2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

2.2.2.3. A tehetségvizsgálatok alapelvei

Mindezek alapján, ha úgy látjuk, hogy érdemes és hasznos a tehetségazonosítást alkalmazni, akkor egy komplex és koherens rendszer felállítása során a következő alapelveket szükséges szem előtt tartani:

A tehetségazonosítás tervezése során három alapvető feltétel végiggondolása szükséges: (1) az elméleti keret, (2) az erőforrások hozzáférhetősége és (3) az azonosítás célja (Ziegler és Stöger, 2004). Csak ezek ismeretében lehet dönteni a konkrét mérési eljárásról. A pszichológiai mérési módszerek kialakításához különösen fontos a három feltétel közül az azonosítási célok ismerete, hiszen ez jelöli ki a mérések alapvető irányát és tartalmát, azt, hogy milyen és mennyi információt keresünk az egyénről.

Fontos a mérés és a pedagógiai gyakorlat, azaz az azonosítás és a későbbiekben biztosított támogatási formák összekapcsolása. A mérések alapvető célja az kell, hogy legyen, hogy támpontot nyújtson az egyéni fejődési útvonalak feltárásához, a megfelelő pedagógiai környezet kialakításához.

A tehetségvizsgálatok során erősségközpontú értékelést érdemes alkalmaznunk, mely során a kiemelkedő tulajdonságokat keressük. A csoportosan felvett tesztek esetében különösen igaz, hogy csak a jó eredmény a megbízható eredmény. Ez azt jelenti, hogy ha valaki kiemelkedően teljesít egy képességtesztben, akkor ott biztosan jelen vannak a jó képességek, ugyanakkor egy gyenge eredmény sok minden miatt kialakulhat, nem csak a mért képesség hiányosságai miatt, pl. motiválatlanság, figyelmi vagy olvasási problémák is állhatnak a háttérben. Így a kiemelkedő teszteredmény alapján biztosan állíthatjuk, hogy az adott területen a személynek kiemelkedő képességei vannak, míg gyenge eredmények esetén nem állíthatjuk biztosan, hogy gyenge képességei vannak, csak azt, hogy ebben a tesztben nem teljesített jól. Emiatt a tehetségazonosítás gyakorlatában a csoportosan felvett tesztek, kérdőívek eredményei közül többnyire csak a jó és kiemelkedő értékeket jelezzük vissza, egyrészt úgyis ezeket keressük, másrészt pedig a rossz vagy rossznak tűnő eredmény félrevezető lehet a pedagógusok számára.

Törekednünk kell az inkluzivitásra, hogy lehetőség szerint minél több tanulót bevonjunk a különböző programokba. Ennek érdekében lehetőséget kell teremteni az egyenlő hozzáférésre, így megengedni, hogy mindenki kitölthesse a különböző képességteszteket, nem csak a tanárok által javasolt tanulók, illetve az előzőeknek megfelelően az erősségek keresésére kell fókuszálunk. Ezen túl fontos, hogy minél több képesség- és érdeklődési terület jelenjen meg az azonosító rendszerben, az komplex és sokoldalú legyen, lehetőség szerint minél több oldalról legyenek feltérképezve a tanulói jellemzők. Fontos a rugalmasságot is biztosítani, valamint, hogy többféle módon lehessen bekerülni a rendszerbe. Az inkluzív megközelítést csak nagyon konkrét azonosítási célok, és az ehhez kapcsolódó speciális mérőeszközök esetén érdemes szűkíteni.

Az azonosítás legyen gazdaságos, az anyagi és humán erőforrásoknak megfelelő, az azt kivitelező személyek munkájába beilleszthető és megbecsülésnek örvendő. Lehetőleg ne ez a terület eméssze fel a tehetségtámogatásra szánt források nagyobb részét, ugyanakkor az ebben részt vevő személyek érezzék a munka fontosságát, hasznosságát és értékét.

Ha nagy létszámú tanulócsoportot vizsgálunk, érdemes online mérést tervezni. Az online módon felvehető teszteken belül is érdemes adaptív teszteket alkalmazni, ez megbízhatóbb eredményeket ad, illetve a különböző életkorú és képességű tanulók eredményei összehasonlíthatóak lesznek (Péter-Szarka és mtsai, 2017).

A mérések során az objektív és szubjektív eszközök, a csoportos és egyéni mérések, a részletes, komplex és rövid, gazdaságos tesztfelvétel közötti folyamatos egyensúlyteremtés szükséges. Bármelyik mellett döntünk egy adott helyzetben, a másik oldal hiányosabb lesz. Ebben az értelemben nem lehet „tökéletes” azonosítási folyamatot létrehozni, mert az nem lehet egyszerre sokoldalú, komplex és részletes, ugyanakkor pedig rövid, olcsó és fókuszált.

Egy teszt adott időpontban történő felvétele és eredménye alapján nem lehet átfogó következtetéseket levonni egy tanuló általános képességéről és teljesítményéről, mivel az eredmény mindig magán hordja az adott tesztfelvétel jellegzetességeit (pl. szorongás, fáradtság). Emiatt érdemes több mérőeszközzel, több időpontban mérni a képességeket, az azonosítás folyamatát pedig rugalmasan kezelni.

Az eredmények lineáris, egy dimenzió alapján történő értékelése, a tanulók sorrendbe állítása helyett érdemes arra törekedni, hogy komplexebb, profiljellegű értékelést nyújtsunk a tapasztalt erősségek-gyengeségek mentén. Ez a pedagógiai beavatkozáshoz és a programok személyre szabásához is fontos támpontokat nyújt. Meg kell jegyezni, hogy árnyaltabb statisztikai eljárásokkal a profiljellegű értékek is sorrendbe rendezhetők, így a két nézőpont (profiljellegű értékelés és sorrendbe rendezés) nem lesz kibékíthetetlen.

Következő oldal

Következő fejezet: >>> 2.2.2.4. Út az intézményi tehetségazonosításhoz: kérdések, mielőtt hozzákezdünk