2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata

2.8.2. A pedagógiai hatásvizsgálatok sajátosságai

A közoktatás teljesítményének tágabb értelmezéséhez 2000-től az OECD PISA-programja adott lökést. Teret nyitott a tanulói teljesítmények globális, gazdasági szempontból történő interpretálásához. Az oktatásirányítás számára egyszerre mutatta fel a rendszerszintű értékelés mással nem pótolható előnyeit és korlátait. Információkat nyújtott az erőforrások nagysága és az elért, elérhető eredmények közötti összefüggésekről (Balázsi és Horváth, 2012).

Az ilyen rendszerszintű nagy mérések értelmezésénél általában meghatározott oktatási indikátorokat vesznek figyelembe az értékelők. Az oktatási indikátorok olyan statisztikai adatoknak tekinthetők, amelyek az oktatási rendszer működéséről vagy teljesítményéről nyújtanak információt. Általában referenciapontokhoz kapcsolódnak, melyek révén értékelő megállapításokat tesznek lehetővé. A referenciapont többnyire egy standard, egy korábbi állapotot tükröző érték vagy iskolák, régiók, országok vonatkozásában adódó összehasonlítás (Imre, 2009).

Hazánkban a jelenlegi országos mérési rendszer két mérést foglal magába, a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszert (DIFER), valamint az Országos kompetenciamérést (OKM). A DIFER az első évfolyamos gyermekek iskolai fejlődéshez szükséges alapkészségeinek diagnosztizálásához nyújt segítséget. Az Országos kompetenciamérés pedig az ország szinte minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanulójára kiterjedő éves mérési rendszer. A felmérésben a tanulók matematika- és szövegértés-feladatokat tartalmazó tesztfüzeteket töltenek ki 4 x 45 percben, valamint szüleik bevonásával önkéntesen válaszolnak egy, a családi hátterüket felmérő kérdőív kérdéseire (Balázsi és Horváth, 2012). Ez teszi lehetővé a hozzáadott érték vizsgálatát is a kompetenciamérések során. Témánk szempontjából azért van jelentősége az országos mérési rendszereknek, mert ezek eredményeinek elemzése is része lehet a tehetséggondozó program hatásvizsgálatának.

Módszertani szempontból a hatásvizsgálatok alapvetően két nagy csoportba sorolhatók.

Az első típusba sorolható kvantitatív módszereket alkalmazó hatásvizsgálatok a fejlesztések (programok/beavatkozások) konkrét, mennyiségileg meghatározható hatásait mérik. Olyan számszerűsíthető indikátorok megragadására törekednek, amelyek objektív módon írják le a vizsgált tényezők változását. (Például teszteredmények, kérdőívek, skálák pontszámai, tanulmányi eredményesség.) Ezt nagyban segíthetik a fejlesztés (program/beavatkozás) jól körülhatárolt céljai és célindikátorai, amelyek a hatásvizsgálat során konkrét eredményváltozóként használhatók. A módszer előnye, hogy könnyen interpretálható, gyorsan átlátható információkhoz vezet.

A második típusba sorolható kvalitatív módszereket alkalmazó hatásvizsgálatok eredményei nem számszerűsíthetők, nem könnyű őket gyors összehasonlításokra használni, és gyakran az a vád is éri őket, hogy nem elég objektívek. (Például résztvevői interjúk adatai.) Ugyanakkor olyan értékes és árnyalt betekintést nyújtanak abba, hogy miért működnek úgy a fejlesztések (programok/beavatkozások), ahogy működnek, amelyre az egyszerű számszerűsített mutatók nemigen alkalmasak. A fejlesztők és döntéshozók számára azok az információk és oksági összefüggések is fontosak, amelyek nem fejezhetők ki mennyiségi mérőszámokkal (Sági és Széll, 2015).

A komplex tehetséggondozó programok hatásainak elemzése során indokolt lehet kombinált módszertan használata, a kvantitatív és a kvalitatív módszerek együttes alkalmazása.

Következő fejezet: >>> 2.8.3. A komplex tehetséggondozó programok eredményességi mutatói