A tehetség kézikönyve

2.5.4.1.2. A tanácsadás modelljei

Sokféle tanácsadási elmélet létezik. A különböző pszichológiai irányzatok sajátos tanácsadási koncepcióval és módszertannal rendelkezhetnek. A szakirodalomban találkozhatunk többek között pszichoanalitikus, kliensközpontú, viselkedésterápiás, rendszerelvű megközelítésekkel (Garz, 1999). A tanácsadás eltérő megközelítései más és más tanácsadási modellel dolgozhatnak. Más lehet a lépések sorrendje, a technika, amelyet használnak, a világszemlélet, amelyre a tanácsadási modellt építik. Az általunk képviselt tanácsadási szemlélet a Rogers-féle kliens központú, humanisztikus tanácsadási irányzathoz áll a legközelebb (Rogers, 1996).

A tanácsadási modellek olyan elméleti konstruktumok, megközelítések vagy elképzelések, melyek közvetítik az adott tanácsadási iskola elméleti kereteit vagy a tanácsadási folyamat bizonyos nézőpontjait (Feltham és Dryden, 2004). Gyakran ezek a modellek adnak támpontot a tanácsadónak arra, hogy milyen lépésekben haladjon, és hogy az egyes lépések során milyen feladatokat hajtson végre. Ebben az alfejezetben a tehetség-tanácsadás szempontjából leginkább figyelembe vehető modelleket tekintjük át.

Elsőként a tanácsadás három alapmodelljét szeretnénk bemutatni, amely tanácsadó és tanácskérő önmeghatározásának szemszögéből írja le a tanácsadási helyzetet.

Az első két modell hierarchikus koncepciót követ, melyek kiindulópontja valamely világosan definiált probléma, amelyre a szakember egyértelmű megoldási és cselekvési lehetőségeket fogalmaz meg.

A hierarchikus modellek első változata a szakemberközpontú modell, amely a tanácsadó információtöbbletét deklarálja. A tanácsadó rendelkezik a szükséges információkkal, ezeket rávezetések, javaslatok formájában adja tovább. Ebben az esetben a tanácskérő egyértelműen felismeri és megfogalmazza a problémát, értékeli a tanácsadó professzionális kompetenciáját és elfogadja a probléma megoldásával járó következményeket.

A második hierarchikus modell az orvos–páciens modell, amely a tanácsadó diagnosztikus képességén alapszik. A kliens olyan problémától szenved, amelynek összefüggései és megoldási lehetőségei rejtve maradnak előtte. A helyes diagnózis és a megoldás felelőssége a tanácsadóra hárul. Ez a modell előfeltételezi, hogy a diagnosztikus folyamat önmagában is hasznos és segítő. A kliens elfogadja a diagnózist, és hajlandó a megoldási javaslatokat alkalmazni (Ed Schein, idézi: Garz, 1999).

A hierarchikus modellek egyfajta recept után kutatnak, jól körülhatárolt problémákra adható konkrét válaszok, esetleg diagnózist követő protokollok formájában. A tehetség-tanácsadásban talán a szakszolgálati tevékenység diagnózis alapján kialakított javaslatadási módszertana követi ezt a modellt, ahol az azonosítási folyamat eredményeként eldől, hogy a gyermek tehetséges-e (a szakszolgálati rendszerben érvényes tehetségmodell meghatározása szerint), és a rendelkezésre álló vizsgálati eszközökkel szerzett információk alapján kaphat-e jogosultságot tehetséggondozó programban való részvételre, vagy sem. Az egész folyamatról összegző szakvélemény készül, amely tartalmazza az azonosítás eredményének szöveges összefoglalását (Izsóné és Hujber, 2015).

A harmadik alapmodell a folyamatorientált modell, melynek célja annak elősegítése, hogy a tanácskérőnél elinduljanak a személyes változás folyamatai. A folyamatorientált modellek a probléma közös feltárásának és definiálásának elvéből indulnak ki, és a cselekvési lehetőségek közös felkutatása áll a középpontban (Ed Schein, idézi: Garz, 1999).

A hazai pszichológiai és pedagógiai tanácsadás általában e harmadik modell szemléletének megfelelően dolgozik, és a pedagógiai tanácsadás modelljét is a folyamatorientált modellek közé sorolhatjuk (Dávid, 2012).

A továbbiakban azokat a tanácsadási modelleket tekintjük át, amelyek keretbe foglalják a tanácsadási folyamatot és leírják annak lépéseit.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.5.4.1.3. A tanácsadás szintjei és kompetenciahatárai