2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.4. A komplex tehetségfejlesztő programok kidolgozásának tartalmi szempontjai

2.4.3. A tehetséges gyerek, fiatal gyenge oldalának fejlesztése

2.4.3.3. A kreativitás fejletlensége mint a tehetségesek lehetséges gyenge oldala

2.4.3.3.2. A kreativitás fejlesztésének kiindulópontjai

A kreativitásról már esett szó a korábbiakban, amikor a többtényezős tehetségkoncepciókat vettük számba. Most további kérdéskörök kerülnek terítékre: át kell tekintenünk a kreatív képességeket, és néhány modellt, amelyek kapaszkodót jelenthetnek az iskolai kreativitásfejlesztés hatékonyabbá tételéhez. A kreatív képességek alapkoncepcióját Guilford és Hoepfner (1971) alkotta meg, azóta is ez az általánosan elfogadott koncepció. Kutatásaik alapján a következő elemeket különítették el a kreativitás fogalmában:

a gondolkodás folyékonysága (fluencia);

a gondolkodás rugalmassága (flexibilitás);

az eredetiség (originalitás);

az újrafogalmazás (redefiniálás);

a kidolgozás (elaboráció);

a problémaérzékenység (szenzitivitás).

A kreativitás előző összetevőit mind segítségül kell hívni a kreatív tevékenység egy összetettebb formája, a kreatív problémamegoldás során (vö. Feldhusen és Clinkenbeard, 1986; Csíkszentmihályi, 2010, 2016; Feldhusen és Goh, 1995; Parnes, 1981; Torrance és Myers, 1970; Treffinger, 1982, 1993; Feldhusen és Clinkenbeard, 1986; Feldhusen és Goh, 1995).

A nálunk is jól ismert világhírű tehetségkutató, Erika Landau (1974, 1997) a következő elveket fogalmazza meg a fejlesztő munkához:

Individualitás konformizmus helyett: fontos a gyerek, fiatal számára, hogy azt a tevékenységet végezze, amit tud, nem pedig azt, amit kell, s teljesítményét önmagához, nem pedig másokhoz kell viszonyítani az értékelés során. (Ez az egyéni tehetségfejlesztő programok szükségessége szempontjából is kiemelkedően fontos elv!)