A tehetség kézikönyve

2.6.7.3. Beszéd és nyelv, kompetenciák

Ferdinand de Saussure óta a nyelvtudományi gondolkodásnak sarokpontja a beszéd (nyelvhasználat) és a nyelv megkülönböztetése. Deme (1987, 29.) szerint a nyelv a társadalomban élő emberek beszédtevékenységét szolgáló eszközök rendszert alkotó állománya, amely a közmegegyezésen alapuló jelekből áll. Emellett a beszéd (1987, 11.) elsősorban hangzó formájú, valamiféle belső tartalom kifejezésére, tájékoztatásra, befolyásolásra irányuló reakció. Tágabb értelemben a beszéd a nyelvhasználat szinonimája lehet, tehát a nyelvnek nem csak hangzó formáját érthetjük rajta.

A gyermekek kb. 6-7 éves korukra megtanulják az anyanyelvüket (Albertné Herbszt, 2007, 687.). Ez idő alatt a nyelvi képességek és a beszédkészség – ideális esetben – fokozatosan és párhuzamosan fejlődik, amíg eléri azt a szintet, amelynél a gyermek nyelvtudása „késznek” mondható. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gondolkodást, a nyelvi kifejezőkészséget vagy éppen a hangképzést ne lehetne és kellene továbbfejleszteni, ez csupán az ún. első biológiai sorompó, amely – nem véletlenül – az iskolaérettség alsó határa is. A második biológiai sorompót 10–13 éves kor környékére teszik, mert ezt követően már nehezebb a beszédhibák javítása, a helyesírási vagy az olvasási készségek fejlesztése, valamint az akcentusmentes idegennyelv-tanulás is (Albertné Herbszt, 2007, 687.).

Az anyanyelvi és kommunikációs készségeket a NAT legújabb tervezete (https://www.oktatas2030.hu/wp-content/uploads/2018/08/a-nemzeti-alaptanterv-tervezete_2018.08.31.pdf) is kulcskompetenciaként kezeli, hiszen „az anyanyelvi nevelés-oktatás befolyásolja és támogatja a többi tanulási területen megszerezhető tudást, ezért az anyanyelvi kompetencia fejlesztése valamennyi tanulási terület kiemelt feladata és része.” (NAT, 2018, 41.) Persze tény, hogy a gyermekek nyelvi nevelése – szintén ideális esetben – otthoni környezetben kezdődik. Ez a környezet az alapvetően meghatározó az anyanyelvi szocializáció szempontjából, éppen ezért fordul elő, hogy még iskolakezdéskor is jelentős anyanyelv-tudásbeli különbségek vannak a tanulók között – a közbeeső óvodai nevelés ellenére is. Az iskolai oktatás arra a voltaképpen ki nem mondott elvárásra épül, hogy a gyermek sok élőbeszédet hall, illetve vele is beszélgetnek, ami más – például tévéműsorokkal, okoseszközökkel lefoglalt – gyerekeknél nem fordul elő. Az ilyen gyermekek feltehetően kevesebbet találkoznak az anyanyelv elsődleges formájával, a beszéddel, és nem kényszerülnek önálló nyelvhasználatra sem. Más esetekben az okok szociálisak. Olykor a szülők nyelvi kompetenciái sem megfelelők, ezért a gyermekek nem érik el az iskolába és óvodába járáshoz szükséges nyelvikompetencia-szintet. (A szociolingvisztika ezt az állapotot „korlátozott nyelvi kódnak” nevezi, amellyel szembeállítja a „kidolgozott nyelvi kód” fogalmát.) Ezek a gyermekek a közoktatási intézményekbe való belépéskor anyanyelv-használati és kommunikációstudás-deficittel indulnak. Az anyanyelv és a kommunikáció oktatásának feladata a NAT-tervezet szerint éppen ezért az, hogy „segítse a szocio-ökonómiai és -kulturális környezetek eltérése miatt kialakuló különbségek enyhítését és a hatékony hátránykompenzációt”.

Az iskolában alapvetően a köznyelvet (a standard nyelvváltozatot) tanítják, de hangsúlyt kell kapniuk az egyéb nyelvváltozatoknak is. Adamikné (2008, 27.) szerint az iskolai anyanyelvtanítás legfőbb célja, hogy megtanítsa a gyermeknek a rugalmas nyelvhasználatot: a tanuló idővel legyen képes a regiszterváltásra, azaz a nyelvváltozatoknak a beszédhelyzettől függő alkalmazására. Kétségtelen, hogy a feladat így óriási felelősséget ró a pedagógusokra és az oktatási intézményekre.

Azt, hogy az egyes tanulók között meglévő tudásbeli különbségek miatt felzárkóztatásra van szükség, továbbá, hogy az anyanyelvi nevelés nem kizárólag az anyanyelvi tantárgyak feladata, nem új keletű felismerés. A következőkben megvizsgáljuk a tehetséggondozás egyik előfutára, a báró Eötvös József nevéhez köthető 1868-as népiskolai törvény nyomán kialakított tantervek előírásait, valamint a Beszéd- és értelemgyakorlatok tantárgy követelményeit, gyakorlatát, amelyből – megfelelő szemléletmóddal – a mai anyanyelvi tehetséggondozás is profitálhat.

Következő fejezet: >>> 2.6.7.4. Beszéd- és értelemgyakorlatok mai szemmel: 19. századi válaszok 21. századi kihívásokra