2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.11. A táncos tehetség felismerése és fejlesztése

2.6.11.5. A táncos tehetségek fejlesztésének lehetséges módszerei

2.6.11.5.4. Az improvizáció

Az improvizáció a tánc egyik megnyilvánulási formája, és egyben a táncpedagógia speciális tanulási-tanítási módszere is.

„Az »improvviso« = »váratlan« kifejezésből ered, az »improvizáció« jelentése »rögtönzés«. Tágabb értelemben a rögtönzés egész életünket átszövi, jelen van minden tevékenységünkben. A rögtönzés általános jellemzője a gyorsaság, a helyzetfelismerés, a lényeglátás és a döntési képesség. Az improvizációra ösztönzés tehetségfejlesztési célként is felfogható. A váratlan és szokatlan és újszerű megoldások révén az improvizáció pedagógiai célja a kreativitás fejlesztése. Az improvizáció során az alkotás és az előadás egyidejűsége érvényesül, amely bonyolult agyi és idegrendszeri tevékenység során jön létre.

Az improvizációs táncolás gondolati és azonnali gyakorlati síkon valósul meg, amelynek feltétele az ismeret, tudás. A kiemelkedő néptáncos képes az improvizáció magas szintű megvalósítására. Az improvizáció azonban több mint alkalmazott tudás; az önkifejezés egyik módja is egyben. Egyszeri, megismételhetetlen, egyedi, csak akkor és csak rá, az egyénre jellemző valóság. Mivel az improvizációs képesség fejleszthető, ezért a táncos tehetségekkel való foglalkozás során alapvető módszerként kell jelen lennie a táncoktatás tudatos, szakszerű és megtervezett kereti között. Nemcsak a tehetségek fejlesztését szolgálja, hanem a tehetségazonosító, kereső programoknak is a része lehet. Az életkori sajátosságok figyelembevételével más-más módon kell beépíteni a táncoktatás folyamatába, de alkalmazása minden életkorban alapvetően szükségszerű.” (Demarcsek, 2012, 52.)

Improvizációs gyakorlatok

Az improvizáció része a tanulási-tanítási folyamatnak. Egyetlen táncmotívum elsajátítását követően már célszerű az improvizatív gyakoroltatása. Egyéni, páros és csoportos formában egyaránt alkalmazhatjuk. A táncelemek bővülésével egyre sokszínűbb és gazdagabb mozgásvariációs lehetőségek jönnek létre. Az improvizáció egyenlő alkalmazott tudás. A páros táncok esetén különösen fontos a két táncos közötti mozgáskommunikáció magas szintű kialakítása. A táncos gondolat megszületése és a mozgás szándék közvetítése, a szándék megértése és megvalósítása bonyolult idegrendszeri és kinezikus tevékenység, amely akkor harmonikus, ha az „adó” és a „vevő” egymásra érzékenyen reagálnak, ha helyes válaszokat adnak egymás táncos kommunikációs közlésére és a zenei illeszkedés is tökéletesen megvalósul.

Amikor szabadon táncolunk, improvizálunk, megváltozik az életenergia áramlása a testben. Ha párban tesszük ezt, a két test harmóniába kerül egymással. Az egymásra figyelés a vezető és vezetett magatartásának összhangja érvényesül. A tánc áramlásélmény. A harcosok táncukkal próbálták befolyásolni a vadászat vagy a harc kimenetelét, a jó táltos révül, és úgy táncol, ahogy és amit a sejtjei diktálnak. Az áramlás tehát az érzelmekhez, azok megéléshez kapcsolódik, a súly a jelenlét minőségét határozza meg, az időben lét a döntéshez kapcsolódik, a tér pedig a figyelmet irányítja. Így kapcsolódnak egymáshoz a tánc alaptényezői.

Az improvizáció lehet szabad és kötött, egyéni és csoportos. Az egyéni, szabad improvizáció a felfedező élményen alapul. A felfedezés izgalma energetizálja és örömmel tölti el a táncolót. Az instrukció alapján megvalósuló mozgásos improvizáció során a képi világ szerepe változó és soktényezős, feltárulnak a tudattalanban rejlő érzelmek és gondolatok, lehetőségünk van arra, hogy lelkünk tudattalan titkait felszínre hozzuk. A csoportos improvizáció a figyelem megosztásán és együttműködésen alapszik. Akció és reakció folyamata jellemzi. Fejleszti a találékonyságot, a reakciókészséget. Segít a partnerre figyelésben, a partner igényeire való ráhangolódásban, növeli önmagunk és környezetünk elfogadását. Az együttes mozgásforma folyamatos élménymegosztást hoz létre. Az improvizáció elemei: mozdulat, (emberi mozgásformák), cselekvés, (nem táncos viselkedési formák, akciók) és a tánc. Mindezek a tánc műfajainak megfelelő stílusban és jellegzetes tartalommal fordulnak elő az improvizáció során.

A tehetségfejlesztés fókuszában a táncos improvizatív képességének fejlesztése áll, amelynek többféle megnyilvánulási formája van: táncházban tánc a zenekar előtt, páros rögtönzés a színpadon, koreográfián belüli rögtönzés csoportosan vagy szólóban. Nagy szerepet játszik a tehetségek pályára irányításában is, hiszen felvételi követelmény a tánc bemutatása improvizatív és kötött formában is. A táncról szerzett saját tapasztalatok megszerzését, az ismeretek feldolgozását és a tánc újraalkotását jelenti. Az egyéni és csoportos tehetségfejlesztési módszer, amely során lehetőség van az előadói képességek fejlesztésére is.