4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN

4.2. a határon túli Tehetségsegítés gyakorlata

4.2.1. Tehetségsegítési helyzetkép a határon túli magyarok lakta területeken

4.2.1.4. Szerbiai helyzetkép

4.2.1.4.2. A tehetséggondozás jellemzői a magyarok lakta területeken

Szerbia északi tartománya, a Vajdaság Autonóm Tartomány területe 21 506 km2, a 2011. évi népszámlálási adatok szerint 1 931 889 fő volt a lakosok száma, és ebből 253 899 fő vallotta magát magyarnak, a vajdasági lakosság 13%-a. A tartomány lakossága hozzávetőlegesen 100 000 fővel csökkent az előző, 2002-ben tartott népszámlálási adatokhoz képest (Kocsis és mtsai, 2015).

Egyesek a Vajdaság szinonimájaként használják a Délvidék kifejezést, de fontos megjegyezni, hogy ez utóbbi a történelmi Magyarország azon déli területeire vonatkozik (Horvátország kivételével), amelyeket 1918-ban a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, 1944-ben pedig Jugoszláviához csatoltak, míg a ma Bácskából, Bánságból, illetve Bánátból és Szerémségből álló Vajdaság neve a történelmi Magyarország déli területén élő szerbség 19. századi autonómiatörekvéseivel hozható kapcsolatba (A. Sajti, 2008).

A tartomány etnikai összetétele és arányai komoly változásokon mentek keresztül az elmúlt közel száz év alatt. A második világháború után az addigi, közel egyharmadot kitevő német lakosság szinte megszűnt, helyettük viszont folyamatosan vagy betelepítési hullámokban különböző délszláv népek települtek le a Vajdaság területén.

A Vajdaság papíron egy teljesen autonóm tartomány Szerbián belül. Gyakorlatban mindent a mindenkori belgrádi hatalmi többség irányít. A Vajdaságnak saját parlamentje, azaz képviselőháza van, de egyre csökkennek a jogkörei és a költségvetési eszközei. Érdekesség a témánk szempontjából, hogy az oktatási tárcát tradicionálisan, már évtizedek óta magyar ajkú személy irányítja. A szerbiai oktatási rendszer sajátja az is, hogy a különböző nemzetiségeknek nem feltétlenül vannak saját iskoláik (persze erre is akad példa, pl. a középiskolák tekintetében a Bolyai és a Kosztolányi), hanem úgynevezett vegyes tannyelvű iskolák a jellemzők. Így például az Óbecsei Gimnázium esetében 3 szerb (természettudományi-matematikai, társadalomtudományi-nyelvi, informatikai tehetséggondozó tagozat) és egy magyar általános gimnáziumi osztály működik évfolyamonként.

A vajdasági magyar oktatás és ezen belül a tehetséggondozás fejlődését nem az oktatás színvonala, hanem leginkább a drasztikus és egyre csak növekvő fogyás akadályozza. A legtehetségesebbek eddig is jórészt elmentek, főként Magyarországra. Viszont egyre többen még messzebb keresik a boldogulásukat – ennek mértékére csak becslések vannak. A tehetséggondozás elé háruló, rendszerbeli gondokat és problémákat orvosolandó sajnos az élet hozza magával a kegyetlen megoldást. A döbbenetes mértékkel fogyó diáklétszám (mely nem csak a magyar lakosság esetében érhető tetten) lehetővé teszi a csak délelőtti oktatást az iskolákban, kisebb lett az osztálylétszám, jobban oda lehet figyelni az egyénre, több tér marad az egyéni fejlesztésre. A fogyás következtében rengeteg osztály csupán kegyelemből marad meg, akár 4-5 tanulóval is. A harmincas osztálylétszám ma már ritkaság. 15 fő alatt csak különleges engedéllyel indulhatnak osztályok, sokszor 3-4 diákkal. Sajnos ez az adat nem csak a magyar falvakra jellemző, nincs több diák az iskolapadokban osztályonként Zombor, Nagykikinda, Nagybecskerek vagy akár Újvidék esetében sem. A létszámcsökkenés folyamatos, évközben is sokan kiiratkoznak, ugyanis a családjuk külföldre költözik, ráadásul sok helyen már az óvodások számából jól látszik, hogy még az első osztály elindításához sem lesz elég gyermek. Megbecsülni sem lehet azon diákok számát, akik különböző okokból kifolyólag szerb nyelven tanulnak.

„A nemzeti közösségek kollektív jogait a szerbiai alkotmány garantálja az egyenlőség elérése és az identitás megőrzése céljából. A kisebbségek kollektív jogai közé tartozik az érdekképviselet és az önszerveződés lehetősége, többek között az oktatás területén. A gyakorlatban ezek a jogosítványok biztosítják a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, illetve esélyt adnak a nemzeti kisebbségek képviselőinek, hogy az őket is érintő oktatási döntésekben részt vegyenek.

Bár az anyanyelvű oktatás garantálva van, a törvényhozók nem szabtak meg olyan intézkedéseket, amelyekkel ez minden esetben megvalósítható lenne, illetve a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás fejlesztésének lehetősége sem olvasható ki egyértelműen a jogi keretrendszerből.” (Šabić, 2017, 108.)

A vajdasági magyarság számára a legjelentősebb ilyen érdekvédelmi szerv a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kellene, hogy legyen. Papíron jól is néz ez ki, de a gyakorlatban ez már nem minden esetben ilyen egyértelmű.

Így például említést érdemel az MNT Oktatásfejlesztési Stratégia 2016–2020 című dokumentuma, mely kiválóan elemzi a témát, a 68 oldalból 4 oldal, 3 fejezetben csak a tehetséggondozásról szól, összesen 62-szer említve a tehetség szót. A stratégia követi a tehetségek életpályáját egy retrospektív leírás keretében, továbbá számtalan tervvel, feladattal áll elő, és elemzi a tehetségpont-hálózatot is.

Jelen írás a stratégia időszakának kb. felénél íródik, és a tervezett feladatok megvalósításából kevés látszik. Ellenben sokkoló a fiatalok elvándorlásának mértéke, mely a már említett okok mellett pont a kontraszelekciót erősíti, emellett pedig az egysíkú, kirekesztő politikai magatartás is sokakat elüldöz.