

A második világháború során olyan sok kisgyereket szakítottak el az anyjuktól, hogy a szakemberek felfigyeltek ennek a testi, lelki és szellemi fejlődést egyaránt károsító hatására. A magyar származású René Spitz – az ő nevéhez fűződik a hospitalizáció fogalma – a táplálás és az érzelmi támasz elvesztését tekintette fő oknak. John Bowlby (1969/1982) viszont ennél komplexebb magyarázatot keresett. Az elmélet a csecsemőt és gondozóját – aki optimális körülmények között az édesanya – egységként kezeli. Az anya–gyermek interakció neuronok ezreit aktiválja, új agyi pályákat alakítva ki. Bár itt most a születés utáni időszak áll figyelmünk fókuszában, van azonban ennél korábbi tapasztalat is: pl. a babák a prenatális időszak alatt megtanulják édesanyjuk hangját, énekét, majd „felismerik” születésük után. Egy vizsgálat kimutatta, hogy az anyai beszéd és ének nagyon rövid idő alatt csökkenti a stressz következtében megemelkedett kortizolszintet (Trehub, 2003). A szinte az egész világon elterjedt anyai ének hangulatszabályozó, figyelemfelkeltő hatású, facilitálja a szopást, segít elaludni stb. Oxytocin hormon szabadul fel ilyenkor a kommunikációs helyzetben – kiváltva nyugalom, biztonság és elégedettség érzését, csökkentve a szorongást, egyedülállóan megerősítve az anya–gyermek kapcsolatot, a kötődést. A kötődés olyan fejlődési tényezőt jelöl, amely saját jogán fontos (Rutter, 1979); az elméletalkotók feltételezik, hogy a gyermek későbbi szociális kapcsolatainak mintázatát és „minőségét” (serdülőkorban, házastársi kapcsolataiban, majd szülőként saját gyermekeivel való kapcsolatában) korai kötődési tapasztalatai alapozzák meg. Bowlby kötődés elmélete – a klasszikus pszichoanalitikus elmélet és Piaget-féle kognitív fejlődés elmélete mellett – a fejlődéslélektan kuhni paradigmaváltását illusztráló munka (Erdman és Caffery, 2000), hiszen első, 1958-as megjelenése óta a legnagyobb hatású mű a korai, érzelmi alapú kapcsolati mintázatok alakulásának vizsgálatában, amely mindmáig számos kutatás kiindulási alapjául szolgál. Az elmúlt húsz évben a kutatások kiterjedtek a kötődés különböző mintázatainak leírására, a transzgenerációs hatások vizsgálatára is, azaz a kötődési minták „átörökítődésére”. Bowlby eredeti elképzelésének kibővítése megfelelő keretnek tűnik számos későbbi viselkedéses probléma elemzéséhez és megértéséhez. Míg a freudi pszichoszexuális fejlődési elméletet, melyben az anya–gyermek kapcsolat háttere a táplálkozás, vagyis az orális kielégítettség, szokás „érdekszeretet elméletnek” hívni (Péley, 2000), a kötődés interaktív, kölcsönös társas aktus. Az anya–gyermek kapcsolat e megközelítésében a gyermek hat az anyára (vagy más kötődési személyre), az anya pedig hat a gyermekre: ha például az anya nincs jelen, a gyermek nyugtalan lesz, de fordítva is igaz: az anya éppúgy nyugtalan lesz akkor, ha a gyermek nincs a látóterében, s mindketten törekedni fognak arra, hogy a bizonytalanság csökkenjen. A gyermek kötődésviselkedése (közelségkeresés, mosolygás, kapaszkodás) és a gondozó kötődésviselkedése (érintés, kézben tartás, megnyugtatás) egymás reciprokai (Fonagy, 1999). Biológiai megközelítések szerint a kötődés a fajfenntartást szolgálja, a reproduktív és protektív viselkedés részét képezi, amely