2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

2.2.2.1. A képességmérésen alapuló tehetségazonosítás alapvető nehézségei

2.2.2.1.1. A tehetség mint fejlődési folyamat

Az utóbbi egy-két évtizedben született tehetségmodellek és definíciók (pl. Gagnè, 2004; Subotnik, Olszewski-Kubilius és Worrell, 2011) hangsúlyozzák, hogy a tehetség nem egy veleszületett és általános jellemző, hanem egy olyan potenciál, melyet támogatni és fejleszteni szükséges a kiválóság eléréséhez, vagyis lényege maga a fejlődési folyamat. Így bár bizonyos elemeit, elsősorban a statikusabb és a közvetlen környezeti tényezőktől kevésbé függő jellemzőket, például a képességeket mérhetjük és vizsgálhatjuk, a folyamat többi összetevőjét nagyon nehéz megragadni, így a tehetség kibontakozásában szerepet játszó rengeteg egyéni összetevő közül csak azok viszonylag kis részét tudjuk pontosan leírni. Tovább árnyalja a képet, hogy a különböző tehetségterületeken más-más fejlődési útvonalak jellemzőek, különféle képességek és szocioemocionális jellegzetességek a meghatározók, illetve a fejlődési folyamat során az egyéni és kontextuális tényezők folyamatos interakcióban állnak egymással, és kölcsönösen alakítják egymást (Ziegler, 2005). Így még megbízható mérések és adatok esetén sem igazán lehet modellezni az egyéni és környezeti tényezők összjátékát. Összességében tehát – a fejlődési folyamat komplexitásából fakadóan – igen nehéz már gyermekkorban a későbbi teljesítménnyel kapcsolatban megbízható előrejelzéseket tennünk.

Következő fejezet: >>> 2.2.2.1.2. Egyenetlenség a fejlődésben: diszszinkrónia