- A tehetség kézikönyve elé
- 1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG
- 1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)
- 1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)
- 1.3. Tehetségsegítés a magyar felvilágosodás korában (1772–1800)
- 1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)
- 1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században
- 1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig
- 1.7. Tehetségsegítés a szocializmusban a rendszerváltásig
- 1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)
- 2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek
- 2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek
- 2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak
- 2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai
- 2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai
- 2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához
- 2.6. Főbb tehetségterületek
- 2.7. Tehetséggondozó tantervek, programok készítésének metodikája
- 2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata
- 2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek
- 3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS
- 4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN
- Tartalomjegyzék
2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek
2.6.14.2. Mérhető-e a spirituális intelligencia?
2.6.14.2.2. A tehetségterület azonosítása tanárként
Iskolai körülmények között nem szerencsés és nem is nagyon kivitelezhető ezeknek a kérdőíveknek az alkalmazása, a kisiskolás életkorban nem is lenne adekvát a használatuk, hiszen legtöbbjüket felnőttek számára dolgozták ki. Ugyanakkor a kutatásokból tudjuk, hogy már egészen kis gyermekek is átélnek mély spirituális élményeket, ám legtöbbjüknek – különösképp, ha bármilyen vallási gyakorlat nélkül nő fel – még a szókincse sem alkalmas arra, hogy megfogalmazza az érzéseit. 1969-ben az Oxfordi Egyetemen megalapították a Religious Research Experience Unitot (Vallásos Élmények Kutatási Osztálya), ahol pár év leforgása alatt több mint 4000 interjút gyűjtöttek be, olyan emberektől, akiknek az életében mély nyomot hagyott valamilyen valláshoz kapcsolódó élmény. Piechowski a spirituális tehetségről írt fejezetében utal rá, hogy egy angol kutató a 4000-ből 850 átolvasott riport alapján rájött arra, hogy a riportok kb. 10%-ában a felnőttek már 5 évesen, vagy még annál is korábbi életkorban megélt, valódi, mély spirituális élményekről számolnak be. Hoffman amerikai kutatásai során pedig direkt rákérdezett a gyermekkorban átélt spirituális élményekre, és azt találta, hogy a megkérdezettek 23%-ának már 3-4 éves korukban voltak hasonló élményeik (Piechowski, 2006).
Piechowski (2006), átolvasva ezeket a kutatásokat, felhívja a figyelmet arra, hogy egy-egy spirituális élményt megosztani kívánó gyerek milyen sokszor ütközik értetlenségbe, elutasításba, amikor felnőtteknek beszél a vele történtekről. Pedig a kutatások rávilágítanak arra is, hogy meglehetősen sok gyereket érintenek meg ezek az élmények, néhányan közülük egész életükben ennek az intenzív élménynek a megismétlődésére vágynak. Átélik a világegyetemmel való egységet, sokszor eksztatikus érzéseik vannak, elvesznek az időben és eggyé válnak a természettel, vagy megérzik az élet örökké jelen lévő, pulzáló energiáját, és sokszor megélik az Isten végtelen jelenlétével való találkozást (Piechowski, 2006).
Érdemes tehát odafigyelni a gyerekek ilyen típusú megnyilvánulásaira, megértést tanúsítani irántuk, elfogadni az élmény autentikusságát. Beszélgessünk velük a témára nyitottan, szeretettel! Ugyanakkor az ilyen témákról való beszélgetések arra is jók, hogy azonosítsuk a gyerekeknek a spiritualitás iránti fogékonyságát, segítséget adjunk annak fejlesztéséhez.
Következő fejezet: >>> 2.6.14.3. A spirituális intelligencia fejlesztése