A tehetség kézikönyve

3.1.1. Bevezetés (...folytatás)

kíváncsiság, tanulásvágy, a világ megértésének vágya,

szokatlanul jó memória, sokrétű érdeklődés,

kreativitás (egyéni ötletek, fogalmak, koncepciók kidolgozása),

intenzív érzelmek: fejlett igazságérzet, humorérzék, (túl)érzékenység,

sok energia, rövid idő alatt sok feladat elvégzése (ezt gyakran hiperaktivitásnak minősítik, lásd jelen fejezet ezzel kapcsolatos korábbi kutatási eredményeit!).

Néhány további jel, hogy igen korán kezdik el nézegetni a leporellók képeit, korán „elvárják” az esti mesét; korán felfedezik a képek és szavak közötti kapcsolatot, ezért igen korán próbálkoznak az olvasással, hangokkal, számokkal stb. Ennek kapcsán említjük Gyarmathy (2005) beszámolóját egy amerikai csodagyerekről, aki 4 hónaposan kezdett el beszélni, 8 hónapos korában kezdett el érdeklődni az olvasás iránt és 10 éves korában szerezte meg egyetemi diplomáját. Szülei „rendkívül ingergazdag környezetet biztosítottak számára”. Nálunk közismert a három Polgár lány teljesítménye, ahol a két „normális csodagyerek” mellett Judit a korát messze meghaladó teljesítményt produkált még a „sakk csodagyerekek” között is (Gyarmathy, 2005).

„Az ideális szülő kombinációja a szigornak és a szeretetnek”, nyilatkozta a közelmúltban Vásáry Tamás egy rádióinterjúban (akinek Kodály Zoltán 20 éves korában [1953] vett egy Steinway zongorát 20 ezer forintért [!], majd ezt mondta neki: „Tanulja meg a Wohltemperiertes Klaviert minden hangnemben, és tanuljon meg négy nyelvet!”). Ez világos és tiszta üzenet, mely biztosítja a pozitív és teljesítményorientált környezetet, ezért és ezt ajánlja a szülőknek Davis és Rimm is (1998). Egy vizsgálatban 332 (9–17 éves) tehetséges gyereket vizsgáltak azzal a kérdéssel, hogy hogyan látják, van-e kapcsolat kognitív képességeik és szüleik nevelési stílusa között. A felhasznált kérdőíveken (Parental Authority Questionnaire) külön mérték az anyai és apai nevelési stílust. Eredményeik szerint a magasabb kognitív képességekkel rendelkező gyerekek és fiatalok szigorúbbnak, ugyanakkor rugalmasnak érzékelték szüleik nevelési stílusát, mint a kevésé jó kognitív képességekkel rendelkezők. Az ő szüleik szerintük kontrollálóbbak, sok szabályt betartató szülők, emellett pedig rugalmasak és elfogadók (Rudasill és mtsai, 2013).

A szülői segítség, támogatás sokféle lehet, Albert (1992, idézi: Herskovits és Ritoók, 2013) megkülönböztet kompetens és kreatív tehetséget segítő családot. A természettudományok területén kibontakozó tehetségek számára a harmonikus fejlődést elősegítő kompetens család előnyös; míg a kreatív tehetségek fejlődése diszharmonikusabb, gyakori valamelyik családtag elveszítése. Ez utóbbi megfigyelést erősítik meg Simonton (1999, 116.) kutatásai, aki számos tudóst és kutatót említ, akik vagy életük első vagy második dekádjában veszítették el egyik vagy mindkét szülőjüket. Az ilyen traumatikus események szerepet kaphatnak a személyiségfejlődésben leküzdeni a megvalósítás útjában álló számos akadályt és frusztrációt. Simonton (1999, 116.) megemlíti, hogy veszteségek, szélsőséges nehézségek a tehetségígéreteknél a hagyományostól eltérő fejlődési pályát indukálhatnak (vö. „katasztrófanövekedés”, ma inkább a reziliencia fogalmat használják, amelyben kulcsfogalom a „rizikónak való kitettség”). Pataky (2014) tanulmánya ennek kapcsán kiemeli, hogy mentális erőfeszítés lehet a korai veszteség érzelmi kompenzációja. Csíkszentmihályi (2010) komplex és egyszerű családot különít el, melynek két alapvető jellegzetessége az integráció és a differenciálódás. „A családtagok közti kötődés az integráció. Ez adja a stabil feltételeket, a támogatottság és a biztonság érzetét. A családtagok késztetése az új feladatok és lehetőségek keresésére és a feladatok megoldásához szükséges fejlődésre: a differenciálódás. Az integrált és differenciált családot komplexnek mondjuk.” (Csíkszentmihályi, 2010, 215.) Vegyük észre: az integráció a belső összetartás ereje, míg a differenciálódás nyitás a külvilág felé; egyensúlyuk, a belső biztonság teszi lehetővé a külvilág felé való fordulást, nyitottságot, kreativitást (vö. biztonságos kötődés és kognitív funkciók összefüggései). Amikor a családban ez a két erő – a stabilitást elősegítő összetartó erő és a fejlődésre és változásra törekvő kifelé mutató erő – nincs egyensúlyban, nem beszélhetünk komplex családról. Azok a fiatalok, akik „elhagyták” a tehetségüket, olyan szülőkről számoltak be, akik túlságosan irányadóak, szigorúak vagy pedig túlságosan érdektelenek voltak (nagy kérdés azonban, hogy mi az ok és mi az okozat). A tehetséges gyermekek szülei általában nagyobb függetlenséget engednek meg gyermekeiknek, mint az átlaggyermek szülei, azt azonban nem tudjuk, hogy azért engedik szabadjára a gyermeket, mert tehetséges, vagy azért tudja kibontakoztatni a tehetségét, mert szabadjára engedik (Winner, 2014). Valószínű, hogy a tehetséges gyermekek erős akaratúak és eléggé öntörvényűek, más a gondolkodásuk, és ezért igénylik is a függetlenséget. A „komplex” családokban – amelyekben mind a stimuláció, mind a gondoskodás megjelenik – felnövekvő tehetséges gyermekek boldogabbak, érzékenyebbek, fókuszáltabbak, motiváltabbak, mint azok a tehetséges gyermekek, akik olyan családokban nőnek fel, amelyekben csak az egyik jellemző van jelen. A komplex családokból származó tehetséges gyermekek flow-ról számolnak be, tanáraik pedig úgy értékelik őket mint eredeti gondolkodású, független egyéneket, akik kihasználják lehetőségeiket. A túlzott integráció vagy a túlzott differenciálódás éppúgy az egészséges fejlődés rovására megy. Ha mindkét tulajdonság gyenge – lazák a belső kapcsolatok, kevésbé nyitott a család a külső változásokra – egyszerű családról beszélünk.

Előző oldal

Következő fejezet: >>> 3.1.2. Az anya (gondozó)–gyermek kapcsolat: kötődés–kognitív képességek