3. SZAKEMBEREK, SZÉLES KÖRŰ EGYÜTTMŰKÖDÉS

3.1. A fejlesztő szakemberek és a szülők együttműködése a tehetséggondozásban

3.1.5. A pedagógus–felnőtt modell szerepe a tehetséggondozásban (...folytatás)

(e) Valamely tehetségterületen (intellektuális, művészi, sport, kétkezi stb.) sikeres szülői életpályákat bemutató foglalkozások szervezése diákoknak.

A család és az iskola kapcsolatát érdemesnek látszik a tehetséggondozás kulcsszereplője, a tanár (később mentor, tutor) és a tehetségígéret gyermek kapcsolatát mint kötődést is szemügyre venni! Mint azt korábban már láttuk, a kötődés sajátos személyközi kapcsolat, melyben a kötődési személy fontos funkciókat tölt be: (1) biztonsági bázisként növeli a környezetre irányuló exploráció zavartalanságát; (2) lényeges a fizikai közelsége; (3) biztonságos menedéket jelent érzelmileg megterhelő helyzetekben; és végül (4) a tőle való távolság mértékével nőhet a szorongás. Mindezek valószínűsítik, hogy a tehetséggondozás akár csoportos, akár egyéni fejlesztési programjában részt vevő diákok kötődési személynek tekintik tanáraikat, mert nélkülözhetetlen támpontokat jelentenek az új felfedezésének lehetőségével próbálkozó gyermek számára. Azon túl, hogy ez valamennyiünk közös élménye, gondoljunk a Bonus Bona-díj nyerteseire, vagy a Rátz Tanár Úr Életműdíj legendává nőtt névadójára, Rátz Lászlóra, a Budapesti Evangélikus Gimnázium híres matematikatanárára. A tehetséggondozó személy tehát messze nemcsak szakmai tanácsokat ad, hanem fontos érzelmi biztonságot adó „háttérország” is. A tehetségígéret tanuló, akárhány éves is, már jelentős kötődési tapasztalattal bír akkor, amikor kapcsolatba kerül segítőjével. Így lehetséges az, hogy egy nyitott, alapvetően támogató szemléletű tanár egy biztonságosan kötődő gyerek számára kiváló szakmai és érzelmi támasz, míg egy bizonytalan kötődésű gyerek számára zavaró lehet ugyanez az érzelmi közelség. A kötődési illesztés eklatáns példáját figyelhetjük meg az óraközi szünetben az iskolák udvarán: vannak tanárok (főleg tanító nénik), akik úgy néznek ki, mint egy „szőlőfürt”, rengeteg gyerek „lóg rajtuk”. Nem mindenkibe lehet így kapaszkodni, és nem is kapaszkodik minden gyerek. Maga a kapcsolat ugyanakkor kölcsönös igazodással is jár. Ha mindezt modell–obszervátor (utánzó) fogalompárokban értelmezzük, akkor a jól működő kapcsolat a szakértelem/tudás (kompetencia) – inkompetens, hatalmi (vezető) pozíció – függő helyzet, személyes varázs(!) – a személy a modellt valamilyen szempontból magához hasonlónak látja mintázataiban értelmezhető.

Egy biztos: a pedagógus szerep ma igen összetett funkciókat foglal magában. A tantárgyi-módszertani tudás mellett alapos fejlődés- és szociálpszichológiai ismeretekre van szüksége, de bizonyos esetekben a meggyengült családi támogatás pótlása (anya-, apamodell) is rá hárul. Ez nem kevés szerepütközés forrása (is) lehet. Bagdy (1994) kiemeli az evolutív (fejlesztő), edukátor, reedukatív-korrekciós (szocializációs hiányosságok pótlása), valamint a familiáris rekreációs feladatokat. Hoffmann (2002) „egyebek mellett” az alábbi funkciókat említi:

a társadalom képviselője (fontos, hogy a társadalom jobbik felét képviselje, a pozitív morális értékeket közvetítse);

bíró (ítéleteket alkot, ami által értékítéletek kialakulását befolyásolja);

forrás (az ismeretek és az értékek felmutatója, adagolója és táplálója);

játékvezető (irányítja a társas viszonyokban zajló játszmákat, egyeztet az iskolában jelentkező konfliktusokban);

detektív (felderít, keresi a történések okait);

az identitás tárgya (növendékei előtt bizonyos mértékig mindig példakép, akit utánoznak, akihez – tudatosan vagy nem – hasonulnak);

szorongáscsökkentő (az általa nyújtott biztonsággal és szeretettel segít kiszolgáltatott növendékeinek, hogy kiegyensúlyozottabbá váljanak);

Előző oldal Következő oldal

Következő fejezet: >>> 3.1.6. A tehetséggondozást segítő szakemberek: iskolai tehetségkoordinátorok, mentorok, tutorok