A tehetség kézikönyve

2.6.8.6.3. A motiváció kiemelt jelentősége a zenei tehetség kibontakoztatásában

A motiváció kiemelt szerepet tölt be a tehetség kibontakozásában (vö. Balogh, 2012). Meg kell különböztetnünk az iskolai ének-zene órák és az egyéni hangszertanulás motivációs hátterét, hiszen az előbbi mindenki számára kötelező, csoportos foglalkozás keretében zajlik, az utóbbi viszont önként választott egyéni különóra, ami eleve feltételezi a környezeti ösztönzést és/vagy az egyén fokozott motivációját.

Magyarországon az iskolai zenei nevelés motivációs hátterét vizsgáló csekély számú felmérés közé tartozik L. Nagy (1997), Janurik (2007), Janurik és Józsa (2018) kutatása, melyek aggasztó jelenségekre hívják fel a figyelmet. Saját eredményeink (vö. Turmezeyné és Balogh, 2009; Turmezeyné és Máth, 2014) szerint a motivációs tényezők szempontjából az ének-zene tantárgyon belül élesen elválnak az énekes tevékenységek a zenei írás-olvasással kapcsolatos tevékenységektől.

Az általános fejlődés részeként a gyerekek folyamatosan tanulnak meg egyre több felelősséget vállalni a feladatok teljesítésében. Az, hogy a gyermek hogyan halad ezen az úton, rendkívüli módon függ a szülők magatartásától (vö. Balogh és mtsai, 2014). Több kutatás is rámutat, hogy a hangszertanulás kezdeti szakaszában nélkülözhetetlen a szülő közreműködése (vö. Turmezeyné és Balogh, 2009).

A tanár szerepét vizsgálva a kezdőknél a barátságos, szórakoztató légkör meghatározó, ahol fontosabb az érdeklődés felkeltése, mint a szakmai szigorúság. A serdülőkortól kezdve a kapcsolat szempontjából a következetes, pontos munka, a magas szintű szakmai elvárás dominál. Fiatal felnőtt korban a leendő művészek híres zenészek tanítványai lehettek, aki egyben a példaképükké is vált.

A motivációt befolyásolja a feladat jellege, melyben az első döntő lépés a hangszerválasztás. Egyes gyerekek határozott elképzeléssel érkeznek, amit nem tanácsos figyelmen kívül hagyni. Találkozni lehet olyan kutatással, amely a különböző hangszereket rendeli hozzá bizonyos személyiségjegyekhez (Kemp, 1996). Bár ezen eredmények statisztikusan igazolhatók, azonban gyakorlatiasabb megközelítést tükröz az a módszer, amelyet Gordon (1986) dolgozott ki. Hangszerválasztási tesztje 9-10 éves gyerekeknek készült, akik különböző hangszerek hangszínének meghallgatása alapján találhatják meg a számukra legvonzóbbat. Gordon szerint így 75%-kal kisebb a lemorzsolódás.

Következő fejezet: >>> 2.6.8.7. A zenei nevelés transzferhatása