A tehetség kézikönyve

2.1.1.4.5. Ziegler akciotóp (Actiotope) modellje

Míg az angolszász világban általánosabban idézett a Sternberg-modell, addig Európában és hazánkban az utóbbi időben Ziegler modellje vált népszerűvé (lásd Balogh, 2016; Gyarmathy, 2017).

Az akciotóp modell az egyénre és környezetre egyaránt hangsúlyt fektet, a tehetséget mint lehetőséget fogalmazza meg. A modell ugyan hasonlít Heller elméletéhez – a tehetség az egyén potenciális lehetősége –, de különbözik attól, mégpedig elsősorban abban, hogy nem kizárólag az egyén képességeit tartja meghatározónak. Az akciotóp szó a biotóp szóból ered, amelyben az élőlényekre hat a környezet, és azok aktívan vissza is hatnak a környezetre.

Ez lényegében az egyén és a környezet közötti bio-pszicho-szociális interakció-modell, melynek elemei: (1) a tehetséggondozás során folyamatosan fejlődő akciórepertoár, (2) a célok, ahol a szerző a tehetséggondozó szakember feladatának tartja az együttműködést a családdal, a kortársakkal, az adott célra szűkítve az akciórepertoárt a fejlődés érdekében, ami azt jelenti, hogy az egész rendszernek együttesen kell fejlődnie és illeszkednie a célokhoz, és figyelni kell arra, hogy az akciórepertoár kiterjesztése mindig újabb lehetséges célokat jelöljön ki; (3) a környezet, amely valójában a modell szociotóp eleme, s a környezet egy bizonyos szegmenséhez való adaptáció elengedhetetlen a tehetség fejlődéséhez; (4) a szubjektív akciótér a problémamegoldás összes lehetséges lépését jelenti, amelyet az egyén elméletben kivitelezni tud, s a szubjektív akciótérbe hívja be a személy a célnak és az adott környezetnek megfelelően az akciórepertoárjából az adott akciót (lásd 2.1.12. ábra).

2.1.12. ábra. Az akciotóp modell összetevői (Ziegler és mtsai, 2017, 18.)

Az akciotóp komponenseire a kiválóság elérése érdekében állandó progresszív fejlődés jellemző. Így a személynek képesnek kell lennie arra, hogy akcióit sikeresen alkalmazza egy adott területen, hogy egyre hatékonyabb legyen, továbbá arra is, hogy akciói megtervezésében hosszú távon előrelátó legyen, megbirkózva a felbukkanó akadályokkal, például ha egy érettségizett fiatal egy másik államban folytatja az egyetemet, fel kell készülnie mindenféle kihívásra, a családtól való távollétre stb. (Ziegler és mtsai, 2017). A modellben végezetül fontos még az állandó visszajelzés is (tanár, mentor). A szerzők szerint a legtöbb tehetségidentifikációs folyamat általában a személy vonásait veszi figyelembe, leggyakrabban az IQ-t és a teljesítményt. Az akciotóp modell ezzel szakít, és inkább az erőforrások kiaknázására helyezi a hangsúlyt. Ezek anyagi és nemanyagi dolgok, amelyek segítségével elérhető az adott cél (a tehetséggondozásban ez leginkább a tanulási cél) (Ziegler és Baker, 2013). Az akciotóp modell komponensei nem parallel módon fejlődnek, komplex rendszerként kell rájuk tekinteni, ahol az akciórepertoár, a célok, a környezet és a szubjektív akciótér kölcsönhatásban van (Ziegler és mtsai, 2017, 23–24.). Ideális esetben így az akciotóp nyitottá válik, ezáltal az akciotóp komponensek sikeres, közös fejlődése egyik stabil állapotból a másik, hatékonyabb stabil állapotba kerülnek. Ez a folyamat függ az akciotóp módosíthatóságától és stabilitásától. Ha például egy mentor már nem elégíti ki a tehetség fejlődését, másikat kell keresni. Másfelől szükség van stabilitásra is ahhoz, hogy egy területen belül valakiből kiválóság váljék. Destabilizáló lehet pl. egy irigy kortárs vagy egy tanár, aki inkompetensnek érzi magát a tehetség mellett. Ilyen emberekkel körülvéve a tehetség kényelmetlenül fogja magát érezni, ami ahhoz vezet, hogy elhagyja azt a tevékenységet, amelyben tehetséges. A családban is megjelenhet destabilizáló faktor: a fejlődő tehetség nagy financiális költséggel jár.

A tehetséggondozás alapkérdései között a modell elsőként említi a következőket: (1) Megvannak-e a személyes erőforrások ahhoz, hogy kialakuljon a megfelelő akciotóp? Ha a válasz nem, akkor a következő kérdés: a meglévő erőforrásokkal hogyan lehet a megfelelő akciotópot elérni? (2) Megvannak-e a környezeti erőforrások ahhoz, hogy az akciotópnál megfelelő tanulási folyamat alakuljon ki? Ha a válasz nem, akkor a következő kérdés: hogyan tudunk ilyen környezetet biztosítani? A 2.1.3 táblázatban láthatók azon tőke fajtái, amelyek a modell többszörös interakciós terében szerepet kapnak. (Azért használják inkább a tőke szót az erőforrás helyett, mert ez magában foglalja a növelhetőséget és a teremthetőséget is.)

2.1.3. táblázat. Oktatási és tanulási tőke és definícióik (Ziegler és mtsai, 2017, 27.)

A szerzők átfogalmazzák a tehetség fogalmát: a meghatározás kritériumát nem az egyén, nem is kizárólag a környezet, hanem a kettő dinamikus kapcsolatából vezetik le. Az ún. akciótér igen részletes bemutatásából kiemelendő az objektív akciótér (az akció tényleges környezete) és a normatív akciótér (az akció szempontjából kívánatos környezet): egy fizikai előadó nélkül (objektív akciótér) nehezen lehet bemutatni kísérletet, mint ahogyan a táncolás számára a tornaterem a normatív környezet. Az objektív és a normatív akcióterek konstellációja a szociotóp. Könnyű belátni, hogy a tanulási szociotóp a tanulás lehetséges és kívánatos körülményeit jelenti; elkerülési szociotóp karácsonykor matematikát tanulni.

A szerzők konklúziója az összes korábbi tehetségmodellhez képest messze részletesebben kidolgozott modelljük kapcsán az összes tőke és a szociotópok biztosítása a tehetséges gyerekek számára.

Következő fejezet: >>> 2.1.1.4.6. Silverman tehetséggondozási koncepciója (1998)