2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.15. A szociális tehetség és fejlesztésének lehetőségei

2.6.15.1. Szociális/társas intelligencia, szociális kompetencia

2.6.15.1.3. Érzelmi kompetencia

A szociális és érzelmi fejlődés egyik alapvető mozgatója az érzelmi kompetencia. Az érzelmi kompetencia fogalmának elterjedése az utóbbi két évtizedben figyelhető meg a szakirodalomban (pl. Parke, 2004). A vizsgálatával foglalkozó kutatók szerint a szociális kompetenciával nagyon szorosan összefügg, azonban attól különálló szerveződésként érdemes kezelni (Denham, Ferrier, Howarth, Herndon és Bassett, 2016).

Az érzelmi kompetencia vizsgálata Saarni (1997) munkássága nyomán bontakozott ki. Megközelítésében az érzelmi kompetencia alapvető komponense a saját érzelmi állapot megértése; a másik fél érzelmi állapotának a felismerése; az érzelmek megfelelő kommunikálása; az empátia és mások érzelmeinek az elfogadása. Ezek a tanult összetevők, készségek elengedhetetlenül fontosak a szociális helyzetek értelmezésekor, és jelentős szerepet játszanak a világról és másokról alkotott tudásunk kialakításában és folyamatos formálásában. Az elmélet szerint a személyiségből fakadó tényezők (a neurofiziológiai alapokkal rendelkező temperamentum; az öröklött szabályozók) mellett leginkább az egyén közvetlen környezete és a kulturális hatások (főként ezek családi leképezései) határozzák meg e készségek kialakulását és működését.

Crick és Dodge (1994) a szociálisinformáció-feldolgozó modellt tartják alkalmasnak annak leírására, hogy miként vesznek részt érzelmeink társas viselkedésünk alakításában.

A modell szerint – a számítógépes információfeldolgozáshoz hasonlóan – a személyközi viselkedés során különböző információkat dolgozunk fel, amely feldolgozás a szociális adatbázis alapján történik. A beérkező információk feldolgozása az emlékek, a viselkedési szabályok, a szociális sémák, a szociális ismeretek és az érzelmek segítségével megy végbe hat lépésben:

(1) a beérkező információk kódolása,

(2) az információk értelmezése (az elemek összevetése az új információkkal),

(3) a viselkedéses célok megfogalmazása,

(4) lehetséges kivitelezési formák keresése vagy a meglévő válaszok szerkesztése,

(5) kiértékelés és válogatás,

(6) kivitelezés.