A tehetség kézikönyve

2.5.4.1.6. A tehetség-tanácsadás során alkalmazott főbb módszerek (...folytatás)

A diadikus segítő kapcsolati munkaformák, azaz a kétszemélyes kapcsolatban folytatott tanácsadási helyzetek közös vonása, hogy „[a] segítő magatartás a segítségért folyamodó személyt és szükségleteit állítja a középpontba. A dialógus súlypontja a kliensnél van. A segítő személy célja a kliens önfeltárásának (self-disclosure) és önexplorációjának elősegítése. A kérdezés stílusa nyitott, a segítő nem formál véleményt a kliens által közöltekről, és nem ítélkezik, hanem a kliens mélyebb átgondolásait és helyzetének, problémáinak új, más szempontú meglátását animálja. Motivál, metakommunikatív és nonverbális viselkedése támogató, bátorító, elfogadó, megerősítő, inspiratív és felebaráti megértést sugall. Arra törekszik, hogy a szemkontaktussal, mimikai üzenetekkel, hangtónusával, mosolymegerősítéseivel, gesztusaival, nyugodt, higgadt, békés kommunikációjával megteremtse azt a meleg, elfogadó légkört, amelyben a kliens szabadnak érezheti magát és biztonságban lehet.” (Bagdy, 2009, 59–60.) Ilyen kétszemélyes helyzetnek tekinthető az egyéni tanácsadás, ahol csak a tanácsadó pedagógus és a tanácskérő van jelen, de természetesen a csoportos tanácsadás során is alkalmazzák a beszélgetésvezetés módszerét.

Professzionális szakmai kommunikációról akkor beszélhetünk, ha mind az adó, mind a vevő kommunikációs helyzetében hatékonyan működik a pedagógus. A vevő szerepében képes meghallgatni a tanácskérőt, pontosan dekódolja, megérti beszélgetőtársa verbális, nonverbális és metakommunikatív üzeneteit, és azt vissza is tudja tükrözni számára. Az adó szerepében pedig – kommunikációs partnere jellemzőit is figyelembe véve – pontosan meg tudja fogalmazni a gondolatait, elősegítve azt, hogy a beszélgetőtársa jól megérthesse.

A gyógyító beszélgetésnek három szintje különíthető el:

Az első szinten a közlés található, amelyet a tanácskérő mond.

A második szint a tanácsadó információfeldolgozó munkáját tükrözi, melynek révén szétválasztja az irreleváns tartalmakat az önfeltárástól, majd az önfeltárás összes aspektusának a dekódolására és megértésére törekszik, figyelembe véve a nonverbális és vegetatív jeleket, valamint a rejtett üzeneteket.

A harmadik szinten a tanácsadó reagál a közlésre, a feldolgozott információkat strukturálja és visszajelzi a tanácskérőnek. Ennek a visszajelzésnek a mélysége összhangban van a tanácskérő önexplorációjával (Helm, idézi Tringer, 2007, 91.).

A beszélgetésvezetési fogások részletes leírása a tehetséggondozás szakirodalmában a Tehetség Könyvtár 35. kötetében, a mentorálási módszereknél található meg (Dávid és mtsai, 2012).

Öndefiníciós módszerek

Az élethelyzeti elakadások, problémahelyzetek megoldásában kiemelkedő szerepe van az önismeretnek. Az öndefiníció alakulását elősegítő módszerek az egyén személyes tulajdonságainak felismerését, tudatosulását, az önmeghatározás pontosabb, részletesebb megfogalmazását teszik lehetővé. A pedagógiai tanácsadásban szükség van arra, hogy a tanácskérő elgondolkodjon olyan személyes tulajdonságairól, amelyek ismerete a problémája szempontjából fontos. Ha például a problémadefiníció a tanulási hatékonyság növelését tűzi ki célul, akkor az otthoni tanulási szokásokról vagy a tanulási stílusról szóló kérdőív eredményeinek megbeszélése hozzájárul a tanácskérő tanulási önismeretének a fejlődéséhez, és elősegíti a személyiségéhez illeszkedő tanulási straté-giák megválasztását. Az öndefiníció alakulását elősegítő módszerek ezt az intrapszichés munkát, a tanácskérők önreflexióját támogatják. Szilágyi (1994) „önértékelő módszereknek” nevezi, Gibson és Mitchell (1995) „nem standardizált technikáknak” hívja ezeket. Segítségükkel elősegíthető a tanácskérők önismeretének fejlődése, erősségeik és gátló tényezőik felismerése, megteremtve ezzel a szükséges változtatások alapfeltételét.

Az öndefiníciós eljárások fajtái:

Előző oldal Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.5.4.2. Az egyéni tanácsadás