2. Elméletek, módszerek, tehetségterületek

2.6. Főbb tehetségterületek

2.6.1. Mi a „terület”, és miért fontos ezt figyelembe vennünk a tehetséges személyek fejlődése és fejlesztése szempontjából?

2.6.1.4. Tudásterület, szakmai terület, kulturális terület és iskolai tehetségnevelés

Mint a fejezet korábbi részeiben már rámutattunk, a tudásterületek és a nekik megfelelő szakmai területek lényegi különbözőségeik és nagyfokú autonómiájuk ellenére is kölcsönösen feltételezik egymást és függnek egymástól: jó esetben fejlesztik, kedvezőtlen esetben akár gátolják is egymás fejlődését. Ezért érdemes egy olyan terminológiát is bevezetnünk, amely az összetartozásukat fejezi ki. A kulturális terület nem más, mint egy tudásterület és a vele párhuzamba állítható szakmai terület integráltan felfogott entitása.

Ezzel kapcsolatosan máris tehetünk egy fontos pedagógiai megállapítást: amennyiben az iskolában kulturális területeket igyekszünk tanítani, akkor az azt jelenti – vagy talán sajnos inkább csak jelentené számos oktatási rendszerben –, hogy a tudásterületeket a szakmai területekkel integráltan sajátíttatjuk el a tanulókkal. Vagyis nemcsak a tudásrendszereket magukat, hanem a hozzájuk tartozó társadalmi-történelmi kontextust is, a szakmai területet, amelyben az emberi fejlődéstörténet, alakulástörténet összefüggésrendszerébe ágyazva értelmet, jelentést nyernek ezek a tudások. Amelyben például nemcsak az jelenik meg a tanulók ismeret- és értésrendszerében, hogy mi a pi négyzet és hogyan számoljuk azt ki, hanem hogy miért vált ez egyszer csak fontos kérdéssé a görögök számára, hogyan fedezték ezt fel, és milyen hatással volt és van a tudományra, technikára, az emberi társadalmak alakulására. Ezzel együtt azt is érdemes megtanítani, illetve a gyerekeknek feltárniuk, hogy milyen tovább gondolandó kérdéseket vet fel a mai világ számára a pi négyzet, kik, hogyan, milyen szakmai világban dolgoznak e kérdések megoldásán, hogyan ismerhetjük meg az eredményeiket, miként lehet bekapcsolódni ebbe a szakmai világba és hasonlók. Ugyanezt a megállapítást kritikailag megfogalmazva azt mondhatjuk, hogy ma az iskola túlságosan is csak a tudásterületeket mutatja be a tanulóknak, noha a szakmai terület ismerete ettől elválaszthatatlan lenne. Különösen éles problémát okoz ez a szakadék a tehetséges tanulók esetében, akiknek megfelelő szakmai fejlődése és előre haladása különösen nagy mértékben függ nemcsak a tudásterület, hanem a szakmai terület magas fokú ismeretétől is. Ha például egy fiatal focitehetség nem tudja, milyen klubok, mely edzők azok, milyen edzési irányvonalak, akik és amelyek a leghasznosabbak lehetnek a fejlődése szempontjából, akkor csökken annak az esélye, hogy ideális pályát tudjon felépíteni magának, olyat, amelyben optimalizálni, maximalizálni tudja a képességeit. Ahogy azt Herriett Zuckermann Nobel-díjasokra vonatkozó kutatásaiból vagy Sternberg triarchikus tehetségmodelljéből is megérthetjük: a tehetséges személy fejlődésének és kibontakozásának egyik kulcskérdése, hogy mennyire ismeri ki magát a számára releváns szakmai területe(ke)n, és mennyire képes abban a saját kibontakozása érdekében hatékonyan eligazodni, abban előre haladni. Ez egy olyanféle személyes felelősség, amely az életkori érlelődéssel és tudásrendszerbeli fejlődéssel párhuzamosan egyre inkább magát a tehetséges személyt terheli; de természetesen ezt a fejlődést is kell és lehet is pedagógiailag megtámogatni, és ez fontos feladata (lenne) az iskolának a tehetségnevelés terén is.

