2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.11. A táncos tehetség felismerése és fejlesztése

2.6.11.5. A táncos tehetségek fejlesztésének lehetséges módszerei

2.6.11.5.5. A koreográfia

A koreográfiát inkább tekinthetjük a tánc egyik megnyilvánulásai formájának. Ugyanakkor a táncos ismeret összegzésére alkalmas visszacsatolás is.

„A »koreográfia« görög eredetű szó, mai jelentése: táncmű tervezése, színpadra állítása. Fügedi Balázs sok szempontot figyelembe véve újszerű definíciót fogalmazott meg; meghatározta általában a koreográfia főbb jellemzőit és rávilágított a művészi hatás jelentőségére: Koreográfiának nevezzük mindazon (művészeti és sport-) mozdulatok, mozgások összességét, amelynek technikai, tér- és kifejezésbeli megszerkesztése egy cél által meghatározott mozgásszerkezet, amelynek térbeli, időbeli, dinamikai jellemzői vannak. Alapvető követelmény az elemek összekapcsolása, koordinálása a mozdulatok kiinduló és befejező helyzetének összekapcsolásával. A mozgásszerkezet jellemzőit az alkalmazott terület (tánc, színpadi mű, sportág, sporttevékenység) hatása határozza meg.” (Fügedi, 2006, 27.)

A koreográfia táncfolyamatainak ismerete számon kérhető a tanév végi vizsgabemutatón. A tehetségfejlesztő programok esetében szakmai versenyekre készül koreográfia, amelyen több esetben az improvizatív formák mellett a koreográfia is megjelenik. Sok esetben a kötelező tananyagon kívül más táncok és táncanyagok elsajátítása és az abból készült koreográfia elkészítése és bemutatása a cél. Az alkotói folyamatokban a tanulók is részt vehetnek.

A koreográfiai alkotás a tánc nyelvén születik meg, témája lehet maga a tánc, de lehet gondolat, történet, érzelem közvetítése is.

Korunk koreográfiai törekvéseire jellemző az improvizatív táncszerkesztés és a koreografált mozgásforma alkalmazása egy színpadi alkotáson belül. Lábán Rudolf koreográfusként korát meghaladó módon már az 1920-as években alkalmazta egyik jellegzetes koreográfiai módszerét, a kötött tánc kombinálását a rögtönzéssel. (Fügedi, 2009, 10.)