szerint a csecsemő olyan rögzítetten programozott viselkedésmintákkal, társas jelzésekre való képességekkel születik, amelyek előhívják az anyai protektív viselkedést. Ha a csecsemő jelzései által kiváltott anyai gondoskodás megnyugtatja a babát, az jutalmazó mindkét fél részére, vagyis mindketten befolyásolják a másikat, kezdeményeznek és válaszolnak. A kötődés másfelől interaktív, kölcsönös társas aktus, amely megfelelő keretnek tűnik számos későbbi társas viselkedés megértéséhez is. Prospektív longitudinális vizsgálatok szerint a biztonságos kötődésű gyermek sokkal függetlenebb, rugalmasabb, nagyobb az önbizalma, szociális érdeklődésű, mély kapcsolatokkal rendelkezik (Fonagy, 1999). A „kötődő nevelés” előnyei: a gyerekek kevesebbet sírnak, jobban bíznak szüleikben és magukban, jobban fejlődnek testileg, érzelmileg, intellektuálisan, függetlenebbek, felfedezőbbek, őszintén érdeklődnek mások iránt, képesek intimitásra, emberekhez kötődnek, megtanulnak adni és kapni, könnyebben fegyelmezhetőek, nyelvfejlődésük gyorsabb, végül a speciális igényű, koraszülött vagy „nehezen kezelhető” gyerekeknél különösen hasznos ez a nevelés. Mivel a kötődés interaktív folyamat, így a „kötődő nevelést” alkalmazó szülők érzékenyebbek, jobban értik a gyerekük jelzéseit, jobban követik a gyerek temperamentumát, hatékonyabban fegyelmeznek, stb. Általában igaz, hogy a biztonságosan kötődő gyerekek figyelmi, nyelvi, pszichomotoros, továbbá metakognitív készségei jobbak, mint a bizonytalan kötődésű gyerekekéi. Egy korai vizsgálat szerint (Teo és mtsai, 1996) a gyermek előtörténete, a pszichoszociális környezet (beleértve a korai kötődési tapasztalatokat is) jó prediktora a későbbi iskolai matematika tantárgy eredményeinek első és hatodik osztályban. A kötődés és a kognitív/társas készségek közötti kapcsolat kétirányú: a felnőttekkel és kortársakkal való kapcsolatban megnyilvánuló nyelvi és társas készség megkönnyíti a társas helyzetek kezelését, ezért a tanárok is könnyebben és érzékenyebben reagálnak a gyerekekre, ami ismét növeli az interakciók számát. Ezzel szemben a bizonytalanul kötődő gyerekek kevésbé vizsgálgatják környezetüket (ehhez már korábban is alacsonyabb szintű anyai útbaigazítás társult!), kevésbé támogató a társas környezet, szegényesebb a helyzetkezelő készségük, mint a biztonságosan kötődő gyerekeknek. Más szóval a bizonytalan gyerek – akár egyedül, akár társas helyzetben – híján van számos, a kognitív fejlődést segítő viselkedésnek, egyszerűen azért, mert az ilyen gyerekek kevésbé tudnak élni a társas és fizikai környezet által kínált spontán tanulási lehetőségekkel (O’Connor és McCartney, 2007). Ambivalens kötődésű gyerekek alacsonyabb szintű kommunikációs készséget mutatnak, tartós figyelmük szegényesebb a strukturált és feszültségekkel telt feladathelyzetekben. Bornstein és munkatársai (2007) érdekes kölcsönhatást mutattak ki az anyai érzékenység és 2 éves gyermekeik szókincse között: az anyák nagyobb érzékenységet mutattak a kisgyermekek iránt, akiknek gazdagabb szókincsük volt, a gazdag(abb) szókincsű kisgyermekek viszont jobban reagáltak az anyák viselkedésére. A korai tapasztalatok fontos szerepét erősíti meg a Sroufe és munkatársai által jegyzett nagy ívű munka is (Sroufe és mtsai, 