2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.2. Azonosítás, mérés; versenyek. A fejlesztés módszerei; eltérő fejlődési életutak

2.2.3. A versenyek és a versengés szerepe a tehetségek kibontakozásában

2.2.3.1. Bevezetés

A versengés és a versenyzés olyan szociális készségek, amelyekre a tehetséges diákoknak vitathatatlanul szükségük van ahhoz, hogy a bennük lévő képességeket és tudást optimális módon legyenek képesek kibontakoztatni. Mivel a tehetségek azonosítására a világon mindenütt az egyik leghatékonyabb intézmény a verseny, ezért a valamiben tehetségesnek mutatkozó diákokat, mivel esélyesnek látják őket ezeken a versenyeken, sokat is versenyeztetik. A sporttehetségek kiválasztásában mindenki magától értetődőnek tartja a versenyek szerepét. A természettudományban, technológiában, mérnöki tudományokban és matematikában tehetséges serdülők azonosítására például az USA-ban a versenyeket nem csak azért tartják fontosnak, mert ott kitűnhetnek azok, akik az adott területen tehetségesek, és így van módjuk arra, hogy olyan ösztöndíjakat nyerjenek el, amelyek segítségével be tudnak jutni kiváló egyetemekre és programokba. Hanem azért is, mert a barátságos versengés szellemét alakítják ki, amelyre a tehetséges diákok kibontakozásához véleményük szerint szükség van (Kasier, 2003). A tudományos élet is versenyek sorozatát igényli, kezdve a magas színvonalú doktori kurzusokra és a neves témavezetőkhöz való bejutástól, a kutatási pénzekért folyó versenyen át egészen a „Nobel-versenyig”, vagyis a legrangosabb tudományos díj elnyeréséig (Fülöp, 2001a). A legtehetségesebb zeneművészek felkutatásának egyik legfontosabb eszköze ugyancsak a verseny. A zene világában lényegében nincs olyan vezető művész, akinek az életrajzában ne szerepelne legalább egy versenygyőzelem vagy komolyabb versenyhelyezés. A verseny a szépirodalom terén is a tehetségkutatás egyik eszköze. A drámaíróversenyek, egy-egy irodalmi lap által meghirdetett szerzői versenyek mind azt szolgálják, hogy olyan tehetségeket lehessen felfedezni, akik addig nem voltak ismertek a szakma számára. A neves könyvkiadók sem adják ki bárki műveit, az írók között versengés van, hogy kinek sikerül rangos könyvkiadóval olyan szerződést kötnie, amely biztosítja könyvei kiadását. Versengés van a képzőművészek között, hogy a szakma vezető galériái kinek a képeit vásárolják és árulják, kinek sikerül neves kiállítóhelyeken a műveit bemutatni. Az előadó-művészet terén ma már egyre inkább egy-egy meghatározott produkcióra keresnek balett-táncosokat, operaénekeseket, színészeket. Így minden alkalommal egy versenysorozatból győztesen való kikerülés a belépő arra, hogy egy előadóművész működtetni tudja a tehetségét. Nemcsak a sport, a tudományok és a művészetek terén keresnek tehetségeket, hanem a különböző szakmák terén is. Hazai és nemzetközi versenyeket rendeznek lényegében minden egyes szakmában, a fodrászattól a műkörömépítésig, a víz- és gázszereléstől a szakács mesterségig, a virágkötéstől az autószerelésig. A kétévente rendezett világversenyre, a szakmák olimpiájaként számon tartott WorldSkills versenyre sok szakképzésben részt vevő fiatalt készítenek fel tanáraik. A szórakoztatóipar egyik legfőbb pénzbevételi forrása a különböző tehetségkutató versenyek működtetése.

A verseny azonban manapság nem csupán a tehetségek között, hanem a tehetségekért is zajlik. A lemezkiadók és zenei management cégek között a tehetséges zeneművészért, a könyvkiadók között a tehetséges írókért, a galériák között a tehetséges festőkért zajlik a verseny, az egyetemek között a tehetséges diákokért és doktori hallgatókért, majd a legerősebb kutatási potenciállal és publikációkkal rendelkező oktatókért. Míg a gazdasági szereplők hosszú ideig elsősorban fizikai erőforrásokért versengtek, a mai, tudásalapú társadalmakban a verseny tárgyát az ún. „megfoghatatlan erőforrások” jelentik. A globális versenyben egzisztenciális kérdéssé válik, hogy egy vállalat, ország, közösség milyen mértékben képes tehetségeket magához vonzani és megtartani (Hámori, 2008). A tehetséges személynek ebben a kétoldalú versenyben kell tudnia eligazodni és megállni a helyét.

Hazánkban a tehetséges diákok versenyeztetése komoly hagyományokra tekint vissza. A matematika területén például már a 19. században olyan tanterven kívüli kezdeményezések álltak a diákok rendelkezésére, mint a KöMaL vagy az Eötvös Verseny, 1923-tól az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV), az 1940-es évektől pedig az Arany Dániel Matematika Verseny és a Schweitzer Miklós Emlékverseny (Gordon Győri és Juhász, 2017; Gordon Győri, 2019, megjelenés alatt). A magyar közoktatás és tehetséggondozás azóta is kifejezetten versenyorientált. Egy magyar, japán, amerikai összehasonlító vizsgálatban például azt találták a kutatók, hogy a három országból Magyarországon kínálják a legtöbb versenyt az általános iskolák. Míg a magyar általános iskolások 60%-a vett már részt valamilyen versenyben, addig az amerikainak a 19%-a, a japánoknak pedig csupán a 0,5%-a (Fülöp és Berkics, 2003). Ez jól mutatja, hogy hazánkban a versenyzés a hétköznapi iskolai élet szerves részét képezi, nem csupán a szűk értelemben vett tehetséggondozásban van szerepe.

Következő fejezet: >>> 2.2.3.2. A versengés és a verseny különbsége