A tehetség kézikönyve

2.1.1.3.3. Tannenbaum csillagmodellje (1983)

Tannenbaum modelljét egyfajta pszichoszociális tehetségelméletnek is tekinthetjük. A tehetséget úgy határozta meg, mint képesség valamilyen munka vagy teljesítmény elérésére, mely „az emberi életet erkölcsi, fizikai, érzelmi, szociális, intellektuális területen magasabb szintre emeli” (idézi: Tóth, 2017, 22.). Modelljében az általános képesség az intelligenciához köthető, míg a speciális képességeket az egyes területen szerzett kiemelkedő teljesítménynek tekinti. A nem intellektuális faktorok között a személy belső jellemzőit találjuk (motiváció, énkép, személyiségjegyek). A következő elem a környezeti tényezők, melyek alapjaiban határozzák meg a tehetséget, melyek mindig kor- és kultúrafüggők. A támogató környezet (személyi kapcsolatokban: család, oktatók, társak) éppen annyira fontos, mint a rendelkezésre álló eszközök sora. A modell különlegessége a véletlenek tényezője (vö. Blau–Duncan, Czeizel modelljei), azt a közös tapasztalatunkat jelenti, amikor előre nem várt módon és kevésbé ismert okokból történnek velünk (akár sorsunk alakulásában) szerencsés események. Csak akkor tud kibontakozni a tehetségük, ha azon a helyen és abban az időben szükség van rá, és megbecsülik a kimagasló képességeiket egy adott területen. Lehet, hogy ez a képesség máskor, máshol nem sokat érne. Lisa Wright, a Hollingworthről elnevezett intézet jelenlegi igazgatója ezt az alábbiakban fogalmazza meg: „Nyújtsunk gazdagítást minden gyermeknek, és majd meglátjuk, ki hogy reagál. Ne várjunk arra, hogy valaki véletlenszerűen kiemelkedik. Kapjon minden gyermek gazdagító tantervet, mert nem tudhatjuk, mikor bukkanunk egy tehetséges gyermekre.” (idézi: Tóth, 2017, 22.)

2.1.6. ábra. Tannenbaum csillagmodellje

Tannenbaum (2000) négy tehetségtípust különböztet meg: (1) ritka, különleges tehetségek, akikből mindig csak nagyon kevés van, és akik az emberiség életében alapvetően fontos dolgokat tettek (pl. Abraham Lincoln mint politikai vezető, Winston Churchill, mint az emberi szabadság védelmezője, vagy Sigmund Freud, az ember mentális egészségének felfedezője); (2) „többlet”-tehetségek, azok a művészek, filozófusok, akik az emberiség létfenntartása szempontjából talán kevésbé jelentősek, mint a ritka tehetségek, műveik egyeseket megigéznek, másokat hidegen hagynak, „többletnek”, feleslegnek tarthatják őket (festők, költők, zeneszerzők tartoznak ide, így lehet Picasso vagy Beethoven „isteni luxus”); (3) „hányad”-tehetségek, az aktuális kereslet-kínálat törvényei által meghatározott módon értékelt, amúgy speciális képességekkel és szakértelemmel bíró tehetségek, akikből olykor hiány, máskor többlet jelentkezik (tanárok, orvosok, mérnökök stb. tartoznak ide; az aktuális többletre a szerző a bölcsész PhD-t említi); (4) rendhagyó tehetségek, az extrém teljesítmények művelői (pl. fejszámoló, gyorsolvasó stb., illetve a túlhaladott tehetségterületek, mint ritka kézműves mesterségek tudorai, tartoznak ide).

Következő fejezet: >>> 2.1.1.3.4. Czeizel 2×4+1 faktoros modellje