2005.) A korai szülő (gondozó)–gyermek kapcsolat – kötődés – minősége szignifikáns indikátora az általános iskolai teljesítménynek, a kognitív rugalmasságnak a serdülőkorig, de ugyanez hatást gyakorol a társas kapcsolatok minőségére is. Ugyanők a korai tapasztalatok szerepét hangsúlyozzák a diploma megszerzéséhez vezető úton is(!): a korai tapasztalatok – otthoni környezet minősége – a gyermek kitartása – a gyermek teljesítményére vonatkozó szülői elvárások – a tanár minősítése a gyermek érzelmi egészségéről – a szülő–gyermek együttműködés (születéstől a gyermek 13. életévéig) mindegyike szignifikáns szerepet kap e folyamatban! Bár a kötődés nem hozható direkt módon összefüggésbe sem az intelligenciával, sem a tehetség más formáival, fontos közvetítő kapocs: a magas szintű anyai odafigyelés, törődés, a világ megismerésére irányuló bátorítás végigkíséri az iskolai karrier egészét. Ilyen közvetítő mechanizmusok a kötődés–tanítás, kötődés–(mint) társas háló, kötődés–kooperáció, végül a kötődés–szelf regulációs hipotézis. Ezek közül jelen fejezetben a kötődés–tanítási hipotézist emeljük ki, mely szerint ha a szülő(k) jobban hangolódnak gyermekeikre a biztonságosan kötődő gyermekek jobbak a kognitív tesztekben. A korai biztonságos anya–gyermek kapcsolat, az anyai támogatás pozitív hatása megfigyelhető a harmadik, negyedik osztályos iskolai teljesítményben (West és mtsai, 2013). Egy 1364 gyermek adatainak prospektív vizsgálata szerint is ambivalens, bizonytalan kötődés a kognitív képességek negatív prediktora (O’Connor és McCartney, 2007). Arra is vannak bizonyítékok, hogy a kifejezetten magas intelligencia vissza is hathat a kötődésre: a szülést követő súlyos anyai depressziók esetén a jobb öröklött adottságokkal született babáknál a magas intellektus protektív faktornak tekinthető a bizonytalan kötődéssel szemben (Nagy, 2011). Középosztálybeli mintákban körülbelül kétharmadnyira tehető a biztonságosan kötődő gyerekek száma, a több szociális és egyéb rizikófaktorral rendelkező alacsonyabb státuszú társadalmi rétegek gyerekei között ez az arány jóval alacsonyabb is lehet (Belsky, 1999). A korai anya (gondozó)–gyermek kapcsolat, a kötődés szerepe több más tényező mellett (pl. SES) az értelmi képességek kibontakozásában, a társas kapcsolatok minőségében, az érzelemszabályozásban stb. elvitathatatlan, tehetséges gyerekek viszont szerencsére minden rétegben előfordulnak (Dai, 2009; Davidson, 2009; Stoeger, 2009). Tény viszont, hogy hátrányos helyzetben lévő, kiemelkedő képességgel bíró gyerekeknél, fiataloknál eltérés mutatkozhat a valódi és az észlelt képességek között, ez azt jelenti, hogy saját képességeiket alacsonyabbnak értékelik, mint amilyenek azok valójában (McKintosh és Greenlaw, 1990). Kimutatták továbbá azt is, hogy az alacsony SES esetében jellemzően inkább rövid és középhosszú távú célokat tűznek ki maguk számára – minél előbb munkába állni, pénzt keresni – hosszabb távúak helyett, vagyis a közeli jövőre helyeződik a hangsúly (könnyű belátni a hosszú távú tervezés, a tartós otthoni támogatás szükségességét a magasabb szintű iskolai végzettség [érettségi, egyetemi diploma] megszerzésében).

Következő fejezet: >>> 3.1.3. Apa–gyermek kapcsolat és a kognitív képességek néhány összefüggése