A tehetség kézikönyve

3.2.1.1. A tehetséggondozás intézményrendszere Magyarországon

A tehetséggondozásnak Magyarországon nagy hagyományai vannak, hiszen ez a tevékenység már a 19. század második felében és a 20. században is előnyt élvezett az intézményrendszerben. A második világháború után kissé elhanyagolt rendszerelemmé vált a tudomány, főleg a neveléstudomány előkelő terében, majd a pszichológia is intenzíven kezdett foglalkozni a kérdéskörrel. Az intézményes tehetséggondozás elsősorban a tehetséggondozási rendszer létrehozásával és együttműködésével foglalkozott. Ezekben az évtizedekben megjelentek a magyar közoktatásban az iskolakísérletek, az 1980-as évek közepétől egyre több önállósága volt a közoktatási intézményeknek mind szerkezeti felépítésüket, mind tartalmi szabadságukat tekintve. 1987-ben megalakult az Európai Tehetségtanács (European Council for High Ability, ECHA), 1989-ben pedig Magyarországon létrejött a Magyar Tehetséggondozó Társaság.

A rendszerváltással egy időben megjelentek a szerkezetváltó (6 és 8 évfolyamos osztályok) gimnáziumok is, melyek a jobb képességű tanulók kiválogatásával kívánták a programjaikat megvalósítani.

Az oktatási kormányzat később vette fel programjai sorába a tehetséggondozást mint fontos tevékenységet (AJTP, 2000), de egyes egyetemek, egyetemi tanszékek kutatócsoportjai (pl. Debreceni Egyetem) és néhány iskola között szoros kapcsolat alakult ki (KLTE, DE és Törökszentmiklós, Mátészalka, Szerencs, Budapest, Debrecen stb.). Annak ellenére, hogy az oktatáspolitikai prioritások hol az egyenlőtlenség kezelésére, hol a tehetséggondozásra helyezték a hangsúlyt, hol a kettőt szorosan összekapcsolva emelték ki a tevékenységeket, a tehetséggondozással kapcsolatos kezdemények, ha több esetben lokálisan is, de tovább működtek, új szervezeti formák, tartalmak jelentek meg.

Az ezredforduló eredményének tudhatjuk be, hogy a közoktatásban részt vevő tanulóknak, képességeik fejlesztése, hátrányaik kompenzálására ösztöndíjprogramokat (MACIKA, Út a középiskolába, Út az érettségihez és Út a szakmához, később Útravaló) vezettek be.

A tehetséggondozásra – és némileg a hátránykompenzációra is – nagy figyelmet fordítva 2008-ban az országgyűlés elfogadta a Nemzeti Tehetség Programot, melynek megvalósításában részt vesznek az intézmények, de aktív szerepet vállal a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, más szervezeti formák, önszerveződések, testületek, alapítványok stb., a hálózatot képező tehetségpontok, melyek a környezetükben működő tehetséggondozó programok alapjain jöttek létre.

Az intézményi és az intézményen kívüli tehetséggondozásnak új sajátossága, hogy a fiatalok érdeklődését, motivációját, személyiségfejlődését tanácsadással, pályaorientációval, egyéni foglalkozásokkal, tutorálással, mentorállással szervezetten vagy önkéntesen többféle szakember (pedagógus, pszichológus, tehetséggondozó koordinátor, mentálhigiénés szakember, mentor, tutor stb.) segíti.

A tehetséggondozás intézményrendszerét elsősorban a köznevelési rendszerben működő intézménytípusok alkotják. Ebben a rendszerben a tehetséggondozás az intézményen belül (tanórákon, foglalkozásokon stb.), az intézményen kívül, de szabadon választott, nem kötelező órákon, foglalkozásokon stb. (szakkör, önképzőkör, diáksport rendezvény stb.) valósul meg.

A magyar köznevelés, benne a nevelés-oktatás folyamata, a kötelező óvodai rendszerben, az alapfokú nevelési-oktatási szakaszban (általános iskola 1–8. évfolyam), valamint a középfokú nevelési-oktatási szakaszban (9–12. évfolyam) valósul meg. Az állam közszolgálati feladata tehát az alapfokú és középfokú oktatásban való részvétel jogának biztosítása az érettségiig, illetve az első és második szakképesítés megszerzéséig. Mindezt a 2011. évi CXC. nemzeti köznevelésről szóló törvény rögzíti (lásd 1. internetes forrás).

Ezekben a fent említett szakaszokban a köznevelési intézmények a következők:

óvoda,

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 3.2.2. Tehetségsegítő szakemberek szerepei, kompetenciái és kompetenciahatárai