A tehetség kézikönyve

2.1.2.2. Általános intelligencia vagy speciális képességek? (...folytatás)

Az egyik a speciális képességek megjelenése a tesztek közti korrelációkban. A sportos példára visszatérve: tegyük fel, hogy tényleg sokféle sportban mérjük a teljesítményt. Ez esetben nemcsak azt találhatjuk, hogy mindenféle sporton elért eredmény közti korreláció pozitív, hanem azt is, hogy egyes, egymáshoz hasonló sportok eredménye közti együtt járás szorosabb, mint más sportok esetében. Vagyis miközben igaz, hogy aki jobban fut, az jobban teniszezik és tollaslabdázik, de a tollaslabdában és teniszben való eredményesség egymással jobban korrelál, mint bármelyik a futással. Másképp fogalmazva: ha a teniszen elért eredménye alapján próbáljuk előre jelezni, hogy valaki mennyire lesz eredményes futásban és tollaslabdában, akkor az utóbbit nagyobb pontossággal tudjuk megbecsülni.

Hasonló a helyzet a képességtesztek esetében is: találunk teszteknek olyan csoportjait, amelyeknél a csoporton belüli korrelációk magasabbak, mint a csoporton kívüliek. Például egy szókincsteszt, egy szövegértésteszt és egy általános ismereteket mérő teszt eredménye jobban korrelál egymással, mint bármelyik egy téri-vizuális vagy egy számolási képességet mérő teszttel. Ezért az eredeti, a 2.2.3.1. ábra által is megjelenített g-faktor elképzelés nem állja ki a tapasztalati próbát: az egyes tesztek által mért képességeknek az a része, amely nem azonos azzal, amit az összes többi teszt is mér – ami „kilóg” a g-ből –, nem is teljesen egyedi, csak az adott tesztre jellemző dolog. Ezeknek az egymással jobban korreláló teszteknek a csoportjaiból faktoranalízis segítségével további faktorok azonosíthatók, ezeket a csoportba tartozó tesztek típusai alapján verbális képességnek, téri-vizuális képességnek stb. nevezik.

2.2.3.1. ábra. Az „eredeti” g-faktoros modell. Minden teszt egyetlen általános képességet mér, különböző hatékonysággal: amit az egyes tesztek a g-n kívül mérnek, az egyedi, csak az adott teszt megoldásához szükséges. Annál jobb egy teszt, minél nagyobb a közös halmaza a g-vel

Ha azonban az így azonosított képességeket kezdjük mérni, akkor azt találjuk, hogy a pozitív sokféleség nem tűnik el, hanem megjelenik a képességek közti korrelációkban: akinek a több teszt alapján kiszámolt verbális képessége jobb, annak rendszerint jobb a matematikai is, és így tovább. Ismét sporthasonlattal: ha nem korreláltatunk mindenfajta sportteljesítményt minden mással, hanem pl. külön faktort mérünk tenisszel, asztalitenisszel és tollaslabdával és így tovább az egyes sporttípusokra, akkor az így azonosított „speciális sportfaktorokon” nyújtott teljesítmény fog korrelálni egymással. Képességtesztek esetében ezt az eredeti g-faktoros elképzelésnél bonyolultabb, úgynevezett magasabb szintű modellekkel lehet leírni, ahol a teszteredményeket közvetlenül egy speciális képesség magyarázza, a speciális képességek közti együtt járást pedig egy magasabb szintű g.

