A tehetség kézikönyve

2.6.14.1.2. Emmons, Sisk és Torrance: Létezik spirituális intelligencia! (...folytatás)

Érdekes megjegyezni, hogy nem egy ritka jelenségről van szó: Andrew Greeley 1975-ös alapkutatásában az általa megkérdezett emberek 35%-a állította, hogy volt misztikus élménye, amikor úgy érezte, hogy egy spirituális erő hatására felülemelkedik önmagán, a megkérdezettek 5%-a pedig gyakran átélt ehhez hasonlókat (idézi: Newberg és d’Aquili, 1998, 107.).

Emmons úgy véli, hogy a spirituális intelligencia harmadik eleme, hogy képesek legyünk a szentség érzését megteremteni az emberi kapcsolatainkban, a mindennapi tevékenységeink során. Nem jelent ez mást, mint szem előtt tartani a magasabb rendű, mondhatni isteni célokat az életünkben. Létrejön ez a szentség, amikor a munkára hivatásként tekintünk, amikor párkapcsolatunkat, szülői minőségünket szent felelősségként értelmezzük. Még az olyan egyszerű foglalatosságok is, mint a futás vagy a terítés, spirituális jelentőséget nyerhetnek. A spirituálisan intelligens emberek életének hajtóerejévé válik ez a szentség, életük az Istenhez közeledés művészete.

A spirituális intelligencia negyedik emmonsi jellemzője az, hogy mennyire képes az egyén az élete során felmerülő problémák megoldásához spirituális erőforrásokat felhasználni. Például mennyiben befolyásolják spirituális beszélgetések újabb életfeladatok, életcélok megtalálásában; miként tud megküzdeni az őt ért traumákkal, stresszhelyzetekkel, hogyan tudja ezeket lelki gazdagodására, emberi fejlődésére felhasználni.

Az ötödik komponens az erényes viselkedés melletti elköteleződés képességéről szól; arról, hogy miként mutatjuk ki a hálát, mennyire tudunk megbocsájtani, hogyan válik az alázat, az együttérzés és a szeretet életünk meghatározó érzéseivé. Láthatjuk, hogy olyan erényekről van itt szó, melyek évszázadok óta az emberi kiválóság meghatározó elemei, melyeket minden nagy vallás alapvető értékként tart számon. Összefüggenek ezek az erények a motivációval, a hatékony cselekvéssel és a végső, nagy kérdések iránti érdeklődéssel. Mindezek komoly erőforrásokat jelentenek az ember számára (Emmons, 2000).

Emmons a saját definíciójából kiindulva, szem előtt tartva Gardner kritériumait, azokon lépésről lépésre végigmenve egyértelműen bizonyítottnak látja a spirituális intelligencia létét. Emmons a spiritualitásnak két fontos megközelítési módjára is felhívja a figyelmet, az egyik az, amikor a spiritualitásra passzív, statikus személyiségvonáshoz hasonló entitásként, viselkedési módként tekintünk, miközben ennek épp az ellenkezőjeként is értelmezhetjük: a spiritualitás olyan képességek halmaza mely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy tevékenyen éljünk. „A spiritualitás nem csak úgy van, hanem cselekszik.” Eredeti megfogalmazásban: „Spirituality not only is something, it does something”. (Emmons, 2000, 18.)

Sisk és Torrance

Emmons a spirituális intelligencia kutatásakor a pozitív pszichológiai felől és valláspszichológiai kutatásaiból indul ki és állítja össze koncepcióját. Tanulmányainak megírásával párhuzamosan, szinte egy időben egyszerre két, ebben a témában máig meghatározó könyv (lásd Zohar és Marshall, 2000; Sisk és Torrance, 2001) születik. A második különösen érdekes a számunkra, mivel a szerzőpárosa Paul Torrance és Dorothy Sisk, akik mindketten a tehetségfejlesztés és a tehetségesek oktatásának nemzetközileg elismert szakemberei. A többi kutatóhoz hasonlóan ők is a spirituális intelligencia konceptualizálásával foglalkoztak először, hiszen annak méréséhez vagy tehetségterületként történő fejlesztéséhez ez az első lépés.

A konceptualizálás folyamata során három irányból indultak el. Egyrészt megvizsgálták a 20. század néhány olyan kiemelkedő pszichológusának a munkásságát, akikről ismert, hogy elmélyültek a spiritualitás témakörében, és akik hozzájárultak ahhoz, ahogyan ma közelítjük meg a spiritualitást. A szerzőpáros Carl Jung, a tehetségkutatás szakterületéről is jól ismert Dabrowski, Carl Rogers és Abraham Maslow munkásságát emeli ki (Sisk és Torrance, 2001). Másrészt a 20. század végén egyre több agykutató (pl. Andrew Newber, Eugene D’Augili, V. S. Ramachandran) foglalkozott a különböző tudatállapotokat tükröző, az agyban történő biológiai változások feltérképezésével, így megvizsgálták a spiritualitás biológiai hátterét, illetve más tudományágak eredményeit is, azokét, amelyek eljutottak a spirituális kérdésfeltevésekig. Harmadrészt pedig az ősi bölcsességekben, a hagyományban, különösen a keleti misztikusok körében végeztek kutatásokat. Ezekre a kutatókra és kutatási eredményekre alapozva állították össze az első olvasatra talán egyszerűnek tűnő spirituálisintelligencia-koncepciójukat, ugyanakkor választ kerestek arra is, hogy milyen a spirituálisan intelligens ember.

A spirituális intelligenciát tulajdonképpen egy olyan képességnek értelmezik, mellyel valaki átfogó, komplex problémák megoldása érdekében képes az intuíció, a meditáció, a vizualizáció és hasonló, multiszenzoros módszerek segítségével kapcsolatba lépni a saját belső tudásával. Eredeti megfogalmazásban: „Spiritual intelligence (SQ) is the capacity to use a multisensory approach—including intuition, meditation, and visualization—to access one’s inner knowledge in order to solve problems of a global nature.” (Sisk és Torrance, 2001). Ezt az egy mondatos definíciót azonban kiegészítik számos jellemzéssel, leírással, melyek több oldalról mind az SQ-t járják körbe. Lássuk ezek közül a leglényegesebbeket, az általuk legfőbb komponenseknek tartottakat:

A spirituálisan intelligens ember alapképességeihez tartozik, hogy érdeklik a lét nagy kérdései, keresi a választ arra, hogy mi dolgunk a világon, mi közünk van egymáshoz, a világegyetemhez; képes meditálni, vizualizálni, használja az intuícióját;

Előző oldal Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.6.14.1.3. Hol tartunk most?