2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

2.2.2. A csoportos képességméréseken alapuló tehetségazonosítás alapelvei és gyakorlati kérdései

2.2.2.3. A tehetségvizsgálatok alapelvei (...folytatás)

A mérés-értékelés fókusza bővülhet: a korábbi szummatív dominanciájú megközelítés mellett jelentős hangsúlyt kaphat a formatív értékelés és a diagnosztika, az egyénre szabott és tanulást segítő tesztelés (assessment of vs. assessment for learning).

Ha több mérőeszközt is használunk, nem szerencsés, ha valamelyik előfeltételként van jelen, és csak az fér hozzá a következő lépéshez, aki az előző szűrőn már átment. Ekkor épp a többféle mérőeszköz előnyeit hagyjuk figyelmen kívül. Ha a szűrés nem lépcsőzetes, hanem mindenkiről minden adat megvan, akkor nagyobb az esélye a sikeres beválogatásnak. Az egymásra épülő, lépcsőzetes, hierarchikus, fokozatosan szűkülő beválogatás csak akkor indokolt, ha nagy létszámú jelentkező közül kell viszonylag keveset kiválasztani (pl. Magyar Templeton Program), illetve ha a keresett képességek és egyéb jellemzők valóban egymásra épülőek és hierarchikusak, azaz valóban előfeltételei egymásnak.

Az egymásra épülő azonosítási fázisok esetében a gazdaságosság és hozzáférhetőség miatt leggyakrabban a tanári értékelések jelentik az első lépést a beválogatási folyamatban. Ekkor a tanári jellemzések alapján kerülnek kiválasztásra azok a tanulók, akik a drágább és időigényesebb pszichológiai mérési eljárásokkal, pl. a képességmérésekkel találkozhatnak. Ennek a rendszernek komoly problémája, hogy kieshetnek a pszichológiai mérés lehetőségéből azok a tanulók, akik az iskolában nem nyújtanak jó teljesítményt, magatartásuk megkérdőjelezhető vagy a tanár szubjektív értékelése alapján az iskolai viselkedésük, tanulmányi előmenetelük nem megfelelő. Kimaradhatnak továbbá az alulteljesítők vagy a nem iskolához köthető területen kiemelkedő képességű tanulók. McBee, Peters és Miller (2016) rámutattak, hogy a tanári jelöléssel kezdődő tehetségazonosítási rendszerekben a tehetséges tanulók jelentős száma, kb. 60%-a kiesik a rendszerből. Így az egyébként fontos információértékkel bíró tanári értékelés első szűrőként történő használata nem javasolt, csak abban az esetben, ha valóban kifejezetten jól alkalmazkodó iskolai tehetségeket keresünk.

Javasolt, hogy csak azok az intézmények működtessenek tehetségazonosító programot, akik ezt saját döntésük alapján, önkéntes módon szeretnék alkalmazni. A belső motiváció minden jól működő program egyik feltétele, a kényszerrel kialakított rendszerek többnyire nem működőképesek és nem önfenntartóak. Az intézményvezetőnek jelentős feladata van a szervezeti kultúra és kommunikáció területén a tehetséggondozással kapcsolatos pozitív hozzáállás kialakításában (Bíró, 2015).

Nincs általánosan érvényes és mindenhol alkalmazható, tökéletes vagy ideális azonosítási rendszer. A helyi igények, sajátosságok, célok, az adott lehetőségek és erőforrások figyelembevétele nélkülözhetetlen, csak ezek ismeretében, ezek koherens összerendezésével lehet optimális rendszert kialakítani.

A végső döntéseket a beválogatással, a programtervezéssel és az értékelési algoritmusok kialakításával kapcsolatban emberek hozzák, a mérési eredmények önmagukban csak adatokat biztosítanak a minél körültekintőbb döntéshez. A különféle mérési protokollok, eljárásrendek segítenek a véletlenszerű és ad hoc döntések elkerülésében, fontos támpontokat nyújtanak, de épp az előzőekben leírtak miatt nem lehetnek minden esetre nézve kötelező érvényűek.

A beválogatással kapcsolatos végső döntés legfontosabb alapelve az „illeszkedés jósága” (goodness of fit) kell, hogy legyen, azaz hogy az egyéni jellemzők és az egyéni profil mennyire illeszkedik az intézményi program sajátosságaihoz, a beválogatás elvárásaihoz, igényeihez. Mivel a tehetség megjelenési formáját és területét tekintve nagyon sokszínű, ezért lehetetlen egy olyan általános-ideális azonosítási célt kitűzni, amelyik minden intézményre nézve érvényes.

Az azonosítási alapelvek bemutatásával megfogalmaztuk, hogy melyek azok a vezérmotívumok, amelyek minden azonosítási rendszer alapjául szolgálhatnak, ugyanakkor láttuk, hogy számos területen szükség van a saját intézményi lehetőségekhez való illesztésre. Ennek átgondolásában segít a következő rész.

Előző oldal

Következő fejezet: >>> 2.2.2.4. Út az intézményi tehetségazonosításhoz: kérdések, mielőtt hozzákezdünk