- A tehetség kézikönyve elé
- 1. A HAZAI TEHETSÉGSEGÍTÉS TÖRTÉNETE, EREDMÉNYEI 1990-IG
- 1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)
- 1.2. Tehetségsegítés a késői reneszánsz és a barokk korban (1526–1772)
- 1.3. Tehetségsegítés a magyar felvilágosodás korában (1772–1800)
- 1.4. Tehetségsegítés a nyelvújítás idején és a reformkorban (1800–1848)
- 1.5. A szervezett tehetségsegítés alapjainak lerakása a 19. században
- 1.6. Szervezett tehetségsegítés a századfordulótól a második világháborúig
- 1.7. Tehetségsegítés a szocializmusban a rendszerváltásig
- 1.1. Tehetségsegítés Magyarországon a középkorban (1526-ig)
- 2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek
- 2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek
- 2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak
- 2.3. A tehetségígéretek fejlődésének általános jellemzői, kiemelten az alulteljesítő és speciális bánásmódot igénylő más tehetségesek fejlődésének sajátosságai
- 2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai
- 2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához
- 2.6. Főbb tehetségterületek
- 2.7. Tehetséggondozó tantervek, programok készítésének metodikája
- 2.8. A komplex tehetséggondozó programok hatásvizsgálata
- 2.1. Intelligencia és tehetség; tehetségmodellek
- 3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS
- 4. TEHETSÉGSEGÍTŐ PROGRAMOK HAZÁNKBAN ÉS MÁS ORSZÁGOKBAN
- Tartalomjegyzék
2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek
2.6.7. Nyelvi tehetség: anyanyelv, beszédtudomány, idegen nyelv
2.6.7.5. Tehetségazonosítás, gyakorlati feladatok az anyanyelvi tehetséggondozáshoz
2.6.7.5.2. Hogyan gyakoroltassuk a spontán élőbeszédet?
Az élőbeszéd gyakorlása a légzéstechnikával, a megfelelő beszédlégzés elsajátításával, a hangok tiszta ejtésével kezdődik (vö. Fischer, 1966; Hernádi, 2006). Az anyanyelvhasználat hatékonyságának egyik kulcskérdése, a hangok tiszta ejtése legkönnyebben gyermekkorban érhető el, mégpedig a beszéd- és ejtéshibák időben való felismerésével, logopédus (és ha szükséges, akkor orvos) általi kezelésével. Később azonban már problémás a beszédhibák javítása: a beszédképző szervek veszítenek rugalmasságukból, kialakul a végleges fogazat, megjelenik a hiúság és – megfelelő visszajelzés hiányában – a tökéletesen kiejtett hangok tévképzete. Az utóbbit különösen fiatal felnőtteknél, az egyetemi alkalmassági vizsgákon tapasztaltam: nem fogadták el, hogy vannak olyan hangok, amelyeket nem ejtenek tisztán, mondván: ezt eddig senki sem mondta nekik. Kisgyermek- és kamaszkorban roppant fontos a megfelelő pedagógusi visszajelzés a beszéd kapcsán is – a későbbi helyes önkép kialakításához.
Fontos hangsúlyt fektetni a mondat- és szövegfonetikai eszközök (vagy szupraszegmentális tényezők: hangszín, hangmagasság és hangterjedelem, hangerő, beszédsebesség és -ritmus, szünet) megfelelő gyakoroltatására. Ezek ugyanis befolyásolhatják az aktuális üzenet átadását, a címzett fél számára a megfelelő jelentés megértését. Például Hernádi Sándor (2006, 144.) írja, hogy a hangterjedelmünk felöleli az általunk alkalmazott hangmagasságokat. A mindenki számára ideális hangfekvés az ún. középhangsávban van, amely az indulatmentes beszédé, és amelytől értelmi vagy érzelmi okokból eltérhetünk: ezeknek a fekvésváltásoknak azonban hírértékük van. Híres emberek, politikusok is küzdöttek ezzel a problémával, Margaret Thatchernek is ez volt a fő gondja: a nyilvános megszólalásokban a mondanivalójához nem megfelelően kapcsolódó intonáció. A Vasladyről készült dokumentumfilmben egyik ma is élő politikustársa a következőket mondja: „Elterjedt az a benyomás, hogy rikácsoló a hangja, és egész személyében van valami bántóan éles. Vissza kellett fognia magát minden területen, megszabadulni azoktól a rémes masniktól, amiket viselt, és mélyíteni a hangján.” Ő maga így beszélt erről: „Amikor az ember nagyon akar valamit vagy izgul, akkor a hangja kissé magasabbra emelkedik. A beszédeim tetőpontján észbe kapok: menj lejjebb, lazíts egy kicsit.”
Ezek kiküszöbölése és gyakorlása után:
(1) Beszéltessük a tanulót a közvetlen környezetéről. A szobájáról, a lakásról/házról, ahol él. Kérjük meg, hogy mondja el nekünk, milyen tárgyak vannak körülötte, a tárgyak hogyan helyezkednek el. Kérjük meg, hogy hunyja be a szemét, sőt akár a kezét is használja mutogatásra, ha úgy könnyebb elképzelnie, amit lát (az utóbbit sokan ösztönösen csinálják). Megfigyelés után azt a helyiséget is leírhatja, amelyikben éppen tartózkodik. Cél: a spontán beszéd fejlesztése, a szókincsbővítés, a kifejezőkészség rugalmasabbá tétele.
(2) Figyeltessünk meg egy képet a tanulóval, és kérjük meg, hogy figyeljen a részletekre (mintázatok, árnyalatok, formák) is. Mondassuk el vele, mit lát a képen. Ugyanezt megismételhetjük másik képpel, de ezúttal fejből. Cél: az (1) pontban leírtak mellett a memória fejlesztése.
(3) A beszédszervek működtetésének gyakorlására, az agy tornáztatására a memoriterek gyakorlása is megfelelő. A memoriternek funkciója van: élethelyzethez, tananyaghoz kötődik, célja akár bizonyos nyelvi fordulatok begyakorlása, hangok és hangkapcsolatok kiejtése, új szavak tanulása stb. Ezek begyakorlására többféle szövegtípus is használható minden korosztályban: népmesék, mondókák, versek, találós kérdések. A hosszú mássalhangzók és magánhangzók gyakorlására kitűnő lehet Hegedüs Géza