A tehetség kézikönyve

2.1.1.3.1. Renzulli háromkörös tehetségmodellje (...folytatás)

2.1.1. táblázat. A kreativitás négy szintje Kaufman és Beghetto (2009) nyomán

A 2.1.1. táblázat több szempontból fontos a tehetséggondozásban: (1) mert rávilágít arra, hogy az alkotás életkoroktól függetlenül létező emberi aktivitás, ebből következően különösen gyermekkorban a közvetlen környezet által megerősíthető, (2) mert jelzi (jelezheti) a későbbi kibontakozás lehetőségét, (3) mert felhívja a figyelmet a társak, szakértők, mentorok értő támogatásának fontosságára.

Idegtudományi vizsgálatok szerint a prefrontális kéreg jelentős szerepet játszik a kreatív feladatmegoldásban, míg az agyféltekék aszimmetriáját tekintve a kreativitásban főként a jobb agyféltekei funkciót tételezik. A legutóbbi eredmények szerint különböző agyi területek aktiválódhatnak a kreatívan megoldandó probléma fajtájának függvényében (Shearer és Karanian, 2017). A nyitott végű problémák esetében (széles skálán elhelyezkedő jó válaszok, hosszabb ideig tartó megoldás) nagyobb aktivitás mutatható ki a halántéki, fali és a nyakszirti területeken, vagyis az ilyen feladatok hátterében kiterjedt agyi területek szinkronizációja jellemző. Általános tapasztalat, hogy a kreatív emberek nyitottabbak a környező világból érkező ingerekre. Ennek háttere a gyenge „látens gátlás” (azokat az ingereket, melyek egy aktuális probléma megoldásához szükségtelenek, figyelmen kívül hagyjuk). A kreatív emberek látens gátlási szintje alacsonyabb (Kéri, 2010). Ez azt jelenti, hogy folyamatosan nagy mennyiségű információt vesznek fel a külvilágból, s mivel mindennek egyszerre több oldalát vizsgálják, így több lehetőség is tárul fel előttük. Azt is feltárták, hogy az alacsony szintű látens gátlás csak magas intelligencia és jó munkamemória mellett hatékony (Carson és mtsai, 2003) (ha valakinek egyszerre nagyon sok ötlete támad, de ezek közül csupán 1-2 használható, magas intelligenciára van szüksége a jó ötletek kiválasztásához és a rosszak elvetéséhez). Mások feltárták, hogy éppen a látens gátlás működése lehet egyfajta híd a kreativitás és bizonyos mentális rendellenességek között (Crabtree és Green, 2015).

Carson (2011) szerint a rendkívül kreatív személyek számos „védőeszközzel” rendelkeznek kreatív potenciáljuk megvalósításához (nyitottság, kognitív rugalmasság, motiváció) (lásd 2.1.3. ábra).

2.1.3. ábra. Kreativitás – látens gátlás – pszichopatológia (Crabtree és Green, 2015)

Csíkszentmihályi (2008) szerint a kreativitást inkább rendszerfolyamatnak kell tekinteni, mint egyéni folyamatnak, amelyben három terület áll dinamikus kapcsolatban: (1) az egyén, minden vonásával, személyiségével, motivációjával; (2) a terület, amelyhez tartozik egy szimbólumrendszer, szabályok, technikák, gyakorlat, vezérparadigmák; (3) a csoport, amelyhez a közös érdeklődésű egyének tartoznak, és területspecifikus tudásuk megegyezik. A kreatív folyamat egy interakció a kreatív egyén és a közönség között: előbbi adja az új ötletet, utóbbi véleményezi azt (lásd 2.1.4. ábra).

