A tehetség kézikönyve

2.2.1.4.2. Pszichológiai jellemzők, a tehetségjegyek felismerésének módszerei (...folytatás)

A kreativitáskutatások egyik legfontosabb irányát az önéletrajzi kérdőívek jelentik, amelyekből megtudható, hogy a gyermek fejlődése során melyek azok a feltételek, környezeti és személyes tényezők, amelyek meghatározók lehetnek a későbbi kreatív felnőtt kialakulására nézve.

Egy másik lényeges megközelítés a kreatív potenciáljukat megvalósító személyek tanulmányozásában a személyiségtesztek használata, amelyek segítségével az ilyen személyek különleges egyéni adottságait tárhatjuk fel. A mindennapi gyakorlatban az önértékelő skálák terjedtek el leginkább, de gyakoriak a társak, szülők, tanárok értékelésén alapuló kérdőívek is.

A kreativitástesztek fogalma alatt napjainkban a legtöbb pszichológus és pedagógus a kreatív gondolkodás tesztjeit érti, ami azt jelenti, hogy elsősorban magára a kreatív folyamatra koncentrálnak (Cropley, 1996).

A legelismertebb és legszélesebb körben használt eljárás a Torrance-féle tesztbattéria lett (TCTT, Torrance Test of Creative Thinking), amelyet 1966-ban publikált, 1990-ben pedig a revideált változat látott napvilágot. Gyakran használt kreativitásmérő eszköz még a Távoli Asszociációk Teszt (Remote Associates Test, Mednick, 1962), bár ezt többen valójában a konvergens gondolkodás vizsgálatára tartják alkalmasnak. Wallach és Kogan (1965) lényeges hozzájárulása volt még (idézi: Cropley, 1996) a kreativitás tanulmányozásához, hogy a tesztfelvétel során nem határoz-tak meg időkorlátokat, ezzel is törekedve arra, hogy igazán játékos atmoszférát teremtsenek, és a helyzet ne legyen stresszelő.

A hosszabb és bonyolultabb kiértékelésű sztenderdizált, tesztjellegű kreativitásvizsgálatokat a differenciált tehetségazonosítás szintjén a pszichológiai vizsgálat során érdemes alkalmazni. Ehhez jól alkalmazható a Mező Katalin által a közelmúltban magyar mintára adaptált és sztenderdizált Torrance-féle körök teszt és szokatlan használat teszt (Mező K., 2017).

A pedagógusok számára az elmúlt időszakban látott napvilágot egy új hazai próbálkozás a tanulói kreativitás tanulmányozására, amely szintén a pedagógusok megfigyeléseire épít. A 2.2.1.3. mellékletben található Tóth-féle Kreativitás Becslő Skálának igen kedvezőek az eddigi felhasználási tapasztalatai. A „Renzulli–Hartman-skála” (2.2.1.4. melléklet) is tartalmaz kreativitást feltáró szempontsort, valamint a „Tehetségszűrő megfigyelési szempontsor” (2.2.1.2. melléklet) is.

A motivációs jellemzők megismerésének módszerei

A motivációt, a feladat iránti elkötelezettséget, belső hajtóerőt szintén sokat említik a tehetség sajátjaként. „A motiváció azt jelenti, hogy a személy rendelkezik a szükséges akaraterővel, hogy valamilyen feladatot elkezdjen, és azt be is fejezze. A motiváció egyúttal azt is jelenti, hogy valaki bizonyos feladatra alkalmasnak érzi magát, és ennek megvalósításában örömet is talál. A motiváció meghatározásához hozzátartozik az is, hogy az illető célokat tud kitűzni, terveket tud készíteni, számításba veszi a kockázatot, a bizonytalansági faktorokat, és ezek után lát neki a feladat megvalósításának.” (Mönks és Ypenburg, 1998)

Réthyné (2003) szerint a tanulási motiváció egy olyan generalizálódott diszpozíció, amely egy konkrét szituációban tanulási tevékenységre késztető erő. Energetizálja, aktivizálja, koordinálja, integrálja a tanulási tevékenységet. Szerinte a tanulási motívum maga is tanult, az egyén aktívan alakíthatja önszabályozó folyamatai révén. Locke és Latham (1999) célkitűzés-elmélete pedig azon a feltevésen alapul, hogy az emberi cselekedetek többsége tudatos, a célok irányítják a cselekvés felé vezető aktivitásokat, és kiküszöbölik azokat, amelyek nem szolgálják az elérendő célt. Szabályozzák az erőfeszítés felhasználását, és befolyásolják a cselekvés fennmaradását, vagyis a kitartást. A motiváció adja meg a kiemelkedő teljesítmény létrehozásához szükséges erőt és energiát a tehetségnek. A tanulási motiváció újabb elméletei az 1990-es évektől hangsúlyozzák, hogy a gyermekeknél a motiváció fejlődése és a kognitív fejlődés egymástól nem elválasztható mechanizmusok.

A tehetségesek esetében a leghatékonyabb motiváció a pozitív énkép és kíváncsiság által támogatott teljesítmény és a siker elérésére irányuló belső hajtóerő. A belső hatékonyság érzése ad erőt a gyermeknek, hogy kitartson érdeklődése mellett, hogy a kíváncsiság keltette magas szintű koncentráció akkor is fennmaradjon, ha a szokásosnál nagyobb erőfeszítésre van szükség a teljesítmény eléréséhez (Gyarmathy, 2006).

Előző oldal Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.2.1.4.3. A A szociológiai jellemzők megismerésének módszerei