A tehetség kézikönyve

2.6.10.5. „Teljes embert nevelni” elsősorban – Holisztikus fejlesztés vagy az ugyanabból még többet elv?

Ha valami nem jól megy, nem jönnek a sikerek, kézenfekvő megoldás, hogy még intenzívebb erőfeszítéseket tesz az ember a célok elérése érdekében. Például ha rossz jegyek gyűlnek az iskolában, logikus, hogy a gyermeket több tanulásra serkentik, ha nem elég magas színvonalon játszik egy zenész, akkor egyértelmű, hogy sokkal többet kell gyakorolnia, ha nem jól megy egy csapatnak, akkor többet kell edzenie a játékosoknak. Ugyanakkor, ha a probléma nem a tanulás, gyakorlás, edzés mennyiségével van, akkor ez a fajta megoldáskísérlet nemhogy segít, hanem épphogy nagy károkat okozhat. A diák megutálja a tanulást, a zenész egyre görcsösebb lesz, a sportoló túledzettség miatt megsérülhet. Hasonlóan az ugyanabból még többet elvet mutatja a kompetenciamérések eredményeire adott oktatáspolitikai reakció, a specifikus tehetségfejlesztés kezdetének mihamarabbi szorgalmazása vagy a kognitív fejlesztés egyoldalú erőltetése. A probléma megoldásához először is szükséges meglátni, hogy mi a valódi probléma, és ezután fontos, hogy a mennyiségi változások helyett minőségi változásokat tudjunk hozni. A probléma pedig gyakran rendszerszinten abban rejlik, amikor a korábbi jól bevált elvek, szemléletek, megoldásmódok még erősebb erőltetéséhez ragaszkodnak, amelyből azután ördögi kör alakul.

Mihail Petrovics Scsetyinin (Scsetyinin, 2013) zenét tanult a Szovjetunióban. Korai éveiben az egyik tanára azt mondta rá, hogy valójában nincs is hallása. Addig is elkötelezetten gyakorolt, de erre még keményebb gyakorlásba kezdett. Végül néhány év múlva azt mondták neki, hogy abszolút hallása van. Annak érdekében, hogy záróvizsgáin még jobb eredményt érjen el, tovább fokozta a gyakorlás intenzitását. De erősen fájni kezdett a keze, végül az orvos javaslatára abba kellett hagynia a harmonikázást, így nem lehetett belőle professzionális zenész. Hatalmas csalódottságot érzett, és később zenetanárként ugyanezt a csalódottságot látta tanítványai szemében is, amikor sokaknál kiderült, hogy nem válhatnak zenésszé. Egyszer kapott egy olyan osztályt, amelybe azokat a gyerekeket irányították, akikről azt gondolták, nem elég tehetségesek ahhoz, hogy később zenész váljon belőlük. Scsetyinyin azon töprengett, hogyan tudná őket bent tartani az iskolában, anélkül, hogy csalódottságukban elveszítenék a motivációjukat, és végleg elforduljanak a zenétől. Újdonsült osztályával jelentősen csökkentették a formális zenegyakorlással töltött órák számát, s foglalkozni kezdtek más művészetekkel, pl. irodalommal, kirándulni jártak a természetbe, s kötetlenül zenéltek a tábortűz körül. Egy év múlva eredményekben utolérték a „tehetséges” osztályt, majd következő évben a helyi zenei verseny minden díját ők hozták el. Scsetyinin már az 1960-as évek Szovjetuniójában rájött, hogy az ugyanabból még többet elv helyett sokkal célravezetőbb lehet a teljes személyiséget megmozgató holisztikus képzés.

A „sporttehetség”, de legalábbis a fizikai képességek kibomlásának holisztikus megközelítése terén a harcművészetekből még ennél is jóval korábbi példákat hozhatunk. Koreában az i. sz. 4. században alakították meg a Hwarang-do különítményt. A Koreai-félsziget területén ekkor három királyság uralkodott: a legkisebben, Sillaban nemesi ifjakból kialakítottak egy olyan elit különítményt, mely arra volt hivatott, hogy megvédje az országot a két másik királyság, illetve a Japán felől érkező támadásoktól. Az alakulat a Hwarang-do nevet kapta, melynek jelentése: a virágzó ifjúság útja (Serényi és Harmat, 1987). A hwarangok képességeiről legendákat meséltek, és tény, hogy jóval nagyobb létszámú ellenféllel szemben is eredményesen vették fel a küzdelmet. Sikerük titka kiképzésük szellemiségéből fakadhatott: a fiatalokat nemcsak az akkori fegyveres és pusztakezes harcművészetekre oktatták, hanem képzésükben nagy hangsúlyt fektettek a tudományok, a művészetek, a filozófia oktatására, a meditáció gyakorlására és a természettel való kapcsolat ápolására. A lényeg tehát, hogy a harcosok képzésének a fizikai felkészítés csak egy részét tette ki, emellett igen jelentős figyelmet fordítottak a személyiség teljességének művelésére. Scsetyinin példájához hasonlóan a gyakorlat azt mutatta, hogy ez a fajta szemlélet és a specifikus fejlesztésre fordított idő nemhogy rontotta volna a specifikus készségek színvonalát, hanem szárnyakat is adott azok kibomlásához.

A több szabadidő és az érzelmi feltöltődés biztosítása, a gyerekek figyelemigényének kielégítése, a valós minőségi figyelem és együttlét a sportban, illetve a közoktatásban egyaránt hozzájárulhat a tehetség teljesebb kibomlásához. Mindehhez többek között szükség van szemléletváltásra, a tevékenységben az áramlatélmény (flow) előtérbe helyezésére, a kommunikáció vagy éppen a fejlesztő gyakorlatok minőségi változtatására. A komplex sporttehetség-gondozó programok egyik fő célja éppen ennek a minőségi többletnek a behozása a tehetséggondozásba.

Következő fejezet: >>> 2.6.10.6. Komplex sporttehetség-gondozó programok