A tehetség kézikönyve

4.3.3. Összegzés. Visszatérő témák és tendenciák a tehetséggondozás nemzetközi gyakorlatában

Fejezetünknek ebben a részében a tehetséggondozásnak néhány olyan jellemzőjével foglalkozunk, amelyek a mai tehetségpedagógiát jellemzik. Némelyik jelenség esetében vissza tudunk majd utalni az általunk ismertetett programokra is, mivel azonban terjedelmi okokból ezeket is csak egészen vázlatosan tudtuk bemutatni, más programok sokaságáról pedig nem is volt módunk szólni, e fejezetrészben egy sor olyan jelenséget is megemlítünk, amelyekkel az előzőekben még csak utalásszerűen sem tudtunk foglalkozni.

(1) A tehetségpedagógiai erőfeszítések mögött mindig meghatározó jelentőségű tehetségkoncepciók állnak. Ezek olykor explicite is megfogalmazódnak, gyakran azonban implicitek maradnak. Még ha explicit tehetségkoncepcióra épít is egy program, a gyakorlati kivitelezhetőség, a mindennapi élet realitásai miatt ezek a koncepciók sokszor eklektikusak, a programok fejlesztőit, gyakorlati kivitelezőit pedig számos laikus, implicit nézet (Sternberg, 1993) is befolyásolja, amelyek az életük során véletlenszerűen begyűjtött és nem szisztematikusan rendezett tapasztalataikból fakadnak. Mindezzel együtt a gondosan kidolgozott elméleti alapokra épített programok is működhetnek alacsony hatásfokon, és a laikus elméleteken nyugvók is lehetnek hatékonyak – de ez persze fordítva is igaz.

(2) A maga meghatározó munkáiban David Dai (2015) 3 alapvető tehetségpedagógiai paradigmát ír le, amelyek kialakulásukat tekintve történetileg követték egymást, de a mai tehetségpedagógia világában szinkron, illetve kevert módon is jelen vannak.

(a) A tehetséges gyerek paradigma (gifted child paradigm) a tehetséget a tehetséges személy inherens, statikus vonásaiból összeálló jellemzőnek tekinti, a tehetségpedagógiai erőfeszítéseket pedig e képességek kibontakoztatásának szolgálatában mint speciális pedagógiai lehetőségeket biztosító programokat gondolja el. Mivel a tehetséget mint egy személy benső abszolútumát tételezi, ezt lényege szerint területfüggetlen, általános jellemzőnek látja, amely lényegét tekintve akár egyetlen elem – például az intelligencia – alapján is megragadható, és bármilyen irányban fejleszthető. A paradigma logikája szerint a tehetségesség, mint olyan, a maga dekontextualizált mivoltában azonosítható és jól prediktálható.

(b) A tehetség fejlődés-folyamatelvű paradigmája (talent development paradigm) a tehetséget sokkal inkább egy speciális fejlődésfolyamat rendszerében konceptualizálja, amelynek lényege az, hogy a különféle jól fejleszthető képességkomponensekkel rendelkező személy bizonyos tudásterületre fordítva aktualizálja és optimalizálja a fejlődési lehetőségeit. Mivel a tehetségterület a maga speciális komponenseivel, fejlődési és társadalmi lehetőségeiben nagymértékben befolyásolja a fejlődésfolyamat lezajlását, ezért e paradigma látásmódja szerint a tehetség területkötött, és tipikusan egyetlen kulturális területre fókuszáló, mivel még egyetlen területen is kivételes erőfeszítések szükségesek a fejlődésfolyamat végigviteléhez és az adott területen való kimagasló teljesítmények megvalósításához. A paradigma logikája szerint a tehetségkibontakozás tulajdonképpen a szakértővé válás folyamata (expert development), és jól azonosítható, hogy ki hol tart éppen ebben a folyamatban, a terület fejlődésigényeinek megfelelően – a legtehetségesebbek életkorilag nyilván a legelőrébb tartanak a szakértővé válásban.

(c) Végül a tehetség mint összetett differenciációs folyamat paradigma (differentiation paradigm) a tehetséget nem egy személy benső entitásain nyugvó jellemzőnek, hanem az egyén és részben maga által is folyamatosan teremtett és alakított környezete folyamatosan zajló közös konstrukciójának, lényegében egy állandó egyén–környezet interakciónak látja. Mivel ez egy sok belső és külső tényezőn és ezek állandóan változó, speciális kapcsolatrendszerén nyugvó dinamikus folyamat, a tehetséget nehezen azonosíthatónak és ugyancsak nehezen prediktálhatónak látja, ezért számos tanuló számára igyekszik a lehető legtöbb és legkülönfélébb lehetőséget biztosítani a lehető leghosszabb időn keresztül abban a hitben, hogy mindezen interaktív folyamatok eredményeként megjelenhetnek a tehetséges teljesítmények.

Míg a legelső paradigma jellegzetesen ritkaságelvű és elitista a tehetség jelenségének felfogásában, a harmadik paradigma demokratikus és szélesen kiterjedő lehetőségként fogja fel azt. A fejlődés-folyamatelven nyugvó paradigma átmenetet képez a kettő között. Az első paradigma jó alapot biztosít például a korai akadémikus tehetségszelekciókon nyugvó akadémikus értelemben elitiskolai képzések számára, mint amilyen a példáink között a Bronx High School programja. A második paradigma a speciális, tudásterület-kötött tehetségfejlesztő programok elméleti alapjait biztosítja, a harmadik paradigma a kései szelekciós, sokféle komplex lehetőséget sokaknak biztosító programokat alapozza meg szemléletileg.

(3) Minthogy valóban csak vázlatosan tudtunk néhány programot bemutatni a fejezetünkben, nem tudtunk kitérni a jelenlegi tehetségpedagógia alapvető dilemmakomplexumára, amelynek a fő elemei:

(a) különleges minőségű, kiváló oktatás biztosítása a tehetségesek számára (excellence),

(b) az egyenlőség elvének (equality) megtartásával, sőt megerősítésével,

Következő oldal

Következő fejezet: >>> Ábrák jegyzéke