A tehetség kézikönyve

2.6.1.2. A terület figyelembevétele a tehetséges személyek fejlődésének értelmezésében és gyakorlatában

Mint a fejezetünk elején jeleztük, nemcsak a közbeszédben, de a szakmai kutatások, közlemények terén is nagy hiányosság mutatkozik a terület értelmezésében, és ennek megfelelő figyelembevételében a tehetséges személyek fejlődését érintő kérdések terén. Bár természetesen számos olyan közlemény van, amely arra vonatkozik, hogyan fejlődik és hogyan fejleszthető hatékonyan egy tehetséges személy valamely tudásterületen, és olyan tudományos leírások is rendelkezésre állnak szép számban, amelyek a különféle területi fejlesztések jellemzőiből általánosító szintéziseket hoznak létre (ezek közül kiemelkedő jelentőségű Bloom [1985] munkája), a magunk részéről igen kevés olyan, magas szintű elméleti és gyakorlati kutatót, illetve csoportot ismerünk, amely a domain és a field, vagyis a tudásterület és a szakmai terület kombinált rendszerjellemzőinek a fókuszba állítása alapján értelmezi a tehetséges személyek fejlődését és fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdését: leginkább csak David Dait (Dai, 2010), illetőleg Rena Subotnikot és munkatársait (Subotnik, Olszewski-Kubilius és Worrell, 2017; Worrel, Subotnik és Olszewski-Kubilius, 2017; Olszewski-Kubilius, Subotnik és Worrell, 2017).

Munkáikban Subotnikék többek között Csíkszentmihályira hivatkozva egyértelműen amellett foglalnak állást, hogy a tehetség és a tehetségkibontakozás területkötött jelenség. Ezzel egyben kifejezik egyetértésüket Csíkszentmihályival abban, hogy a tehetség nem tér és idő nélküli dimenziókban létezik mint valami általános absztrakció, hanem olyan konkrét társadalmi térben és időben, amelyben mindig jelen van a tudásterület és a szakmai terület valamilyen – egyébként mindkét terület esetében állandóan változásban lévő – állapota, amely kereteket, lehetőségeket teremt vagy korlátoz éppen, helyzettől függően, jó esetben sokféle továbblépést, kedvezőtlen esetben csak stagnálást vagy visszafejlődést biztosítva az egyén és a társadalom számára az adott területen. Ugyanakkor elméletük által azzal a nézettel is vitatkoznak, miszerint van, létezhet nem területhez kötött tehetség is, és ezzel együtt elvetik annak az elméleti és gyakorlati lehetőségét is, hogy nem területhez kötötten fejlődjön és fejlesszenek egy tehetséges személyt.

Amikor Subotnikék Csíkszentmihályi modelljével teljes összhangban egyetlen rendszerben helyezik el az egyént, a tudásterületet és a szakmai területet, akkor egyebek mellett arra figyelnek, hogy valamely tudásterületen mikor jelentkezhet először egy tehetség, reálisan milyen idői viszonyok szükségesek a kibontakozáshoz, milyen idői jellemzőkkel írható le az adott területen elérhető szakmai csúcspont (hány év tanulás, gyakorlás, produktivitás után, mennyi ideig tart ez jellemzően stb.), illetve hogy jellemzően mikor záródik le a teljesítmény csúcspontja az adott területen. Így különböző területi fejlődési-kibontakozási-produktivitási-leáldozási ösvényeket tudnak leírni, kezdve a korai jelentkezéstől a korai csúcspontig és a pálya korai lezárulásáig (például a ritmikus sportgimnasztika területén), egészen a késői jelentkezésig és késői csúcspontig és lezárulásig (lásd pl. a pszichológusi területet) – és természetesen még számos más mintázatot. Ezeknek az ösvényeknek az alakulása függ az egyén kognitív, emocionális, pszichoszociális és egyéb jellemzőitől, az adott tudásterület fejlettségétől és ebből következően az elsajátításához szükséges idői, kognitív és más jellemzőktől, valamint a produktivitás jellemzőitől attól is függően, hogy az adott szakmai területből milyen lehetőségek következnek vagy milyenek nem. Subotnikék modellje tehát olyan fejlődésmodell, amely teljes mértékben integrálja az egyén, a tudásterület és a szakmai terület jellemzőit.

Következő pedagógiai tanulságunk tehát az lehet, hogy a pedagógusoknak ebben az integrált szemléletben kell tudniuk elhelyezni a tehetséges tanítványaikat, és ebben az összetett mintázatú mátrixban megtervezni és kivitelezni a fejlesztésüket. Ebben a tevékenységükben sokszor közhelyekkel is le kell számolniuk, és nem szokásos körülmények mérlegelésére is képesnek kell lenniük. Például számos sport esetében lehetetlen megvárni az intenzív fejlesztéssel azt a korszakot, amikorra egy gyerek bensőleg motiválttá válik az adott terület gyakorlásához, mert mire ez fejlődéstanilag tipikusan megtörténhet, addigra az adott sportban akár már versenyezni sem igen lehet – éppen az addigra elért életkor miatt (ld. megint csak az igen korai életkori szakaszokra helyeződő női tornasportokat). Természetesen lehet ezekkel a viszonyokkal vitázni, lehet kritikai alapokon megkísérelni a szakmai területen keresztül való változtatásokat is, de nem biztos, hogy mindig van erre elég idő, például nem válik-e már túlságosan időssé valaki, mire a szakmai terület elfogadja, hogy egyébként az addig megszokottnál idősebb életkorban is lehessen művelni valamely területet.

Következő fejezet: >>> 2.6.1.3. A terület megragadásának nehézségei