A tehetség kézikönyve

2.6.14.3.1. Miért szükségszerű a spirituális tehetség fejlesztése?

A különböző szakirodalmakat áttekintve láthatjuk, hogy a fejlesztésnek különböző, ám egymással szorosan összefüggő, a gyakorlatban egymástól el nem választható céljai vannak. A spirituális intelligencia fejlesztése hozzájárulhat a kreativitás, tehetség kibontakoztatásának folyamatához, az egyéni személyes fejlődéshez, mely az előzőhöz több szálon kapcsolódhat, illetve befolyásolja a személyes jóllétet, ezen belül az egészséget is; ezen keresztül pedig hatással van az össztársadalmi jóllétre is (Kopp és Martos, 2011).

A spirituális intelligencia definíciója alatt bizonyos kutatók (pl. Emmons, Sisk) a spiritualitás hasznos képességcsoportot (is) értik, amely hozzásegít bennünket önmagunk kreativitásának kibontakoztatásához, ahhoz, hogy cselekvő, másokért tevékenykedő életet élhessünk. A spirituális intelligencia fejlesztésének egyik fontos eleme a spiritualitáshoz kötött erények, mint pl. többek között a becsületesség, bátorság, hála érzése, egyszerűség, együttérzés, tolerancia, kitartás, állhatatosság, önzetlenség, az önkontroll és természetesen a szeretni tudás képességének (Buzan, 2001 nyomán) fejlesztése. Emmons (2000) az erényekről beszélve főleg az önkontroll megtanulását emeli ki, amelyet szinte minden fő erény mögött megtalálhatunk, a legtöbb tehetségterületen alapvető eleme a sikernek, a tehetség kibontakoztatásának. Természetesen ezeknek a tulajdonságoknak a fejlesztése egyben személyes fejlődésünk is.

Piechowski (2006) is felhívja a figyelmet arra, hogy az egyén személyes fejlődése és a spirituális fejlődés nem választhatók el egymástól, mintegy kéz a kézben jár e két dolog. Magyar vizsgálatok (lásd Pikó és mtsai, 2011b, 2014) is bizonyították, hogy milyen jelentős szerepe van a vallásnak és/vagy a spiritualitásnak a fiatalok mentális jóllétének alakulásában. Azok, akik értelmet találnak saját életükben, magában az emberi létben, elégedettebbek életükkel, optimistábban tekintenek jövőjük felé. Feltehetően egyetemes emberi igény, hogy életünk történéseit, azok összefüggéseit értelmezni tudjuk, és egyfajta koherenciát lássunk benne, hiszen így tudunk az élet kihívásaival sikeresen megbirkózni, azaz bizonyos szempontból megteremteni az alapot a bennünk lévő különböző tehetségterületek kibontakoztatására (Pikó és mtsai, 2014).

Sisk (2008) szerint különösen fontos a diákoknak lehetőséget adni arra, hogy az élet valódi értelmével tudjanak foglalkozni. Értsék meg, mi a feladtuk a világban, láttassuk meg velük, hogy a saját egójukon túli világban összekapcsolódhatnak másokkal, a Földdel, az univerzummal, megérthetik, hogy az életük miért lehet értékes, miben lehet más. Rá kell ébreszteni őket arra, hogy az egyre több kihívással szembenéző világban a jövőt a globális tudatosság közös kiépítése jelenti (Sisk, 2008).

Ugyanerről esik szó Kopp és Martos (2011) cikkében is. A spirituális intelligencia fejlesztése hozzájárul az értelmes élet megélésének lehetőségéhez, ami egyben alternatívát is jelent a boldogság alacsonyabb szintjéhez, a hedonisztikus boldogságkereséshez képest. Azt, hogy milyen ez a típusú boldogság, jól kifejezik Kopp és Martos (2011, 4.) sorai: „A boldogság harmadik szintje az értelmes élet, az élet értelmének keresése, ez felel meg az Arisztotelész-féle eudemionnak, valódi boldogságnak, ami nem élmény, nem állapot, hanem aktivitás. A boldogságnak ezt a szintjét az önelfogadás, életcélok, a személyes növekedés, a másokkal való pozitív kapcsolatok és az autonómia jellemzik. […] Az első szint a »pleasure«, gyönyör, élvezet szintje, a hedonikus boldogságelképzelés célkitűzése. […] Önmagában még csupán az ösztönös késztetések szintjének felel meg. […] A boldogság második szintje a bevonódás, elkötelezettség, amikor az ember teljesen feloldódik, a legmagasabb szintű élményt éli át egy feladat teljesítése közben. Ezt az optimális élményt nevezi Csíkszentmihályi flow-élménynek, áramlatnak.”

