A tehetség kézikönyve

2.6.7.6. Az idegen nyelvi képességek

Az anyanyelvi tehetségről volt eddig szó. Tudjuk azonban, hogy a különböző nyelven beszélők különbözőképpen közelítenek a világ dolgaihoz: az eszkimók többféleképpen nevezik meg a havat, a magyarok nem használnak nyelvtani nemeket, az indiánok csak valamilyen konkrét funkcióhoz kötve beszélnek a futásról stb. A nyelv kulturális beidegződéseket tükröz vissza. Mintha hájjal kenegetnének – mondja a magyar; olaj a lélekre – mondja a német. A magyar nyelv egy lehetőség a sok közül, beszélői bizonyos dolgokat sajátosan ragadnak meg a világból. A nyelv hatással van arra, hogyan érzékeljük a körülményeinket. A magyarokra például sokszor mondják, hogy pesszimisták, mert állandóan panaszkodnak (ez az ún. hungaropesszimizmus), irodalmunkból – pl. a Himnuszból – is a bűn, a romlás, az átok és a panasz tükröződik (Balázs és Takács, 2009, 89–91.). Ugyanakkor a magyar nyelv unikális jellegével kapcsolatos sztereotípiák is ismertek. Marx György (1998) írja le, hogy az amerikai emigráns magyarokat (Szilárd Leót, Teller Edét és társaikat) marslakóknak tartották nyelvhasználatuk és gondolkodásuk miatt. Kivételes matematikai és természettudományi tudásukat nyelvüknek tulajdonították, mert „annyira könnyebb írni és olvasni megtanulni magyarul, mint franciául vagy angolul, hogy a magyar gyerekeknek sokkal több idejük jut a matek gyakorlására”.

Akárhogyan is van, a magyar nyelv mellett szükséges más nyelveket is ismerni: a két- vagy többnyelvűség ma már szinte alapkövetelmény. Az idegen nyelvek ismerete számos előnyhöz juttatja a beszélőket: az általános műveltség és az adott nyelv anyanyelvi kultúrájának, a beszélők gondolkodásmódjának ismeretén túl a munkaerőpiacon is számos előnyhöz juthat, aki ismer más nyelveket is az anyanyelvén kívül. A két- vagy többnyelvűség általános definíciója szerint, aki két vagy több nyelvet tud és használ a mindennapjai során, azt két- vagy többnyelvűnek nevezzük (Borbély, 2014, 28.). Ez az állapot lehet egyéni vagy közösségi is. Természetesen innentől számos változó beépül a rendszerbe: hiszen például nem mindegy, hogy a két- vagy többnyelvű személy egynyelvű vagy két- (több)nyelvű emberrel beszélget-e, mert annak megfelelően aktiválja az általa ismert nyelveket (kódokat). Szerepet játszik a kódválasztásban a nyelvet beszélő közösséghez kapcsolódó attitűd, a tolerancia, és előfordulhat kódkeveredés is (Borbély, 2014, 55–60.). Egyéni két- és többnyelvűség több ok miatt is létrejöhet: lehet, hogy az egyén szülei más-más anyanyelvűek, vagy ha a személy olyan közösségben él, ahol mindkét nyelvet használnia kell (pl. nemzetiségi településeken), de ok lehet az egyik nyelvi területről a másikra való elvándorlás is (Borbély, 2014, 28.). Ha két különböző anyanyelvű szülő érvényesíteni tudja az „egy szülő egy nyelv” elvet, akkor a gyermek képes két nyelvet egyszerre úgy elsajátítani, hogy az egyik nyelvet az egyik szülőhöz, a másikat a másikhoz kapcsolja (Borbély, 2014, 29.).

A nyelvek elsajátítását időben egymáshoz viszonyítva a következő szakaszokat különíthetjük el (2.6.7.3. ábra, Borbély, 2014, 29. alapján):

gyermekkori (korai) szakasz ?a két nyelv elsajátítása 10-11 éves kor körül befejeződik

fiatalkori szakasz ? a második nyelvet 11–17 éves kor között sajátítja el a beszélő

felnőttkori (kései) szakasz ? 17 éves kor után történik a második nyelv elsajátítása

2.6.7.3. ábra. A kétnyelvűség elsajátításának lehetséges szakaszai

Következő fejezet: >>> 2.6.7.6.1. Az idegennyelv-elsajátítás néhány általános jellemzője