Az iskolai tehetségnevelés egyik fontos és régóta ismert jellemzője, hogy különféle történeti, strukturális és egyéb tényezők miatt az iskolai oktatás elsősorban úgynevezett tantárgyakat tanít, vagyis izolált és hagyományosan lehatárolt tudásterületeket ismertet meg a tanulókkal. Ennek egyben az is az oka, hogy a tantárgyak nagyon szélesen értett tudásterületeket fednek le, jobbára azok alapjait ismertetve csak meg a tanulókkal; vagyis ha a hierarchikus intelligenciamodelleket tekintjük, akkor a tantárgyak sokkal közelebb állnak az általános kognitív területekhez (látáshoz, halláshoz, számoláshoz, verbalitáshoz, mozgáshoz stb.), mint a kulturálisan nagyon specializáltakhoz (pl. mikrobiológia vagy papírrestaurálás). Kétségtelen, hogy a tanulók kognitív érlelődési folyamatai, az egyes területek tudásrendszerének megismeréséhez, felépítéséhez szükséges algoritmikus folyamatok időigényei, anyagi okok és más tényezők miatt egy sor területtel az iskolai oktatás nem is foglalkozhat. Így valóban – legalábbis egyfajta logikai szerint – okos döntés, hogy az általános alapokra fókuszál. Csakhogy különösen a tehetséges tanulók esetében a jelenleg jellemzőnél sokkal bővebben jelenhetnének meg specializált, illetve komplex, összetett tudásrendszerek is az oktatásban. Ennek azonban természetesen számos kurrikuláris, logisztikai és egyéb vonatkozása van, amelyekre itt nem térhetünk ki, csak néhány, nemzetközileg ismert módszert említünk, amellyel némiképp orvosolni lehet ezt a problémát.

Az egyik ilyen lehetőség a moduláris tananyagszervezés, amelynek lényege az, hogy minden tanuló végigmegy a szakmai alapokon, megismeri azokat, de specializált, és általában összetettnek is tekinthető tudásrendszereken keresztül. Például minden tanuló megtanulja a szintaxis alapismereteit a nyelvészetben, de az egyik modulban a tanulók a középkori költészet nyelvezetét tanulmányozva sajátítják el ezt a tudásterületet, a másik tanulócsoport a mai fiatalság nyelvezetét megismerve, és így tovább.

Egy másik, különösen a tehetségnevelésben hatékony lehetőség a fakultációs tantárgyak speciális tartalmakkal való feltöltése. A tanulók nem egy, két stb. évre fakultálnak kémiából, történelemből vagy egyebekből, hanem félévente speciális tudásterületek tanulmányozására jelentkezhetnek, amelyek között számos összetett, komplex tudásterület is lehet. Például a számelmélet alkalmazása az információ-biztonságtechnikában, sejten belüli folyamatok biokémiai modellezésének technikái és hasonlók. Ugyanez megoldható akkor is, ha a tehetséges tanulóknak módjuk van ilyen kurzusokat felvenni a felsőoktatásban, és korai kreditekhez jutniuk ezekből a tantárgyakból.

Ugyanez a módszer megoldható az iskolai extrakurrikuláris lehetőségek körében is, olyan szakkörök, olyan délutáni minikurzusok szervezése segítségével, amelyek során a gyerekek ezekkel a tudásrendszerekkel ismerkedhetnek meg.

Az Egyesült Államok legeredményesebben működő tehetséggondozó iskoláiban például, de sok helyütt Kelet-Ázsiában is, gazdagon élnek a tehetségprogramokat felajánló iskolák ezekkel a lehetőségekkel (Chan, 2018).

Következő fejezet: >>> 2.6.1.5. Összegzés