A bennünk lévő cselekvő tehetség kialakítása mellett más fontos „hozadéka” is van a spirituális intelligenciára való odafigyelésnek. Kövi és munkatársai alig pár éve megjelent cikkükben is kiemelik, hogy „több tanulmány foglalkozik a vallásosság, illetve a spiritualitás és a szubjektív jóllét kapcsolatával, ezekben a kutatásokban például összefüggést találtak a vallásosság és a fizikai, valamint a mentális egészség között. Kutatási eredmények támasztják alá, hogy a rendszeresen templomba és vallási rendezvényekre járók várható élettartama nagyobb, mint azoké, akik ritkán vagy soha nem látogatják ezeket a rendezvényeket.” (Kövi és mtsai, 2016, 62.)

Pauwlik (2008) doktori disszertációja is azt bizonyítja, hogy az egyén szintjén is szükség van a testi-lelki egészséghez az egót meghaladó gondolkodásra; vizsgálataiból az is kiderül, hogy a spiritualitásra fogékonyabb 18–23 éves fiatalok a szubjektív jóllét szinte minden területén jóval magasabb elégedettségről számoltak be, mint a kevésbé fogékonyak. Kopp és Martos (2012) tanulmányukban McCullough és munkatársai 2000-es vizsgálatát idézik, amelyben több mint 20 000 amerikai 8 éves követése alapján megállapították, hogy a vallásgyakorlás várható élettartamra gyakorolt hatása erősebb, mint a nemi vagy a fehér-fekete különbség.

Összefoglalva, a spirituális intelligencia fejlesztése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy egyszerűen boldogabbak legyünk, és boldogabbá tudjunk tenni másokat. Az életünkre és a környezetünkre sokkal tudatosabban tudjunk tekinteni, sikerüljön megtalálnunk az életünk értelmét, ami kiemelkedően vagy több területen is tehetséges gyerekek esetében különösen nehéz feladat, hisz számtalan irányban indulhatnak el, és komolyan befolyásolja az egészségünket, mindennapi jóllétünket, ezen keresztül az ország jóllétére is komoly hatással van.

A tanárok felelőssége óriási abból a szempontból, hogy emberileg mennyire lesz érett, felelős az a nemzedék, amelynek a nevelését rájuk bízták, hogy mennyire alakul ki a diákokban a környezetük iránti felelősségvállalás, mennyire érzik a jelenlegi globális problémák megoldását életfeladatuknak. A serdülőkor kifejezetten a vallás, a spiritualitás iránti fokozott fogékonysággal járó életszakasz, nem mindegy, hogy milyen hatások érik a fiatalokat. A kutatások szerint az aktív vallásgyakorlás, ami korábban a spiritualitás fejlesztésének hagyományos eszköze volt, ma már mindössze a fiatalok kevés hányadát (kb. 14%) érinti (Pikó és mtsai, 2011a cikkére utal, idézi: Pikó és mtsai, 2011). Ez persze nem azt jelenti, hogy ne foglalkoztatnák őket az élet értelmére irányuló kérdések, és ne lennének – ha különböző mértékben is – fogékonyak a spiritualitásra. Az is egy nagyon érdekes kérdés, amellyel Pikó és munkatársai (2014) foglalkoznak: kutatásaik alapján bizonyítottnak látják, hogy az élet értelmébe vetett hitre a mai fiataloknak is szükségük van, ugyanakkor az még feltárásra vár, hogy jelenleg milyen a mai fiatalok spiritualitása. A diákokkal mindennap kapcsolatot tartó pedagógusok felelőssége e két tény fényében még inkább nyilvánvalóvá válik.

Következő fejezet: >>> 2.6.14.3.2. Eszközök a spirituális intelligencia fejlesztésére