A tehetség kézikönyve

2.6.7.6.2. Hogyan azonosítható az idegen nyelvi tehetség?

A pedagógus jelentős részben építhet az anyanyelvi tehetségazonosításnál leírtakra, de figyelemmel kell lennie más jellemzőkre is. Crystal (2003, 461.) szerint a nyelvtanulásban elengedhetetlen a megfelelő motiváció, az intelligencia, a jó gyakorlati érzékkel párosuló empátia és alkalmazkodóképesség, de az eredményességhez hozzájárulhat a magabiztosság, a függetlenségtudat és a jó memória is. A fenti négy jellemző közül a fonetikai kódoláshoz hozzátartozik még az anyanyelvtől eltérő minták (pl. a hangsúly, a hanglejtés) észlelésének képessége, amely más területen (pl. a zenében vagy a színjátszásban) is megmutatkozhat. Az idegen nyelv szabályainak felismerése és a nyelvtani érzékenység funkcionális jellemzőinek ismerete mellett az elvont gondolkodás képességére is szükség van: a nyelvi és nem nyelvi alakzatok (pl. felcserélés, ismétlés, rövidítés stb.) felismerése egyaránt hozzásegíti a tanulót a gyorsabb elsajátításhoz. Itt jegyzem meg, hogy van olyan nézet (pl. Adamikné, 2008), amely elsődlegesnek tartja az anyanyelv elvont szabályainak megismerését (az anyanyelvi nyelvtan megtanulását), mondván: az szolgálhat alapul az idegen nyelvek elsajátításához.

A tanároknak emellett tesztelniük is kell a tanulók teljesítményét: ezáltal hatnak a diákok pályafutására, és egyúttal motiválják is őket a nyelvtanulásra (Crystal, 2003, 468.). A tesztek (dolgozatok) a nyelvi készségekre (a beszédre, a megértésre, az írásra vagy az olvasásra), valamint a nyelvi összetevőkre (szókincs, kiejtés, nyelvtan, helyesírás) összpontosíthatnak. Crystal azt is megjegyzi, hogy a feladatok megoldásából levonható következtetéseket mindig fenntartással kell kezelni: a tanuló hangulata, a kérdés nehézsége, az esetleg meg nem tanított ismeretek mind hatással lehetnek a végeredményre.

Az Ottó–Nikolov szerzőpáros egyetemistákon végzett, angol nyelvvel kapcsolatos nyelvérzékkutatása azt is bizonyította, hogy a családi-társadalmi háttér, valamint az előzetes ismeretek sem közömbösek a nyelvérzék mérésekor (Ottó és Nikolov, 2003, 39–41. alapján):

(a) Az anya (a szülők) magasabb iskolai végzettsége korrelál a nyelvérzékkel: minél magasabb végzettségű a szülő, annál erősebb a nyelvérzék.

(b) A teszten a nyelvszakos hallgatók érték el a legjobb eredményeket.

(d) Az életkor és a nyelvérzék összefüggései nem voltak pontosan kimutathatók, de feltételezhető, hogy a kor előrehaladtával és a kognitív képességek romlásával a nyelvérzék is veszít az erősségéből.

2.6.7.2. táblázat. Néhány nyelvtanítási módszer (Crystal, 2003, 466.)

A szerzők fölhívják a figyelmet arra, hogy „a jó nyelvérzék mellett nem árt, ha az ember minél több tapasztalattal és kihasznált lehetőséggel rendelkezik a nyelvtanulás és a nyelvhasználat terén.” (Ottó és Nikolov, 2003, 42.) Ez összevethető azzal, amit Crystal (2003, 464.) mond a gyermeki és a felnőtt nyelvelsajátítás összevetése kapcsán: a felnőttek a nyelvi szituációk nagyobb tárházát ismerik, már kialakult kognitív készségekkel és stratégiákkal rendelkeznek (pl. memorizálás, szótárhasználat), de emocionális hatások is érvényesülnek az esetükben (igaz, ez gyakran a feszélyezettségükben mutatkozik meg).

Mindezek persze fölvetik a kérdést: létezik-e olyan módszer, amely pl. egy iskolai osztályban mind a lemaradó, mind a tehetségesek esetében haladást képes elérni. A válasz felemás: a sikeres oktatásnak nincs kizárólagosan „üdvözítő” módszere (Crystal, 2003, 461.), bár számos elképzelés létezik. Ezekből hármat a 2.6.7.2. táblázat mutat be.

Következő fejezet: >>> 2.6.7.7. Összegzés