Különféle, faktoranalízisre épülő modellek születtek az elmúlt évtizedek során, a legelterjedtebb ezek közül az úgynevezett CHC-modell (Mcgrew, 2009), amely több különböző kutató eredményeinek ötvözetéből állt össze (ezt mutatja a rövidítés is: a CHC Cattell, Horn és Carroll nevének kezdőbetűiből állt össze). A CHC-modell egy olyan háromszintű modell, amelynek az alsó szintjén nagyszámú, úgynevezett „szűk” képesség található, ezeket mérik közvetlenül a tesztek. A szűkebb képességek átfogó, de még mindig speciális képességekre tagozódnak a modell második szintjén, a harmadik szinten pedig a g-faktor magyarázza az átfogó képességek közti korrelációt, vagyis végső soron azt, hogy nem csak a speciálisabb tartalmú tesztek korrelálnak egymással, hanem minden teszt. Ezt a modellt a 2.2.3.2. ábra mutatja be, némileg leegyszerűsítve (elhagyva a szűk képességek szintjét), egy konkrét képességteszt feladatai esetében. Az ábrán látható a modell hét legfontosabb átfogó képessége, amelyek közül érdemes kiemelni a két központit: a fluid gondolkodás az újszerű problémák megoldására való képességet jelenti, amelyet akkor használunk, ha nem támaszkodhatunk korábban elsajátított készségekre vagy tudásra, a kristályos intelligencia pedig a már elsajátított tudás vagy ismeretek alkalmazását. Jelenleg ez a leginkább elfogadott és empirikusan leginkább alátámasztott modell az emberi intelligencia irodalmában.

A modellben látható tesztek: Auditory Working Memory: Hallási munkamemória, Numbers reversed: Számok fordított sorrendben, Memory for Words: Emlékezés szavakra, Visual matching: Vizuális megfeleltetés, Decision Speed: Döntési sebesség, Cross Out: Keresés, Retrieval Fluency: Előhívási fluencia, Visual-Auditory Learning - Delayed: Késleltetett szimbólumtanulás, Visual-Auditory Learning: Szimbólumtanulás, Memory for Names: Emlékezés nevekre, Block Rotation: Elforgatás, Spatial Relations: Téri viszonyítás, Picture Recognition: Képfelismerés, Numerical Reasoning: Numerikus gondolkodás, Concept Formation: Szabálykeresés, Analysis-Synthesis: Analízis-szintézis, Sound Blending: Hangok összegzése, Incomplete Words: Befejezetlen szavak, Sound Patterns: Hangmintázatok, Visual Comprehension: Vizuális megértés, General information: Általános ismeretek, Oral Comprehension: Szóbeli megértés.

A másik jelenség, amelyet fontos ismerni, különösen éppen a tehetségazonosítás szempontjából, az a differenciáció. A differenciáció azt jelenti, hogy a kognitív képességek magasabb képességtartományban kevésbé korrelálnak, mint alacsonyabb képességtartományban. Vagyis azok esetében, akik valamilyen területen kiemelkedő teljesítményt érnek el, sokkal kevésbé jelezhető előre ebből a teljesítményből az egyéb területeken elért eredmény, mint azok esetében, akik gyengén teljesítenek. Mivel pedig a g-faktor a különböző területeken elért eredmények közti korreláció terméke, a differenciációból az is következik, hogy a g éppen az alacsonyabb képességtartományban fontosabb. Másképp fogalmazva: az átlag alatt teljesítők esetében az egyes tesztek sokkal inkább mérik a g-t, mint bármi mást, míg az átlagnál sokkal kiemelkedőbb eredményt elérők esetében az egyes tesztek elsősorban az adott speciális, átfogó képességet mérik. Nagyjából úgy, mintha a 2.2.3.1. ábrán alacsony képességű csoportokban mindegyik ellipszis egy kicsit jobban „belelógna” a g-faktorba, magas képességűeknél pedig kevésbé.

Ez alapján persze önmagában is kétségessé válik, hogy a g-t mennyire tekinthetjük azonosnak az általános intelligenciával, hiszen, mint látjuk, inkább a képességek hiányával áll kapcsolatban. Még egyszer visszatérve a sportanalógiához: tegyük fel, hogy azt találjuk, aki kiemelkedően teljesít, mondjuk, labdajátékokban, abból kevéssé tudjuk megjósolni, milyen lesz nehézatlétikában vagy evezős sportokban. Ugyanakkor, ha valaki nagyon rosszul teljesít egy adott sportban, abból nagyobb valószínűséggel következtethetünk arra, hogy más sportokban is rosszul teljesít. Feltéve, hogy valóban ezt találnánk, ezt az eredményt figyelembe kellene vennünk az általános sportfaktor magyarázata során, és a későbbiekben amellett fogok érvelni, hogy hasonlóan kell tennünk a differenciáció és a pozitív sokféleség esetében is.

Előző oldal

Következő fejezet: >>> 2.1.2.3. Túl az általános intelligencián