- A tehetség kézikönyve elé
- 1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG
- 1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)
- 1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)
- 1.3. Tehetségsegítés a magyar felvilágosodás korában (1772–1800)
- 1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)
- 1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században
- 1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig
- 1.7. Tehetségsegítés a szocializmusban a rendszerváltásig
- 1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)
- 2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek
- 2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek
- 2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak
- 2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai
- 2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai
- 2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához
- 2.6. Főbb tehetségterületek
- 2.7. Tehetséggondozó tantervek, programok készítésének metodikája
- 2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata
- 2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek
- 3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS
- 4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN
- Tartalomjegyzék
2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek
2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához
2.5.2.2. Kutatási érvek a gyorsítás mellett
A hazai gyakorlat hatékonyabbá tételéhez fontos részletesebben is áttekinteni a külföldi kutatási eredményeket (vö. Benbow, 1998; Reis és Renzulli, 2010). Habár a gyorsítás alkalmazása mindig is egyenetlen volt – és továbbra is a gazdagításhoz viszonyítva –, ez nem mondható el a gyorsítást alátámasztó empirikus kutatásokról. A gyorsításról megjelent hatalmas mennyiségű szakirodalom számos áttekintése (pl. Benbow, 1991; Gallagher, 1996) és metaanalízisei (Kulik és Kulik, 1984, 1992) egyértelműen kimutatták, hogy a gyorsítás mind hosszú, mind rövid távon jól működik. Az évtizedek alatt végzett kutatások egyértelműen bizonyították, hogy a gyorsítás a „legjobb gyakorlat” (Benbow, 1991). VanTassel-Baska (1989, 25.) kijelentette: „Minden intervenció közül, amelyet az iskolák a tehetségeseknek nyújtanak, a kutatások a gyorsítást támasztják alá a leginkább.” Az intellektuálisan tehetséges diákok, akik évfolyamléptetésben vesznek részt, ugyanolyan jól teljesítenek, mint a tehetséges, de idősebb, már abba az évfolyamba járó diákok; majdnem egy éves előnyt mutatnak továbbá a tehetséges, ugyanolyan korú, nem gyorsított társaikkal szemben (Kulik és Kulik, 1984).
Arra a kérdésre a válasz, hogy a gyorsítás negatív hatással lenne a diákok szociális és emocionális fejlődésére, a kutatásokra alapozva egyértelműen nem. Nincs arra utaló bizonyíték, hogy a gyorsítás elvonná a diákokat a szociális és emocionális fejlődéstől. Sőt, a gyorsításban rész vett diákok és szüleik pozitívan vélekednek a gyorsításról. Keating (1979, 218.) jól jellemezte a szituációt: „Ami a szociális-emocionális aggodalmakat illeti, ideje eloszlatnunk őket, hacsak, illetve amíg nem kerül elő szilárd és megbízható bizonyíték, amely valódi veszélyre utalna a jól működtetett programokban” (vö. Neihart, 2007; Steenbergen-Hu és Moon, 2011). Hangsúlyozandó persze, hogy a szakszerűen, minden szempontból jól működtetett programok esetében igaz az, hogy a gyorsítás nem okoz zavarokat a tehetséges fiatal fejlődésében.
Következő fejezet: >>> 2.5.2.3. Irányelvek a gyorsítás alkalmazásához