2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.5. Pedagógiai és pszichológiai módszerek, eszközök a tehetségfejlesztő programok megvalósításához

2.5.3. A differenciált fejlesztés eszközrendszere

2.5.3.3. A képesség szerinti csoportosítás szükségessége és formái

A kiválóság és az egyenlőség vitája az egyik legerősebb feszültséggóc, amely világszerte átjárja az iskolákat. A gyakorlatban létfontosságú, hogy az iskolák mind az egyenlőség, mind a kiválóság elvére összpontosítsanak. Következésképpen nagy figyelem irányul arra a kérdésre, hogyan lehet a hátrányos helyzetű családokban élő vagy fogyatékossággal élő gyermekeket tanítani. Nem kétséges, hogy maximális anyagi és pedagógiai segítséget kell nyújtanunk ezen tanulók felzárkóztatásához, tehetségük megkereséséhez és kibontakoztatásához! Ugyanakkor a társadalom fejlődése azon múlik, hogy a köznevelés a kiválóság kibontakozását is hatékonyan segíti-e. Az esélyegyenlőséget az jelentheti a köznevelésben, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget a benne rejlő potenciál maximális kibontakoztatásához (vö. Balogh, 2016; Gagnè, 2011, 2015; Rogella, 2012).

Sokan fenntartással kezelik a tehetségesek külön csoportba sorolását, s az integrálást követik annak a teóriának köszönhetően, hogy a képesség szerinti csoportosítás a diákok lehetőségeiben és eredményeiben egyenlőtlenséget szül (Brewer és mtsai, 1995). A képesség szerinti csoportosítás ellen felhozott főbb érvek a következők: (1) negatív hatással van a diákok én-fogalmára azáltal, hogy megbélyegzi az alacsonyabb szintű csoportokba járókat, ugyanakkor felfújja a magasabb szintű csoportokba járók önértékelését; (2) a legtöbb felnőttkori tapasztalatot nem homogén csoportokon belül éri az embert, így a diákoknak meg kell tanulniuk kölcsönhatásba lépni mindenféle emberrel; (3) az alacsonyabb szintű képességekkel rendelkező diákoknak előnyére válhat, ha együtt tanulnak a magasabb képességekkel rendelkezőkkel, és tanulhatnak tőlük; (4) a csoportosítás etnikai és társadalmi-gazdasági vonalak mentén különíti el a diákokat.

A homogén csoportosítás már több mint 100 éve jelen van az országok köznevelési gyakorlatában. Milyen érvek szólnak a képesség szerinti csoportosítás mellett? A képesség és teljesítmény szerinti csoportosítás a kor szerinti csoportosítással szemben hatékonyabb, mert (1) megfelelőbb párosítást nyújt a tehetséges diák fejlődési készenléte és igényei, valamint a képzés között, (2) az eltérő képességekkel rendelkező diákok eltérően reagálnak a különböző oktatási stratégiákra és tanítási módszerekre, (3) a diákok jobban tanulnak, amikor olyan diákokkal vannak együtt, akiknek kompetenciája az ő szintjükkel megegyező vagy annál egy picivel magasabb, (4) a csoportosítás kihívást jelent a diákok számára, hogy kitűnjenek vagy előretörjenek (Benbow, 1998).

Fontos kiemelni azt is, hogy képesség szerinti csoportosítás jobb szociális környezetet is biztosít a gyermekek számára: a nap egy részét olyan gyermekek társaságában töltik, akik tanulmányi szempontból hozzájuk hasonlóak, és akik jobban megértik igényeiket, humorukat és szókincsüket (lásd Lubinski és Benbow, 1995) (vö. Gömöry, 2013; Walker és mtsai, 2011).

A képesség szerinti csoportosításnak számos formája létezik, ezek közül a leggyakrabban előfordulók: XYZ csoportosítás, osztályon belüli csoportosítás, klaszteres csoportosítás, évfolyamok közötti csoportosítás, speciális osztályok (pl. szemináriumok, gyors ütemű osztályok, osztályléptetési osztályok) és speciális iskolák. A következőkben Benbow (1998) összegzése alapján jellemezzük a legfontosabbakat:

XYZ csoportosításról akkor beszélünk, amikor az egy évfolyamra járó gyermekeket magas, közepes és alacsony képességű csoportokba sorolják teljesítményük vagy szereplésük alapján, amelyet gyakran tesztek segítségével határoznak meg. Az XYZ csoportosításban a diákokat differenciáltan csoportokba helyezik teljesítményeik alapján.

Az osztályon belüli csoportosítás akkor történik, amikor az egy osztályba járó diákokat osztják be különböző csoportokba teljesítményeik alapján. A tantervet differenciálják a különböző csoportok számára. Ebből a megközelítésből mutattak ki előnyöket az alacsony, közepes és magas képességszintű csoportok esetében, ahol a diákok 1,2 évnyi tanulmányi fejlődést mutattak egy iskolai éven belül.

A klaszteres csoportosítás az osztályon belüli csoportosítás egyik típusa. Ebben a szituációban számos vagy akár az összes tehetséges diákot egy tanárhoz osztják be, aki figyel igényeikre, és ennek megfelelően differenciálja a tantervet.

Az évfolyamok közötti csoportosításban a különböző évfolyamokba járó diákok a napnak ugyanabban az órájában járnak egy kurzusra. A diákokat különböző képzési csoportokra osztják a megmutatkozó teljesítményük alapján, tekintet nélkül a diák évfolyamszintjére.

Következő fejezet: >>> 2.5.3.4. Egyéni tehetségfejlesztő programok