1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG

1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században (...folytatás)

szépségérzés, az „elrejtett szépség” iránti fogékonyság,

erkölcsi érzés, amely az erény és a bűn között „örök határt húz”,

vallásos érzés, amely a transzcendencia iránti fogékonyságnak felel meg

(idézi: Martinkó, 2006, 4.).

Szitnyai Elek (1854–1923) selmecbányai és nagybányai középiskolai tanár, filozófiai író. Több írásában foglalkozott a tehetség – ahogyan ő nevezi, a talentum – kérdésével. A tehetség értékelését igen fejlett és korrekt módon végezte el A szellemi tehetség eredete (1905) című művében. Mint a nevelési optimizmus képviselője, így ír az emberi talentumról könyvében: „[…] ami szép és nagy van a világon, s ami dicsőséget az emberi elme alkotott, az mind a tehetségnek köszönhető”. Korát megelőzve megállapítja, hogy a tehetség biológiai és társadalmi örökségen, valamint tanuláson, önkifejlesztésen alapul. Tehetségdefiníciója ma is érdekesnek tűnik: „A talentum vagy tehetség annyit jelent, hogy valaki emberi tevékenység egy bizonyos körében éles felfogása, ítélete, szellemi alkotásai, szóval mintegy fokozott lelki ereje által válik ki társai közül. Ha szellemi működése, főként eredeti alkotásai révén, oly kiváló, hogy szinte csodálatunkat vívja ki, akkor a genie-ről beszélhetünk. A talentum olyan elmeműködés, amely bizonyos körben: (1) Kedvvel és élesen tud megfigyelni. (2) Tiszta és gyors ítéletű, s így éles felfogású. (3) Gyorsan feltalálja a hasonlóságot, s ezek révén jól következtet. (4) Termékeny a fantáziája. (5) Jó a memóriája. Mindez azonban csak a saját körében, abban az irányban, amelyekben diszpozíciókkal rendelkezik.” A továbbiakban az iskola és a tehetség kapcsolatáról és a tehetségvédelemről ír. Kifejti, hogy a nép és a középiskola a talentumok csak egy részének tud táplálékot adni, sőt, számos tehetség nem is kap táplálékot: „Sok tankönyv valóságos merénylet.” Igen modern Szitnyainak a tehetségvédelemről vallott felfogása. Minthogy a közboldogulást, a világ előrehaladását a jó gondolatok, alkotások, találmányok révén a talentumok eszközlik, ezért az egyes embernek, a családnak, a társadalomnak, az államnak, sőt az egész emberiségnek az érdekében van, hogy a saját hatáskörében minden lehetőt megtegyen, hogy az igazi és méltó talentumok tápot, működési kört nyerhessenek. Ennek azonban a világ kezdete óta igen sokszor az irigység és a tudatlanság állotta útját. Ezeknek a gondolatoknak a megfogalmazásával és legmagasabb tudományos fórumon való hangoztatásával Szitnyai az első hazánkban. Igazi előfutár (Harsányi, 1994, 34–35.).

Dezső Lajos (1847–1904) sárospataki tanítóképzős tanár, nagyon sokoldalú – a pedagógiai szakirodalmat gyarapító – gyakorlati nevelő. A tehetségtémában Comenius A lelki tehetségek kiműveléséről szóló sárospataki beköszönő beszédének (1650) magyarra fordításával vált ismerté (1881). Comenius tehetségnézeteit magáénak vallotta, gyakorlatban ezt valósította meg, ezt tanította. Egy részlet a beszédből Dezső Lajos fordítása nyomán: „Senkit sem lehet műveltté tenni művelés, azaz képzés nélkül, azaz szorgalmas tanulás és gond nélkül. Ha valaki azt gondolná, hogy a szellemi tehetség Isten adománya, és az ő jobbjának munkája bennünk, vajon hát Isten munkáját végezheti-e ember? – azt felelem: Isten munkáit, melyeket hatalmunk alól kivett a Teremtő, mi nem tudjuk megváltoztatni sem, nemhogy elvégezni, ilyenek: a világ képe, a csillagok futása, az ég viharai és hasonlók. De amit kezünk és lelkünk hatalmában adott, azokat mintegy hatalmunk alá adta, hogy azokat hasznunkra fordítani, áthelyezni, átalakítani, átcsiszolni, azaz befejezni, tetszésünkre van bízva, értsd: a köveket, érceket, füveket, fákat, állatokat, saját testünket. Hasonló módon tehát a tehetségnek, elmének, akaratnak, kéznek, nyelvnek tökéletesítését, hogy ezek közül mint egyik helyesen kicsiszolva ragyogjon. Műveltségre tehát nekünk szükségünk van, hogy ezzel minden dologban a helyes értelemre, akaratra, cselekvésre képessé tegyük magunkat, hogy így végre, ha értelmünkkel, lelkünkkel, kezünkkel, nyelvünkkel, mintaszerűek leszünk, igazán embernek neveztessünk.” (Harsányi, 1994, 35–36.)

Előző oldal

Következő fejezet: >>> 1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig