A tehetség kézikönyve

2.5.4.1.1. A tanácsadás, ezen belül a tehetség-tanácsadás meghatározása

Amennyiben valaki tanácsadóhoz fordul segítségért, feltételezhető, hogy élethelyzeti problémáinak megoldására a szokásos problémamegoldási sémái nem voltak alkalmasak, szüksége van rá, hogy a régi magatartási sémáit megváltoztassa és újakat tanuljon. A tanácsadás alapvető feladata, hogy elősegítse a problémák járható útjainak megtalálását és megkönnyítse a döntéshozatalt. A tanácsadás olyan segítségnyújtási forma, amely alkalmazkodik a tanácskérő igényeihez, azon a területen nyújt támogatást, ahol a tanácskérőnek erre szüksége van. A tanácsadás, mint a segítő kapcsolati formák egyik fajtája, önálló alkalmazott tudománynak tekinthető, és jól elkülöníthető másoktól (pl. pszichoterápia, szociális munka).

A szakirodalom a segítő kapcsolatok három szintjét különíti el: (1) A nem hivatásos segítők szintje: olyan barátok, kollégák, önkéntesek találhatók ezen a szinten, akik nem rendelkeznek képesítéssel, de igyekeznek segíteni az ismerőseiknek, amikor azoknak szükségük van rá. (2) A paraprofesszionális segítők szintje: a humán szolgáltatásban dolgozó szakemberek, például mentálhigiénés munkatársak vagy gyermeknevelésben dolgozó pedagógusok sorolhatók ide, akik megfelelő képzés, felkészítés mellett komoly hatással lehetnek a kapcsolatok alakulására, a lelki egészség elősegítésére. Képzést is kaptak az emberi kapcsolatokra vonatkozóan, azonban nem főállású tanácsadók. (3) A professzionális, azaz hivatásos segítők szintje: a szakszerű segítségnyújtásra kiképzett szakmák képviselői sorolhatók ide, a pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások, hivatásos tanácsadók (Fonyó és Pajor, 2000). A tehetség-tanácsadás területén indokolt lenne a paraprofesszionális szinten dolgozó pedagógusok tanácsadási ismereteit megerősíteni, mert a tehetséggondozás sokkal szélesebb réteget érint, mint amit a professzionális segítők köre el tudna látni.

Az angol nyelvű szakirodalomban a tanácsadásra általában két szakkifejezés található: a guidance (irányítás, útmutatás jelentéstartalommal) és a counselling/counseling (tanácsadás jelentéstartalommal). A kezdeti megkülönböztetés szerint a guidance a fontos választásokra irányuló döntésekben segíti az egyént, míg a counselling a változások végrehajtásában is. A gyakorlatban az tapasztalható, hogy két megközelítés (guidance és counselling) egymás mellett fejlődik, és nem különül el élesen egymástól (Murányi, 2006).

A tanácsadás meghatározására különböző megfogalmazások születtek. Wiegersma (1989) kifejezetten tágan hagyja a tanácsadói tevékenység meghatározását, szerinte az emberek közti interakció majd minden formája igényt tarthat a tanácsadás elnevezésre, amely mások segítésére és megerősítésére szolgál, amennyiben a folyamat hivatalos tevékenység formáját ölti.

Több szerző azonban igyekszik pontosítani, jobban körülhatárolni ezt a területet. A főbb distinkciók Ritoókné, Bagdy és Buda írásaiban olvashatók. „A tanácsadó személyekkel, csoportokkal, családokkal és olyan rendszerekkel dolgozik, amelyekben szituációs és fejlődési problémák merülnek fel. A feladata annak elősegítése, hogy normális emberek hatékonyabban valósíthassák meg céljaikat, funkcióikat.” (Ritoók, 2009, 223.) A tanácsadás az egyensúlyban lévő, nem beteg (sine morbo) személyek számára ajánlott segítő szolgáltatás, amely a pszichoterápiával szemben „korlátozott célokat követ”, „emberi problémákban”, „meghatározott területeken”, „élethelyzeti elakadásokon” kell ilyenkor segíteni (Bagdy, 2009). A tanácsadás ott vált gyakorlattá, ahol bizonyos problémák gyakrabban fordulnak elő (Buda, 2009). A tanácsadás középpontjában tehát általában aktuális élethelyzeti problémák állnak, amelyek témaspecifikusak, és amelyek megoldásán a jelenre összpontosítva, tudatos szinten dolgozik a tanácsadó támogatásával a tanácskérő. Ez a folyamat preventív célokat is szolgál, hiszen a probléma optimális megoldása elősegítheti a további problémák megelőzését.

A Pedagógiai Lexikonban Ritoókné a tanácsadás fogalmát a következőképpen határozza meg: „A tanácsadás olyan interperszonális elméleti alapú, etikai és jogi normák által irányított szakmai tevékenység, amelynek jellemzője, hogy viszonylag rövid távú, intenzívebb eljárásokat és dinamikus módszereket alkalmaz. Fő célja a pszichológiailag alapvetően egészséges személyeknek segíteni fejlődési és szituációs problémáik megoldásában, azaz életszerepeik optimalizálásához és kibontakozásához is segítséget nyújt a döntésekben, változásokban, krízisekben a problémahelyzetekben való segítségnyújtás mellett. Nem a korrekciós tevékenységet, a hiányok elrendezését, a súlyos dezintegráció rendezését tekinti céljának (mint a terápia), hanem a személyiség kibontakoztatását. A professzió legfőbb jellegzetessége a komplexitás, jellemzője az interdiszciplináris jelleg, a holisztikus megközelítés.” (Báthory és Falus, 1997, 224.)

A tanácsadás ebben a megközelítésben nem azonos a pszichológiai tanácsadással, hanem a pszichológiai tanácsadás csak része a tanácsadás sokféle tevékenységrendszerének. A pszichológiai tanácsadás „[…] kizárólag pszichológusi diplomával végezhető tevékenység a tanácsadás különböző területein. Feltétele a megoldásra váró problémák értelmezési hátterére és megoldásának módszereire vonatkozó pszichológiai felkészültség.” (Ritoók, 2009, 223.) „A pszichológiai tanácsadás során olyan probléma megoldására kerül sor, ahol az útmutatásnál több segítségre van szükség, mert a döntést nem lehet egyszerű racionális módon meghozni.” (Ritoók, 2009, 224.) Hazánkban a tanácsadó szakpszichológus képzés a pszichológusi alapdiplomára épülő, posztgraduális képzési forma, munka- és pályatanácsadás, családi és párkapcsolati tanácsadás és krízistanácsadás specializációkkal. A köznevelési rendszerben előforduló nevelési problémák esetén a közvetlenül a diákoknak, a szülőknek és a gyermekkel foglalkozó pedagógusoknak a pedagógiai szakpszichológus nyújthat hatékony segítséget (lásd ELTE szakpszichológus képzések).

Barczy Magdolna inkább konzultációnak nevezi ezt a tevékenységet, és az alábbi jellemzőket mondja róla: „itt arról van szó, hogy egy normál ember egy normális problémával (az egészség-betegség, illetve normalitás-abnormalitás meghatározását már többször érintettük) fordul egy olyan szakemberhez, aki leginkább nem az adott témában, hanem a tanácskozás, a pszichológiai tanácsadás műfajában szakértő, képzett szakember. Tehát a kliens nem gyógyulást vár, nem minősítették betegnek, s a problémái sem minősülnek patológiásnak. A kliens leginkább megoldást vár a problémájára, s együttműködik a konzulenssel abban, hogy saját erőforrásaiból merítve, megoldási lehetőségeket alakítsanak ki. A konzulens azt vállalja, hogy szakszerű, meghatározott keretek között szabályozott, pszichológiai kapcsolat során rendelkezésére áll a kliensnek: egy többé-kevésbé körülhatárolt probléma megtanácskozására. A kliens vállalja, hogy aktívan részt vesz a folyamatban. A cél az, hogy a kliens a problémában valamilyen döntésre, előrehaladásra, megoldásra jusson, de úgy, hogy közben képességei, készségei, személyes hatékonysága, cselekvőképessége, tudatossága, a problémára való rálátása is fejlődjön.” (Barczy, 2012, 85–86.)

Azt, hogy a pedagógusok számára is fontos, hogy a tanácsadói szerepben hatékonyan tudjanak működni, több jelenség is indokolja, melyek a következők:

A szülők és a gyerekek/tanulók nap mint nap fordulnak különböző kérdésekkel tanácsért a velük foglalkozó pedagógusokhoz, igénylik a pedagógusok támogatását. Nem lehet és nem is szükséges minden apró-cseprő problémával pszichológushoz küldeni őket.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.5.4.1.2. A tanácsadás modelljei