2.1.4. ábra. A kreativitás rendszerelmélete Csíkszentmihályi (1999) elméletében

Amint az a 2.4.1. ábrán is látható, ahhoz, hogy a kreativitás megjelenjen, sok információnak kell eljutnia a területtől az egyénig. Az egyén ekkor új ötlettel áll elő az adott területen. Megjelenik a motiváció, ha az adott területen nincs a szakértők között egyetértés, és megoldásra van szükség, vagy ha határozott különbség van a rutinmunkára való kereslet és az adott munkát betöltő egyén kimagasló képességei között. Az újdonságot a csoport határozza meg a területnek megfelelően, és időnek kell ahhoz eltelnie, hogy ezt az újdonságot a társadalom el is fogadja. Ahhoz, hogy valaki kreatív legyen, az új ötletnek adaptálódnia kell a szociális környezethez. Az egyén kreatív teljesítménye, a terület és a csoport is egy-egy tágabb rendszer részei. A kreatív teljesítmény az egyén történeti háttere és személyes attribútumai által meghatározott. A terület, amelyen a produkció megvalósul, egy tágabb kultúrába van ágyazva; és a csoporthoz tartozó egyének mind egy nagyobb társadalom tagjai. És ezek mind-mind befolyásolják a kreativitást. Azok a kultúrák támogatják leginkább a kreativitást, amelyek fizikai formában tárolják az információt, nem pedig szájról szájra adják át. Azzal, hogy fizikailag tárolják az információt, mindenki számára hozzáférhetővé teszik azt. A kultúrán belül nagyobb területeket tudunk elkülöníteni (aztán ezeket is lehet tovább bontani), mint a vallás, a tudomány, a művészet. Minél lazábban kötődnek ezek egymáshoz, annál könnyebb új ötletekkel gazdagítani az adott területet, mert akkor csak az adott területnek kell azt elfogadnia, nem pedig az egész kultúrának. De minél inkább ki van téve egy kultúra egy másik kultúra információinak, annál inkább megjelenik majd a kreatív újítás. Azok a területek, amelyek letisztult és pontos szimbólumrendszereket használnak az információ továbbadására, valószínűleg jobban támogatják az újításokat, főleg ha azokkal még könnyebbé tehetik az adott terület adatbázisának növelését, és ezáltal a tudásbázis fejlődését is. Azok a területek, amelyeken az információt szoros keretek között tartják, kevésbé támogatják az új, kreatív ötleteket, ha pedig túl lazák a definíciók, akkor elvesznek az innovációs törekvések, észre sem veszik őket. Meg kell keresni az arany középutat, amely a legjobb táptalaja a kreativitásnak. A területspecifikus kreativitás (valláson, tudományon, politikán belül) számára akkor a legnagyobb a kihívás, ha az adott terület a kultúra központi eleme, ha a kultúra több aspektusával van kapcsolatban, és csak az elit fér hozzá (pl. vallás a középkorban, fizika a 20. század második felében). Ha a terület nem a kultúra központi eleme, ha gyengén kapcsolódik a kultúra más aspektusaihoz, és többek számára elérhető, akkor érhető el a legnagyobb kreatív fejlődés (pl. popzene a 20. század második felében). Azok a társadalmak, amelyekben „felesleges” fizikai és mentális energia van jelen, sokkal inkább támogatják a kreativitást, mint azok, amelyeknél minden energia a túlélésre koncentrálódik. Fontos továbbá az is, hogy az adott társadalom értékelje a változást, az újítást, nemcsak eszmei, hanem gazdasági szempontból is. Ezek a társadalmak sokkal inkább fejlődnek, mint azok, amelyek a status quo mellett döntöttek. Folytatva Csíkszentmihályi fejtegetéseit, a leginkább azok a csoportok facilitálják a kreativitást, amelynek tagjai ezáltal gazdasági erőforrásokhoz vagy valamilyen társadalmi státuszhoz jutnak. Azok a csoportok, amelyekre nagy befolyással van a vallás vagy a politika, kevésbé alkalmasak a kreativitás alkalmazására. Ugyanakkor az sem kedvez a kreativitásnak, ha teljesen különálló csoportról van szó. Végül lássuk azokat a személyiségvonásokat, amelyek Csíkszentmihályi szerint facilitálják a kreativitást:

speciális tudás/alkalmasság,

motiváció a kemény munkára egy adott területen,

Előző oldal Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.1.1.3.2. Mönks tehetségmodellje